Pulzar

'10 Years of SCI+TEC'

A 2007-ben Dubfire által alapított SCI+TEC kiadó 10. évfordulója alkalmából egy olyan lemez kerül kiadásra, mely 10 korábban kiadatlan tracket tartalmaz.

A SCI+TEC kiadó a fennállása óta töretlenül az elektronikus zenei szcéna élvonalában szereplő kiadók közé tartozik, hiszen mint azt már a neve is jól tükrözi (Science & Technology) a tudomány és a technológia égisze alatt Dubfire folyamatosan támogatja az innovativitást.

Az olyan nagy sikert arató Dubfire albumok által, mint a ’Roadkill’ és a ’RibCage’, a kiadónak sikerült elérni egy teljesen új szintet a 21. századi techno-ban.

Az elmúlt 10 év során számos új és még el nem ismert tehetséget karolt fel, akik azóta már bőven kinőtték ezt a jelzőt, úgy mint Carlo Lio, Davide Squillace, Paul Ritch, SHADED, The Junkies, Johnny Trika, Alex Mine és még lehetne sorolni.

A precíz egyensúly megteremtése a hangzás, a zene, a technikai ideológia és az újító ötletek között, valamint az örök lendület vezetett a SCI+TEC kiadó sikeréhez. Ezt ünnepelvén összeállítottak egy 10 vadonatúj, korábban kiadatlan trackből álló albumot, a kiadó 10 legizgalmasabb DJ-ének „terméséből”. A track-ek kiegészítik egymást egy komplett egészet alkotva, nem csak hogy megemlékezzenek a múltról, hanem egyben rávilágítsanak a jelenre és előre vetítsék a jövőt.

Az album október 27-én jelenik meg.

 

Track lista:

Alex Mine - 'In The Name Of What'

Wigbert - 'Multiclock'

Carlo Li - 'Because Of You'

Hector & David Gtronic - 'Saki'

Raul Faci - 'Malo'

Rosper - 'Revenge'

Shaded - 'Crayzy';

Johnny Trika - 'One Rainy Wish'

Mr Bizz - 'Blue Velvet

Dubfir -'Swerve'.

 

Rosper 'Revenge' című track-je már elérhető: https://soundcloud.com/scitec/rosper-revenge/s-iCHn7

https://soundcloud.com/scitec

Archív partyajánlók

Biográfiák

Zenei stílusok

  • Full-on

  • Psychedelic Trance

  • Goa

    A goatrance kialakulásának kezdetei az 1990-es évekre tehetőek, ám a kultúra sokkal messzebbre nyúlik vissza az időben, pontosan az 1960-as évek végére.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó