Pulzar

CikkFriss

Zóna Taxi Partybuszok a Citadellához!

Létrehozva 2009. június 13.
Stílus Drum and Bass, Rock
    0.00

Zóna Taxi Partybuszok a Citadellához!

A Citadellán szórakozni vágyó vendégek feljutását megkönnyítve, e hét péntektől kezdve a nyár minden pénteki és szombati napján 22:30-tól 5:00 óráig bezárólag Zóna Taxi Partybuszok fognak üzemelni a Móricz Zsigmond körtér és a Citadella, valamint a Moszkva tér és a Citadella között!

 Jó hír, hogy a buszok a kezdő hétvégén, tehát 06.12-és 13.-án,  teljesen ingyenesen szállítják a bulizni szándékozókat a Citadella komplexumhoz oda-, illetve vissza irányban is! Egyelőre mindkét útvonalon 2-2 busz fog közlekedni nagyjából negyed órás időközönként (mikor egy busz megtelik, akkor indul, így értelemszerűen az éjszaka közepén valamivel ritkábban fognak közlekedni, mint a bulik elején és végén), ám ha nagyobb igény mutatkozik irántuk, akkor a nyár folyamán növekedhet a partybuszok létszáma.

A nyár további hétvégéin pedig pár száz forint/fő árakon vehetitek igénybe ezt szolgáltatást, de ismét jó hír, hogy csak egyszer kell fizetni, az ár tartalmazza majd a le és fel utat is!!!!

 

Keressétek tehát a Moszkva téren és a Móricz körtéren a Zóna Taxi jelzéssel ellátott buszokat, amennyiben pedig mégsem találnátok, a hostessek segítségét is kérhetitek, hogy honnan indulnak!

Jó szórakozást tehát a hétvégére, s vár mindenkit a Citadella Hill Garden pénteken és szombaton!

 

További információk: 06/30-747-1931

www.citadellagarden.hu

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó