Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál.
Bővebben
A beküldött számokból pedig válogatás készül, nem is egy, hanem rögtön három.
Bővebben
Mi lesz a nyárral? Mi lesz a Balatonnal? Lesz-e lehetőségünk idén a klasszikus balatoni nyaralásra? - Ilyen és ehhez hasonló témaköröket körbejárva jelentkezik hetente a MOL Nagyon Balaton beszélgetés-sorozata. A házigazdák hétről-hétre más-más balatoni események főszervezői, a meghívott vendégek pedig ismert balatoni személyek, művészek, turisztikai szakemberek.
Bővebben
Kedves koncertre járók!
Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, amely a hazai élőzenei helyszínek, fesztiválok, koncertszervezők összefogásának eredményeként született meg.
Bővebben
“ÉLETEM NAGYON FONTOS IDŐSZAKÁT ÉLEM”; - MONDTA BILLIE EILISH A TELEKOM ELECTRONIC BEATSNEK ADOTT EXKLUZIV PODCAST INTERJÚBAN, TÖBBEK KÖZT ARRÓL IS BESZÉLT, HOGY MIKÉNT BIRKÓZIK MEG AZ EGYMÁSTÓL VALÓ TÁVOLSÁGTARTÁSSAL ÉS A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATÁVAL JÁRÓ FELELŐSSÉGGEL
Bővebben
Az elmúlt héten Indiából, a gyönyörűséges Jai Vilas Palotából jelentkező Cercle, március 2-án egy újabb lenyűgöző helyszínre települ ki.
Bővebben
Január elején a mexico-i Centro Ceremonial Otomí-ból jelentkező Cercle feburár közepére Indiát tűzte ki úti céljául.
Bővebben
Március 2-3. között a Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet a vasárnap este frissen Grammy-t nyert producernek, Steve Dubnak, hiszen többek között ő is részt vesz a DEX Songwriting Expo-n, sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. Budapest harmadjára is a dalszerzés fővárosa lesz - hamarosan indul a DEX!
Bővebben
Az elektronikával feszített mozivászonra már legalább 8 programot fel tudunk vetíteni.
Bővebben
Legutóbb a francia hegyvidéki Peyresourde Balestas repülőterről (Altiport de Peyresourde-Balestas) jelentkező Cercle, az újév elején Mexicoba települ ki, ahol nem más, mint a Mind Against duó fogja pörgetni a lemezeket.
Bővebben
Az év utolsó 5 napjára színes programsorozat került összeállításra.
Ha egy évet ki kéne emelni az idén már 9 éves Cinema Hall történetéből, akkor az biztos, hogy a 2019-es év lenne.
Bővebben
Idén már hónapokkal előre elfogyott az összes jegy a kompkoncertekre, de szerencsére a MOL Nagyon Balaton keretében többször is lehet majd jövőre a Balaton közepén koncertezni. 2020-ban már biztosan fellép a WOW Hungary kompokon a Bagossy Brothers Company, Horváth Tamás és a Follow The Flow, de további koncertek is várhatók.
Bővebben
A nem mindennapi helyszínekre szervezett eseményeiről jól ismert Cercle, december 16-án ismét egy érdekes színtéren tűnik majd fel, ezúttal Kevin de Vries kíséretében.
Bővebben
A Budapest Underground a 4-es Metro vonaláról köszön vissza ránk.
Bővebben
Csütörtök éjszaka adták át az Egyesült Királyság legjobb fesztiváljait minősítő UK Festival Awards díjait, ahol egy külön kategóriában a legjobb Anglián kívüli fesztivált is megválasztották. A "Best Overseas Festival", azaz a legjobb külföldi fesztivál kategóriában idén is a Sziget vitte el a pálmát.
Bővebben
Ráadásul még Archie Hamilton is vele tart, és most a Cinema Hall-ba!
Bővebben
November utolsó kettő és december első hétvégéi indusztriális alapokat kapnak a DFFRNTroomban.
Bővebben
A Cinema Hall is rákanyarodik az év végére, ahol a következő hetekben is széles elektronikus zenei választékkal várnak minket.
Bővebben
A ’European Festival Awards’, avagy az európai fesztiválok díjának közönség szavazását a mai napon, november 11-én 9 órakor megnyitották.
Bővebben
Jay Lumen első és eddig egyetlen hazai techno DJ-ként a DJ Mag 2019-es Top100-as listájának legjobb 50 helyezettje között, egészen pontosan a 43. pozícióban végzett. Olyan neveket előzött ezzel meg, mint Pan-Pot, Dax-J, Len Faki, Deborah De Luca, Sam Paganini, Anna, Paula Temple, vagy Joseph Capriati.
Bővebben