Pulzar

CikkFriss

Nyit a Dürer Öböl a Lupán

Létrehozva 2020. június 5.
Stílus House
    0.00

Nyit a Dürer Öböl a Lupán

Budapest kultikus szórakozóhelye, a Dürer lett a névadója a Lupa-tó eddig Öböl Strand néven ismert részének. A közönség tavaly már megismerkedhetett a Dürer Öböl „tesztverziójával", ám idén a teljes partszakasz vendéglátását és programszervezését átvállalta a Dürer.

Június 5-én tehát egy egészen új fejezet veszi kezdetét a Dürer Kert életében, hiszen a jól ismert budapesti underground szórakozóhely kilép a névadó Ajtósi Dürer sorról, hogy „strandosított" formában, a Lupa-tó öblében bővítse a kulturális életet.

A bővülésnek köszönhetően idén négy programhelyszín biztosít platformot az előadóknak, fellépőknek, vagy akár az alkotó kedvű látogatóknak. A változatos, meglepetésszerűen jelentkező programkínálatból pedig kicsik és nagyok is megtalálhatják a számukra megfelelőt: amíg a gyerekeket egy bábelőadás köthet le a számukra kialakított területen, addig a szülők kézműves workshopon vehetnek részt, utána pedig a vízi színpadon hallgathatják meg egy csellista, vagy egy hangdrumos, netán egy szaxofonos játékát az ebéd mellé, míg a vízparti naplementét már egy lemezlovas festheti alá nyári dallamokkal, természetesen a környék lakóinak nyugalmát nem zavarva. Mindeközben lehetőség lesz többek között röplabdázásra, SUP-ozásra, kajakozásra, kenuzásra, egy hatalmas csobbanásra, más pedig csak úgy kitekerhet munka után biciklivel és egy jógaórával vezetheti le a napi feszültséget a parton. Persze működik már a Lupa Busz is, ami a belvárosból hozza a strandolókat a Dürer Öbölbe és a karibi tengerpartok fehérhomokos, pálmafás világát idéző Lupa Beachre, ahol beach- és vízisportok, változatos kínálatú büfék, vízparti étterem és koktélbárok csalogatják a vendégeket, akár egy holdfényes vacsorára is, hisz' este 7-től már jegyet sem kell venni a Lupára.

A Dürer Öböl idén is különös figyelmet fordít a zöld szemléletre, amely a programokban is meg fog jelenni: a kézműves foglalkozások, workshopok fő irányvonalát képezi majd az újrahasznosítás és környezetvédelem.

A változatos programok mellett a Dürer Öböl gasztronómiai élményeket is biztosít a látogatók számára, így a Hemingway étteremmel együttműködésben idén két vendéglátó egység működik a parton. Az ételválaszték úgy kerül kialakításra, hogy megfeleljen a Felelős Gasztrohős elvárásainak, de a klasszikus strandételek rajongói se maradjanak hoppon.

Mostantól tehát egy olyan történet veszi kezdetét a Dürer Öbölben, amely egy folyamatosan fejlődő, eddig nem látott kultúrstrandról fog mesélni, egy olyan élményről, ami bevonzza a képzőművészeket, zenészeket, alkotni, tanulni, pihenni vágyókat egyaránt.

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

Archív partyajánlók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó