Pulzar

Cikkek

  • Sterbinszky interjú

    [Interjú] Sterbinszky azon kevés hazai lemezlovasok társaságába tartozik, aki megjárta már a hadak útját, most mégis egy új projektbe kezd. Túl egy Grammy jelölésen és számtalan megjelenésen még mindig ég a tűz a szemében.
    Bővebben
  • Sterbinszky interjú

    [Interjú] Sterbinszkyt és Mauro Picottót több éves munkakapcsolat köti össze: egy sikeres remix Mauro Picotto "Lizard" című megaslágerére nemzetközi sikereket hozott Sterbynek Ibizától Argentínáig. Most ismét egy közös munka áll előttük, egy közös budapesti fellépés május 30-án, melynek alkalmából Karesz egy interjút adott a buli szervezőinek, amit mi is leközlünk veletek. myspace.com/thelushgroove
    Bővebben
  • Sterbinszky megjutalmazza a szavazókat!

    Gőzerővel zajlik a VIVA Comet szavazás és természetesen minden jelölt kisebb
    kampányt is indít a maga módján.
    Sterbinszky az ország legrégebbi és legismertebb lemezlovasa úgy döntött,
    hogy éppen ideje már az oly régóta hűséges rajongótábort kicsit
    megajándékozni. Szeretné kompenzálni azt, hogy érte kampányolnak, ezért
    megbeszélte VIVA vezetőségével, hogy az első három, rá legtöbbet szavazó
    telefonszámát kivételesen megkaphatja.
    Bővebben
  • STERBINSZKY vs TÉGLA - Club Play, Gödöllő - 2003. November 14.

    Az estét a teltházas eszméletlen buli névjegyét viseli a garancia rá STERBINSZKY
    neve aki ezen a napon lesz a lemezjátszók mögött. A club play extrém szakán
    Sterby melett feltünik egy új felfedezett fiatal tehetség dj ROLAND szeméjében
    aki energikus porgös zenéjével igen csak magasra teszi a lécet az utána következő
    resident dj nek Téglának aki overtime levezetését húzza meg 100%-osan ezen az
    estén.
    Bővebben
  • Sterby bithday party- Pacha- 2003 november 29.

    Nem mindenapi Sterby-buli dübörög majd a Pacha-ban hiszen Karesz ezen az éjszakán ünnepli születésnapját, s a jeles alkalomnak köszönhetően nem kevesebb mint 5órás szettel ajándékozza meg közönségét. Az est folyamán debütál Dj-ként a nagyközönség előtt Bruckmann Balázs, ráadásul egy D.Deejay-vel közösen előadott 'back2back'-szettben.
    Bővebben
  • Steve Angello és Mark Knight is EXIT-el idén

    [Fesztivál hír] Az EXIT Dance Arena lineupja három elit house producerrel bővült. Steve Angello, Mark Knight és Tom Staar csatlakoznak a Fatboy Slim, Dubfire, Eric Prydz, Jeff Mills és Seth Troxler névsorhoz. Az elmúlt évek legnagyobb tánchimnuszainak alkotói döngetik majd a Péterváradi-erőd falait.
    Bővebben
  • Steve Angello vallomása Paris Hiltonnak

    [Friss] Steve Angello csak mosolyog a múlt pénteki, nyilvános összetűzésén Paris Hiltonnal.
    Bővebben
  • Steve Angello vs. Paris Hilton: 2. menet

    [Friss] Kicsi a világ, tudjuk, de azért mindig rácsodálkozunk a hihetetlen és olykor ironikus találkozásokra.
    Bővebben
  • Steve Aoki, a Simple Plan és az All Time Low is érkezik Zamárdiba

    [Fesztivál hír] 2013 óta ha nyár, akkor Nagyon Balaton, ha Nagyon Balaton, akkor STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös eseménye ezúttal is Zamárdi szabadstrandján várja népes közönségét. Négy nap alatt a hazai popkultúra színe-java mellett olyan világsztárok érkeznek a STRAND-ra, mint a Simple Plan, Steve Aoki, az All Time Low és a New Found Glory. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napra Zamárdiba költözik – vélhetően több tízezer fesztiválozóval együtt.
    Bővebben
  • Steve Lawler filmzenét ír.

    A Skeleton Key című akció thriller nyáron a mozikban!
    Hogy miért fontos ez nekünk?
    A film zenéjéről nem más, mint Steve Lawler gondoskodott, akit ugye
    nem kell bemutatni senkinek.
    Bővebben
  • Steve Lawler interjú

    [Interjú] Steve Lawlerről már annyi mindent tudunk, hogy szinte nem lehet róla újat mondani, s mégis, ő mindig mond valami újat… a zenéjével legalábbis üzembiztosan. Nekünk most sikerült fondorlatos kérdésekkel néhány hitvallásszerű, örökérvényű mondatot kimondatnunk vele. Megtudhatjátok például, melyik az egyetlen klub a világon, ahova akkor is elmegy néha, ha nem lép fel, s hogy milyen új fogással készül megújítani eddigi zenei hangzását. Persze, mi is tudtunk neki újat mondani… Steve hamarosan a Mecsek Rallye – IRC kapcsán látogat el Magyarországra, melynek a Pécsi Expón megrendezendő szeptember 10-i Electronic Seasosns Festival a hivatalos party-ja lesz.
    Bővebben
  • Steve Lawler- Lights Out 2 World Tour- Budapest- 2003. december 12.

    December 12-én Steve Lawler legújabb
    mixlemezének a Lights Out 2 -nek a bemutatója lesz hallható az egész éjszaka
    folyamán az Olof Palme Házban. A második névszerint Centrofly teremben pedig Nigel
    Marcussen
    , Moonline, Garay, Dandy és Dave Van N lesznek hallhatóak
    és láthatóak az odalátogatók számára.
    Bővebben
  • Steve Porter Rap Chop-ja egyre népszerűbb!

    [Friss] Amikor múlt héten beszámolhattunk Steve Porter “Brain Fart” video mashupjáról, amelynek a neve Slap Chop, jó néhány nézőt sikerült szereznie.
    Bővebben
  • Steve Porter terápián

    [Friss] Eddig azt hittük, hogy a délelőtti agyfárasztó, a konyhai eszközökre specializálódott Tele Shop adásai teljesen értelmetlenek.
    Bővebben
  • Stigmatech - Tony Rohr - Aquaréna Open Air - MOST PÉNTEKEN!

    2005. július 29-én, azaz most pénteken első alkalommal látogat hazánkba Tony Rohr és Dietrich Schoenemann, a németországi Cocoon és az amerikai Hidden Agenda mûvészei.
    Bővebben
  • STRAND – Nagyon Zene Fesztivál Zamárdiban

    [Fesztivál hír] Hazai- és világsztárok egész sorával bővült az augusztusi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál programja. A Nagyon Balaton sorozat keretében, Zamárdi Szabadstrandján zajló, négynapos eseményre Parov Stelar mellé John Newman, a Knife Party, Dub FX és Wilkinson is csatlakozott, de a hazai mezőnyből a Petőfi Rádió 100 legfontosabb előadója is színpadra lép majd. Augusztus 20-án ugyancsak itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda. Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.
    Bővebben
  • STRAND Fesztivál helyett SzabadSTRAND lesz Zamárdiban

    [Friss] Ma már tudjuk, hogy egyetlen zenei fesztivál se valósulhat meg 2020-ban itthon úgy, ahogyan megszoktuk, ahogyan vártuk. Ez alól a MOL Nagyon Balaton keretében tervezett zamárdi STRAND Fesztivál sem kivétel, amely augusztus 18-tól várta volna a közönséget. A szervezők SzabadSTRAND címmel az eredeti helyszínen, augusztus 19-22. között várják programokkal a közönséget. Az ingyenes minifesztivál ugyan pótolni nem tudja az elmaradt koncerteket, de felér egy tartalmas nyaralással. Zamárdi szabadstrandján, tihanyi panorámával a Balatonban épül fel a MOL Nagyon Balaton szív. A grandiózus, 10 méter magas alkotással a MOL Nagyon Balaton a hazai fesztiválszervezőknek és a közönségnek üzen.
    Bővebben
  • STRAND Fesztivál: műsorváltozás

    [Fesztivál hír] Az idei évben sajnos több, nemzetközi turné elmarad. Ahogyan már korábban is sejteni lehetett, ez a STRAND Fesztivál programját is érinti. Az idei fellépők közül a SUM 41, Ellie Goulding és a Milky Chance lemondta a teljes turnéját, de már megállapodás született arról, hogy mindhárman a 2021-es STRANDon pótolják az elmaradt koncerteket. Negyedikként DJ Fresh lépett vissza, aki ugyancsak úgy döntött, hogy 2020-ban sehol nem lép fel.
    Bővebben
  • Street Parade - Zürich

    [Fesztivál hír] Az egyik legszínesebb utcai zenei fesztivál, a Street Parade kerül ismét megrendezésre ezen a hétvégén, augusztus 11-én Zürich-ben.
    Bővebben
  • Street Parade 2017

    [Fesztivál hír] Hamarosan érkezik az év legjobban várt utcai techno fesztiválja, a svájci Street Parade, melyet idén augusztus 12-én rendeznek meg a már megszokott zürichi helyszínen.
    Bővebben

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó