Pulzar

CikkFriss

STRAND Fesztivál helyett SzabadSTRAND lesz Zamárdiban

Létrehozva 2020. augusztus 17.
Stílus Hip-hop, Disco, Breakbeat, Tech-house, Electro
    0.00

STRAND Fesztivál helyett SzabadSTRAND lesz Zamárdiban

Ma már tudjuk, hogy egyetlen zenei fesztivál se valósulhat meg 2020-ban itthon úgy, ahogyan megszoktuk, ahogyan vártuk. Ez alól a MOL Nagyon Balaton keretében tervezett zamárdi STRAND Fesztivál sem kivétel, amely augusztus 18-tól várta volna a közönséget. A szervezők SzabadSTRAND címmel az eredeti helyszínen, augusztus 19-22. között várják programokkal a közönséget. Az ingyenes minifesztivál ugyan pótolni nem tudja az elmaradt koncerteket, de felér egy tartalmas nyaralással. Zamárdi szabadstrandján, tihanyi panorámával a Balatonban épül fel a MOL Nagyon Balaton szív. A grandiózus, 10 méter magas alkotással a MOL Nagyon Balaton a hazai fesztiválszervezőknek és a közönségnek üzen.

„Az elmaradt fesztiválok nagy űrt hagynak idén a közönségben. A STRAND Fesztivál hangulatát idézi meg augusztus 19-től Zamárdiban a SzabadSTRAND. A négynapos eseményt elsősorban azoknak szánjuk, akik korábban már foglaltak szállást Zamárdiban, vagy úgy tervezték, hogy a Balatonon töltik az ünnep körüli napokat." – közölte a VOLT Produkció. 

Reggelente Cziráki Kitty jógával indítja a napot, a naplemente pedig közös SUPpozásra csábítja a strandolókat, ami ráadásul egy welcome és egy kilépő prcosecco koccintással indul-zárul.

A STRAND Fesztivál egyik kedvenc helyszíne három napra újra életre kel! Most is Járai Márk a házigazda-szervezője a Tábortűznek, ahol esténként 2-2 zenészt delegál a Halott Pénz énekese. Koncertet ad Szabó Benedek, Ohnody, Kama, Apey, Szivák Zsolt és Járai Márk is.

Az egész nyáron nyitva tartó MOL Nagyon Balaton Terasz délutánonként és esténként a STRAND DJ-it vonultatja fel: itt lesz Dedmani & DJ Venom, Jumodaddy, Jokó, Elf és a szervező-házigazdák.

A Dumaszínház csapatából Janklovics Péter és Szabó Balázs Máté lesz a SzabadSTRAND vendége.

A közönség aktív részvételével a vízparton készül el a Balaton legnagyobb festménye. A Balaton ART szervezői a fiatal képzőművészt, Labrosse Danit kérték fel, hogy a rá jellemző stílusban rajzolja le a Balatont egy összefüggő, 10 méteres vászonra. Az 500 mozaikkockából álló képet a helyszínen a résztvevők színezhetik majd ki. „Az elkészült, gigantikus alkotás 10 db, egyenként 2 x 1m-es festményből áll majd. Ezeket ősszel a MOL-lal közösen árverezzük majd el, a bevétel teljes egésze pedig 10 jótékony ügyet támogat majd. Olyanokat, mint az Együtt az Autistákért, az UNICEF, de a fesztiváljainknak otthont adó Zamárdit is ezzel szeretnénk segíteni." – mondta el Lobenwein Norbert, szervező.

A SzabadSTRAND a családokat és a gyerekeket is várja, lesz Játszóház Projekt rengeteg társasjátékkal, Nagy Csobbanás óriási balatoni vízi csatákkal és Kis STRAND Kaland is.

Ugyanitt a hagyományos balatoni kínálat mellett a gasztronómia is szerephez jut: az etyeki +52 Event & Gastro Hall grill és BBQ mestere, Stoller Márton lesz a vendége négy napon keresztül a Séf a Parton című programnak.

A SzabadSTRAND minden programja ingyenesen látogatható.

Facebook esemény

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Balaton Piknik 2024

    Balaton Piknik – a MOL Nagyon Balaton kockás pokrócos utazó fesztiválja 2024-ben egy csodás helyszínre érkezik, a Tihanyi Piac Placcra! Az elmúlt években félig-meddig körbepiknikeztük már a tavat: Balatonboglárról indultunk, jártunk Aligán, Siófokon, Veszprémben, de az idei állomást már régóta várjuk!
  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó