Pulzar

Sasha and John Digweed feat. James Zabiela - A fellépőkről...

A világ legjobb lemezlovasai között számontartott Sasha, John Digweed és James Zabiela együtt lép a pultok mögé az aug. 19.-én a Liget fesztivál keretében!

Partyajánló a bulihoz

John Digweed

 

Ha nem vagy naprakész az elektronikus zenében, de egy kicsit is vonzódsz ehhez a kultúrához, ha egy kicsit is megérintett már ez a műfaj, akkor bizonyára hallottad ezt a nevet: John Digweed.

Az ízig-vérig angol úriember éppen egy évtizeddel ezelőtt csapódott be üstökösként a globális szcénába. John gyorsan kötő cementként betonozta be magát a világ nagy elektronikus zenei történelemkönyvébe. Feltűnése a nemzetközi porondon gyökerestől megváltoztatta több millió ember zenei ízlését, sőt tovább merészkedünk: egész életét.

Bár számtalan formában megírták már az életrajzát magyarul is, a róla szóló cikkek száma pedig több százezerre becsülhető világszerte, John Digweed az a személyiség, aki örökké témául szolgál rajongóknak és kritikusoknak egyaránt. Mert John Digweed igenis a DJ-k DJ-je, nincs apelláta. Fenomén, aki előtt még azok is fejet hajtanak, akik nem feltétlenül hívei annak a hangzásvilágnak, amit Ő képvisel. Szándékosan nem a „stílus” szót használtuk ez esetben, hiszen Johnt nem lehet ilyen szűkös keretek közé szorítani.

A kis John 15 évesen csöppent bele az acid house világába, s onnantól kezdve megállíthatatlan szárnyalásba kezdett. A reflektorfény először egy mixalbum révén vetődött rá, amit jó barátjával, az ugyancsak világsztár Sashával készített a Renaissance-nál. Ő volt az első brit DJ, akinek rezidenciája lehetett a világhírű New York-i megaklubban, a Twilóban, együtt dolgozhatott olyan legendás bandákkal, mint az Underworld vagy a New Order. 2001-ben ő lett az első a DJ Mag Top 100-as listáján, azon a nemzetközi szavazáson, amit mind a mai napig a leginkább mérvadónak tartanak az összes hasonló jellegű megmérettetés között.

A Bedrock mára márkanév, melynek társalapítója, s mely nem pusztán egy kiadó. A Bedrock egy promóciós és produkciós nagyüzem, a minőség és a haladó szellem címkéje. (Megjegyezzük: a label szárnyai alatt indult el pl. Danny Howells, Jimmy Van M és Chris Fortier pályája is). Minden producer álma, hogy egyszer lehessen egy megjelenése a Bedrocknál.

John mix CD-ket is készített, melyek sok millió fiatal agyában rendezték át a zenéről alkotott fogalmat. Ezek a korongok a gyűjtők féltve őrzött kincsei. Bár folyamatosan járja a világot, a két Bedrock rezidenciát sosem mulasztja el: a házigazdai titulusokat a híres londoni Heavenben illetve a brightoni The Beachben képviseli kéthavi rendszerességgel.

Kiss 100 című rádióműsorának már-már kultikus ereje van, no meg milliós hallgatótábora. Akinek John ezekben az adásokban lehetőséget ad, az máris borítékolhatja a sikert magának. Jóllehet, a progressive house atyjaként, stílusteremtőként emlegetik, de ő ennél már réges-rég sokkal több: élő legenda, igazi ikon, aki nélkül más lenne a jelen és a jövő zenéje is…

Augusztus 19-én John Digweed személyesen teszi tiszteletét Magyrországon. Ez már önmagában is hatalmas szenzációnak számít, ám ezen a bizonyos estén történelmet írunk: most először ugyanis egyszerre, egy helyen, ugyanazon DJ-pultban váltják egymást a két másik zenei fenoménnel, elektronikus zenei világsztárral: Sashával valamint felfedezettjével, James Zabielával. Felejthetetlen, különleges pillanatokra vágysz? Zenei unikomot akarsz hallani? Végig akarod tombolni az éjszakát? Akkor te vagy a mi emberünk! Találkozzunk a Városligetben!

A korszak-alkotó: Sasha

SASHA. A nagybetűs DJ. A Producer. A Remixer. 1 millió 340 ezer látogató a MySpace profilján, csaknem 84 ezer barát ugyanitt. Százezres eladási példányszámok a lemezeiből. Őt a világon mindenki ismeri, aki egy kicsit is szereti a house-t. Arról híres, hogy progresszív. Ez esetben nem az elektronikus zene stíluskategóriájáról beszélünk, de nem ám! Persze, az is megvolt neki, mi az hogy! Mondhatni ő teremtette. Az elektronikus zene Nostredamusa, aki már akkor proggie-t játszott, amikor más még azt sem tudta, eszik-e, avagy isszák. Mindig egy gondolattal a kortársak előtt jár, de inkább kettővel. Ez nem holmi véletlen „azta', hogy beletrafált” sztori. Húsz éven át nem lehet mindig a szerencsére fogni azt, ha valakinek beigazolódik a jóslata. A hallgatóságát a gyorsasági motorok tempójában hajtja a jövő felé folyamatosan változó és megújuló zenei kreativitásával. Őt csak követni lehet, beelőzni aligha.

Az első komolyabb csapásokat a szokványosságra olyan albumokkal mérte, mint a felejthetetlen s a mai napig is aktuális (akkoriban pedig egyenesen meghökkentő) Airdrawndagger vagy az Involver – utóbbit Grammy-díjra is jelölték. Erre még rátett egy lapáttal a fellépésein, ahol aztán végképp eltörölte a megcsontosodott határokat valamennyi stílus között. Bejárták Észak-Amerikát (többször is) a nagy baráttal és ragyogó kollégával, John Digweeddel a Northern Exposure turnén, majd újabb hadjáratban borogatták fel az elektronikus zene maradék konvencióit a Delta Heavy Touron. Kétségbevonhatatlan érdemeit tovább növelte a Fundacion éjszakák sora is. 

 

A sok munkának nála csak a fizikai korlátok szabnak határt – néha aludni is kell. A zenekészítés minden egyes munkafolyamatát élvezettel és érdeklődéssel sajátította el. Miután professzionális szintre fejlesztette tudását, saját kezűleg képes megvalósítani minden zenei ötletét. Sasha folyamatosan felfedező úton jár, szerteágazó zenei érdeklődése révén a legkülönfélébb inspirációkat olvasztja egybe, hogy később ennek végtermékeitől minimum leessen az állunk. Le is esik. Mindig. Nem csak a hétköznapi partiarcokat ejti azonban folyamatosan ámulatba. A kekec kritikusok és a legnagyobb világsztár kollégák is elismerik és tisztelik korszakalkotó ténykedését. Remixerként például olyanok kérték és kérik fel folyamatosan, mint a Depeche Mode, Madonna, a Chemical Brothers, az Orbital, az UNKLE, Thom Yorke vagy éppen Seal.

Sasha soha véget nem érő világkörüli útján arra is talál mindig időt, hogy egy-egy újabb saját zenét komponáljon, sőt 2008-ban egy vadonatúj kiadót is alapított. Már az emFire-nél jelent meg a csodálatos, 30 perces New Emissions Of Light and Sound filmzenéje. A szörfös DVD még azokat is rabul ejtette, akiknek egyébként víziszonya van. Azon már nem is csodálkozunk, hogy 2008-ban elnyerte a "Legjobb filmzene" díját az X-dance Awardson.

Aztán megszületett a harmadik csoda, az Invol2ver, aminek hatása alól azóta sem tudja a világ e-zenei szcénája kivonni magát. No de miért is kellene? Eddig csak jó dolgok történtek a zenével, amikor Sasha befolyásolta a fejlődését. Ez így van jól.

Augusztus 19-én a magyar rajongók legnagyobb örömére ismét erős Sasha-befolyásoltság alá kerül Budapest. És ami még soha nem volt eddig Magyarországon: Sasha mellett jó barátja és hasonló kaliberű kollégája, John Digweed, valamint felfedezettje, a virtuóz zseni, James Zabiela is fellép egyazon estén.

Ritka és szent pillanat, zenetörténeti esemény. Olyan alapvető, mint a kötelező olvasmány. Aki ott lesz, az biztos, hogy csillagos ötöst kap élményekből!

Mesterek nyomdokán: James Zabiela - Kis hírek a nagy művészről

 

Az egykori csodagyerekből zseniális zenésszé érett James Zabiela szédületes tempót diktál annak, aki nyomon szeretné követni őt. Még szinte fel sem ocsúdtunk a Masters Series dupla CD okozta gyönyör-sokkból, s máris újabb megjelenésről szólhat a fáma. Mindeközben Zabiela ezerszámra rója a mérföldeket a levegőben, s táncoltatja a partiarcokat a szárazföldön. Lássuk sorban, mi újság kis kedvencünkkel, aki augusztus 19-én olyan prominens társaságban lép fel a budapesti Városligetben, mint egykori felfedezője, Sasha és a szintén világsztár John Digweed! Tény, hogy James-re joggal lehet büszke a két mestere…

 

Zabiela és az Orbital

 

Június 29-én látott napvilágot az Orbital 20 – s vele együtt James Zabiela zseniális tech-house remixe, a nem túl egyszerű elnevezésű Impact USA (The Earth is Burning - Diversion) (James Zabiela's Scorched Earth Remix). A legendás duó húsz év legjobb felvételeit szedte össze a most megjelenő dupla albumra, ami CD-n, 12”-esen és digitális formában is hozzáférhető. (Persze iTunes-on már három hete kapható, de ez a vásárlási forma nálunk egyelőre nem túlzottan elterjedt.)

 

A DJDOWNLOAD.COM

 

Érdemes csekkolni az egyik legnépszerűbb internetes zeneletöltő oldalt, ugyanis mostanában egyre több jó kezdeményezéssel és ötlettel áll elő. A How To DJ videosorozatban most például éppen James Zabielát mutatták be! Az új széria tulajdonképpen egy oktatóvideó, melynek segítségével sajátos betekintést és átfogó képet igyekeznek nyújtani a Pioneer gyártmányú DJ-eszközök használatába olyan autentikus személyiségek által, mint például James Zabiela, aki maga is hivatalos Pioneer teszter, s köztudottan nem kis része volt és van a "Pájó" effektprocesszorok és keverők fejlesztésében.

 

A turné

 

Június elején három dátummal zárult az ausztrál kontinensországot meghódító turné, hogy onnan egyenesen az Egyesült Államokat vegye célba James Zabiela és az ő Masters Series világkörüli lemezbemutató útja. Már javában zajlott a turné, amikor még mindig folyamatosan érkeztek a felkérések a különböző kluboktól, hogy egy-egy röpke megállóra beférhessenek James naptárába. Így sikerült beszorítani például a legendás El Pasó-i Karmát vagy éppen a Las Vegas-i Body English klubot. Utóbbiban egy késő éjszakai időpontban szedte szét a házat fiatal barátunk június 14-én. Miami, San Francisco, Los Angeles, New York is ott díszeleg az érintett városok között.

 

Július

 

Szinte érezni már Zabiela auráját a levegőben. Július első hétvégéjén ugyanis már Európában folytatódik a Renaissance lemez turnéja. Igaz, Isztambul és Ibiza sincs éppen a szomszédban, de ahogy közeledünk augusztus 19-hez, úgy kerül James is egyre közelebb hozzánk.

 

Augusztus…

 

Ukrajna, Hollandia s egy kis libanoni kitérő után újra a Fehér Sziget, majd Budapest áll a turnénaptárában: „08/19 City Park Budapest Hungary”! Te már bejegyezted?

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó