Pulzar

CikkFesztivál hír

Startol a VOLT

Létrehozva 2022. június 21.
Stílus Progressive Goa, Full-on, Goa
    0.00

Startol a VOLT

„Mindenütt jó, de legjobb Sopron" – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de most újraéled, amint a soproni Lővérek is benépesül a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. Indul a VOLT.

"Vannak fesztiválok, és van a VOLT - így szól a 2022-es Telekom VOLT Fesztivál szlogenje, amely jól kifejezi a szándékunkat akár a programkínálat, akár a VOLT-ot érintő legfontosabb törekvéseink terén"- mondta korábban Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója. "A célunk az, hogy az élő zene megkülönböztetett ünnepeként készüljenek Sopronba, akár a vendégeink, akár a fellépők, legyen szó a színpadi programról, a kísérő eseményekről, vagy éppen a Sopront érintő történésekről. A kétéves kihagyás utáni visszatéréssel nagyon magasra tesszük a lécet. A kezdetek óta jellemző a VOLTra a kifejezetten erős élő zenei vonal, a hazai- és nemzetközi sztárokat felvonultató line-up. A 2022-es Telekom VOLT programja ehhez képest is egy komoly szintlépés, amely bárhol a világon megállná a helyét. Olyan állócsillagnak számító stadionsztárok szerepelnek benne, mint a MUSE vagy a The Killers, a legaktuálisabb nevek és az állandó fesztiválkedvencek között Yungblud, a SUM41 vagy éppen a Bring Me The Horizon" – tette hozzá a főszervező. Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapítója hozzáfűzte: "Az idei VOLT a harmincadik lenne, ha nem számoljuk a két év kihagyást. Sokan kérdezik, hogy a jubileumot ünnepeljük-e valami különleges programmal? Leginkább azt tartjuk ünnepi pillanatnak, hogy végre elindul a VOLT és úgy lehetünk együtt a Hűség Városában, ahogyan azt majd' három évtizede annyira szeretik a vendégeink." Az alapítók mellett a főszervezői szerepet pár éve már Filutás Anna látja el: "Nem könnyű feladat két év után újra felvenni a fonalat, ráadásul a VOLT az egyik első a sorban a hazai nyári fesztiválok közül. A kollégáim részéről a megszokottnál is több munkát, odafigyelést igényelt, hogy felkészüljünk erre az öt napra, remélem, a hangulat tükrözi majd ezt a törekvésünket."

A főszponzor Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Szabó Melinda elmondta: „Azt tapasztaltuk, hogy ügyfeleinknek az elmúlt időszakban számos nem várt körülményhez kellett alkalmazkodnia. Kimerültek, és alig várják a nyarat, amelyre a feltöltődés időszakaként tekintenek. Ezért idén nyáron rendhagyó módon nem extra adatot vagy hangot, hanem élményeket adunk az ügyfeleinknek, hogy ez a három hónap valóban a kikapcsolódásról, feltöltődésről szóljon. Egész nyáron a partnerük leszünk, hogy egy megszokott, hétköznapi élményből is valami életre szólót hozzunk ki együtt. Így lesz ez a napokban visszatérő Telekom VOLT Fesztiválon is, amit a fantasztikus fellépők, meghívott vendégek és a Szezám app segítségével megtöltünk rengeteg váratlan élménnyel, hogy mindenkinek olyan nyara legyen, mint amilyen még sosem volt" 

A VOLT-on a Telekom Nagyszínpad az első napon az Ivan & The Parazollal indít, akiket a Carson Coma követ, majd jönnek a tankok, azaz a Tankcsapda és az estet ezen a színpadon a Muse zárja. Másnap itt a Brains kezd, aztán Skillet koncert következik, majd a Bagosssy Brothers Company és főzenekarként a Killers lép színpadra. És elérkezett a csütörtök és a Telekom Nagyszínpadra lép Dzsúdló, a Follow the Flow, a brit énekes Yungblud és a szintén brit Bring Me The Horizon. Péntekre várjuk Azariah koncertjét, de lesz Irie Maffia, Halott Pénz és Sum 41 is. A VOLT zárónapján a Telekom Nagyszínpadon lép fel a Platon Karataev, Passenger érkezik ide a Majka&Curtis páros és a VOLTot itt a Pendulum élő produkciója zárja.

Két további zenei színpadon további több mint 60 produkció szórakoztatja majd a VOLTra kiéhezett fesztiválozó közönséget.

Telekom Kraft  színpadon például olyan nevek lépnek majd fel – a teljesség igénye nélkül – mint a Mary Popkids, a Blahaluisiana, az Analog Balaton, a Bohemian Betyars, a Hiperkarma, a Csaknekedkislány, a Fran Palermo, a Fish!, a Supernem, Dé:nesh, a Galaxisok, Betonhofi, a Hősök vagy a Belga.

Beko színpad szerdán indul, rajta lesz majd Krúbi, Punnany Massif, Elefánt, 30Y, Wellhello, Abigél, Esti Kornél, PUF, Ganxta Zolee és a Kartel, Vad Fruttik, Scarlxrd és sokan mások.

A Hajógyár Petőfi Színpad egy Carson Coma koncertfilmmel indul, aztán itt is felpörög az élő zene. Jön Ferenczi György és a Rackajam, az Óperentzia, az Anima Sound System, a Mörk, a Lóci Játszik, fellép Lil Frakk, a Parno Graszt és sok-sok további hazai előadó.

A Telekom Kert Színpad már nem csak zene. Naponta Kiss V. Balázs varázsolja el a közönséget, de lesz bűvészshow esténként pedig a rezidens Dj viszi át a közönséget éjszakából a hajnalba. Bemutatkoznak a Szelektor tehetségkutató legjobbjai, de Fluor Tomival is zúzhatunk az éjszakába. Aztán reggel jöhet az ébresztő jóga. A Telekom Kraft Kert – Index Kávéházban naponta lesznek beszélgetések és közönségtalálkozók. A vendégek közt pedig Dr. Zacher Gábor toxikológus, a Hiperkarma, az Analog Balaton, az Esti Kornél, a Ricsárdgír, Ganxsta és az Irie Maffia – hogy csak néhányat említsünk. A Telekom Kraft Kert - Zenedoboz is rejteget izgalmas programokat. Például Balla Máté (Ivan & The Parazol) és Svajcsik Kristóf (Mary PopKids) gitárosok 1-1 gitárral és erősítővel egy moderátorral beszélgetnek a gitározásról és mutatják meg kedvenc riffjeiket és hangzásaikat. Lesz itt majd dalszerző workshop, interaktív ütőhangszeres jammelés, amelyen a résztvevők Sárkány Bertalan ütőhangszeres vezetésével közösen ritmikákat játszanak és dobolnak. A Chill Hour keretében különböző előadók, úgy mint a Blahalouisiana vagy Járai Márk, kedvenc zenéiket DJ-zik egy üldögélős, az estére felkészülős órában. És még nincs vége: a Telekom Kraft Kert Briefly Network & Chill keretében hallhatunk a munka jövőjéről, workshop keretében rájöhetnek a látogatók, milyen szupererővel bírnak. Akit érdekel, részt vehet a Freelancer Workshopon, ahol lesz szó a social media menedzsmentről, a virtuális tiktok videókról vagy a szabadúszás 10+1 szabályáról. A Telekom Kraft Kert - Index Art keretében a meglévő ruháink újragondolásával kreatívkodhatunk. A Telekom Kraft Kert – Gitársuli magáért beszél.

Eszerint a Telekom több helyszínnel is várja a VOLTon a fesztiválozókat. Így például a már említett Telekom Kraft Kerttel, ami a váratlan élmények helyszíne. Egy igazán izgalmas, nyüzsgő, vagány, különleges liget, "fesztivál a fesztiválban", ahol a zenei és kulturális meglepetéseken túl rengeteg élmény rejtőzködik majd a magenta felületek mögött, amit a fesztiválozók a Telekom Szezám alkalmazással tudnak majd megszerezni. Annyi dolguk van csak, hogy letöltsék az applikációt, szkenneljék a magentát, a nyerő kódért cserébe pedig az övék lehet egy extra nyeremény. A Telekom Kraft diákbérlettel rendelkezők extra ajándékokat is begyűjthetnek. A Telekom Crazy Race is kihagyhatatlan programnak ígérkezik: egy egyedülálló labirintus, ami olyan váratlan élményt nyújt majd a látogatóknak, amire nem is számítanak. Lehet, hogy egy magenta gorillát kell majd lefutniuk ahhoz, hogy megtalálják a kiutat. A játékban, amit párban és egyedül is lehet játszani, és a bent lévő játékost kívülről digitális kijelzőkön lehet majd követni a streamnek köszönhetően, szükség lesz gyorsaságra és leleményességre is, hiszen közben olyan kincseket tudnak összegyűjteni, amivel csak fokozódik a fesztiválélmény, sőt minden nap egy mindent vivő exkluzív Telekom ALL IN PASS is gazdára fog találni. 

A VOLTon a Jack Apple Színpadon pedig éjszakai DJ programok várják a látogatókat.

volt.hu/hu/


 

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó