A 22 éves James Blake eddig megjelent négy EP-jén a dubstep és a kísérleti elektronika fúzionált. A művésztől nem áll távol a hip hop és r'n'b sem, Harmonix néven tini kora óta pakol afro zenéket. Új, cím nélküli nagylemezén egy ismeretlen oldaláról mutatkozik meg, ez pedig a soul.
A lemez teljes egészén Blake énekhangja dominál, amit hol autotune, hol vokóder segítségével torzít, pitch-el föl-le, így néha olyan érzés, mintha egy kisebb kórust hallanánk. Pont úgy használja a saját énekhangját, mintha az is egy hangszer lenne. Erre, vagyis saját hangjára építette fel az egész lemezt és sikerült kihoznia belőlem mindent amit a képzelet és a technika megenged.
Ami az instrumentális részt illeti, egészen minimális a sávok száma. Az ének mellett még a zongora- és szintifutamok domborodnak itt-ott, illetve a hol reszelős, hol a subtartományból lüktető basszusok. A dobhangok száma is kevés, de az erőteljes lábdobok pont eléggé meghúzzák a zenéket. A dubstepes szinkópa ütemekhez is maga a művész rögzítette a hangok nagy részét, így a lemezen hallható zajok körülbelül nyolcvan százaléka Balke sajátja.
James Blake első albuma kicsit sötét és baljós, de egy könnyen befogadható, magával ragadó mű. Bár terjedelmét nézve ez az album igen rövid, mindössze 38 perces, eredetiség több van benne, mint néhány hosszabra nyújtott albumban.
Trakclista:
01 Unluck
02 The Wilhelm Scream
03 I Never Learnt to Share
04 Lindisfarne I
05 Lindisfarne II
06 Limit to Your Love
07 Give Me My Mouth
08 To Car (Like You)
09 Why Don't You Call Me?
10 I Mind
11 Measurements
James Blake - The Wilhelm Scream from no name on Vimeo.
© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó