Pulzar

CikkFriss

Fesztivál a városért

Létrehozva 2015. december 16.
    0.00

Fesztivál a városért

Megosztott Pro Urbe díjat kapott Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál két alapító-főszervezője. A díjat Sopronban, a Hűség Napja alkalmából vehették át.

Huszonhárom éve, hogy nyaranta egyre több fesztiválozó érkezik a Hűség Városába, a Telekom VOLT Fesztiválra. Az 1993-ban még alig 800 fős „házibuli” idén több mint 120.000 vendéget vonzott, és mára már a régió egyik legfontosabb fesztiválja lett, amely - az alapítók szlogenje szerint - mindig is azt vallotta, hogy „mindenütt jó, de legjobb Sopron”. A fesztivál és a város kapcsolata példaértékűen mutatja, hogyan tud együttműködni egy ilyen méretű esemény és egy barátságos város, egymás hírét erősítve és sosem harcolva. Sopron örömmel tette magáévá a Telekom VOLT Fesztivált, barátsággal és példaértékű vendégszeretettel fogadja a fesztiválozókat, a VOLT pedig mindent megtesz, hogy a város jó hírnevét erősítse. Talán ennek is köszönhető, hogy a fesztivál két alapítója és máig is fő szervezője a város legrangosabb elismerését kapta idén. A két soproni szervező a helyi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban ismerkedett meg egymással és “már a gimnáziumi évek alatt együtt szervezték első rendezvényeiket” – állt a szervezőket méltató beszédben. “19 évesen szervezték az első VOLT Fesztivált, ami a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint Magyarország legismertebb és legnépszerűbb vidéki fesztiválja” – hangzott el a díjátadó ünnepségen, ahol kitértek arra is, hogy Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán ötlete és munkája révén született meg a Csillagok Városa projekt is, melynek keretében a Sopronba látogató világsztárok évről-évre jelképesen 1-1 szoborszéket ajándékoznak a városnak, s ezek Sopron közterületét díszítik.

“Soproniként nem kellett sokat törni a fejünket azon, hogy hogyan mutassuk ki hálánkat a város lakói, vezetői felé a több évtizedes vendégszeretetért. Abban a pár napban, amikor a VOLT és vele együtt annak százezernél is több vendége Sopronba költözik, igazi ünnepi hangulat jellemzi a várost. Erre emlékeztetnek ef Zámbó István közterületi szobor-székei, amelyek ma már a város 20 pontján emlékeztetnek a nálunk megfordult világsztárokra. Ezek a székek az ő tulajdonuk: David Guettától a Motörheadig, vagy éppen a Prodigy-től Iggy Pop-ig számos nagy név hagyott itt egy-egy közterületi széket a városban, melyek ma már Sopron kedvelt “megállóiként” színesítik a várost” - mondta el Fülöp Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy a Csillagok Városa szobor-szék kollekció folyamatosan bővül: pár hónap múlva újabb világsztárok székei kerülnek felavatásra.

Tavasztól egy hatalmas SOPRON felirat is megjelent a belvárosban, amely ugyancsak a VOLTosok ajándéka. “A tavalyi VOLTon neves és elismert képzőművészeket kértünk fel, hogy közösen készítsük el azt a méretes SOPRON feliratot, amelyet később a városnak ajándékoztunk. Igazi öröm számunkra, hogy a Tűztorony és megannyi látványosság mellett ma már ez a város egyik legszeretettebb helyszíne, ahol napjában százával készülnek fotók”- fogalmazott Lobenwein Norbert.

A 24. Telekom VOLT Fesztivál 2016. június 29-től várja a vendégeit, a szervezők szerint minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett. Eközben a VOLT nominált a januárban megrendezésre kerülő, hollandiai European Festival Awards versenyen a “legjobb európai közepes méretű fesztiválok” versenyében.

www.volt.hu

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó