Pulzar

CikkFesztivál hír

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők

Létrehozva 2014. április 15.
Stílus House
    0.00

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett - Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat - nyitotta szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” – tette hozzá a főszervező.  A zenei fókusz mellett tovább erősítik a látványvilágot és azokat a dolgokat – így a szolgáltatások minőségét, a rendezvény sokszínűséget – melyek, meggyőződésük szerint elősegítik, hogy a közönség egyértelműen megkülönböztethesse kedvenc fesztiválunkat az egyre erősödő nemzetközi versenyben.


A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy megannyi változást, újdonságot is hoz az idei Sziget. Egyik legszembetűnőbb, hogy idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show-val “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait. A Nulladik napon, a Nagyszínpadon Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet. A tavalyi siker után, mondhatni természetes, hogy idén is hatalmas End Show zárja majd le a Szabadság Szigetének egy hetét, lézershow-val és tűzijátékkal. Mint azt már a szervezők korábban bejelentették, most is a világ egyik legnagyobb elektronikus előadója keveri majd élőben a slágereit a záróbulin, hiszen idén Calvin Harris-szel találkozhatunk majd a színpadon. Az eddigi fellépők mellé a sajtótájékoztatóra új nevek is érkeztek. A napokban dőlt el, hogy eljön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Hey Ya! Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.

 

A Sziget egy közösségi tér igényeként, a „kell egy hét együttlét” szlogen jegyében jött annak idején létre és azóta is igyekszik ennek megfelelni. Ugyanakkor komoly kihívást jelent a szervezőknek a kezdeti családias hangulatot megtartani egy olyan eseményen, ahol ma már közel tízszer annyi látogatót kell szórakoztatni. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rock-irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, melynek más fesztiválok esetében sincs előképe. A tavaly debütált Sziget Beach – a fesztivál vízparti „közösségi tere” - már elsőre, hatalmas sikert aratott, és üde színfoltjává vált a Fesztiválköztársaságnak, így természetesen lesz idén is. Újra felbukkannak majd a Szigeten, Budapest legvonzóbb közösségi terei, a romkocsmák, továbbra is egy önálló romkocsma negyedet képezve.

A nagyobb – szintén közösségi - megmozdulásokra példa pedig, a tavaly nagy sikerű, így várhatóan idén is sokakat megmozgató látványos akciók, például a Color Party, Lufi Party illetve a Strandlabda Party, ahol egyszerre több tízezer látogató lehet aktív részese egy hatalmas, látványos performansznak. Idén újdonságokkal is kiegészül a kínálat, hiszen már Zászló Party, és Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt, az ott gyülekező tömeget.

 

A Sziget Fesztiválköztársaság már a rendezvény előtt is a Szitizen-közösség összekovácsolására hirdet akciót: országhatárokon átívelő játékot indítanak a szervezők, amelyben csapatok versenghetnek egymással a világ bármely részén. A Mission: Szitizen játékosai különböző kategóriákban, megannyi küldetést teljesíthetnek, az egészen egyszerűektől kezdve az igazán bevállalósakig, a legtöbb pontot összegyűjtő csapatok pedig, nemcsak az élménnyel, hanem egyedi ajándékokkal is gazdagodnak majd. Részletek itt: www.mission.szigetfestival.com

 

Woodstock mellett a szabadság érzésének egy másik évfordulója is visszaköszön majd a Szabadság Szigetének idei programjaiban: a szervezők figyelmüket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója apropóján, a világ egyik legfontosabb kulturális központjának számító, az aktuális divatot diktáló Berlin művészeti szcénájára irányítják és több helyszínen is zenei és művészeti programokkal köszöntik az évfordulót. Sőt, idén felépül a Szigeten egy 100 méteres fal is, melyet felkért street art művészek, illetve a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak majd ki.

 

Újdonságot hoz az idei Sziget az elektronikus zenei szcéna kedvelőinak is. Miután az Aréna sztárjai már feszegették a helyszín falait, idén a műfaj legnagyobb sztárjai a Nagyszínpadon kapnak majd helyet, és a legnagyobb fedett helyszín, az A38, a hajnali órákban szintén egy elektronikus zenei sávval jelentkezik, ahol komoly világsztárokat láthat a nagyérdemű. Nagyobb felépítményt kap a fesztivál talán legegyedibb helyszíne, a raklapokból felépülő Colosseum, ami új helyszínre költözve, most már a Sziget „party-központjaként” várja majd a látogatókat.

 

A tavalyi sátras próbálkozás után, ismét szabadtéri színpad ad helyt a hazai könnyűzenei műfaj képviselőinek. A Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon, egyrészt fellépnek a legismertebb hazai sztárok, a Kiscsillagtól a The Carbonfoolsig, Péterfy Boritól a Brainsig, de ezen a színpadon mutatkoznak be a hazai zenei élet legígéretesebb feltörekvő előadói is. Például a VOLT Produkció, és a legfontosabb hazai fesztiválok szervezésében zajló „Nagy-szín-pad” versenyének szereplői, akik már ma is népszerű produkcióknak számítanak, de a szakértő zsűri szerint ma a legnagyobb eséllyel ők pályázhatnak a fesztiválok nagyszínpadára. Este 11 után pedig, naponta más-más zenekar – pl. ...and Friends, Alvin és a mókusok, Budapest Bár - prezentálásában „akusztik” koncertek töltik majd be a teret.

 

A Sziget egyik legmarkánsabb, a többi fesztiváltól jól megkülönböztethető eleme volt eddig is, hogy a hagyományos rockfesztiválokkal szemben, a pop-rock előadókon túl, számos más zenei és egyéb kulturális műfajt felvonultatott, és a magyar mellett, más nemzetek kultúráját is igyekezett megmutatni az érdeklődőknek. Azonban a kisebb, széttagolt helyszínei, nehezen vették fel a versenyt a legnagyobb és legnépszerűbb előadókat bemutató színpadokkal. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy idén még nagyobb hangsúlyt helyeznek a fesztivál ezen értékeire, és igyekeznek még látványosabban megjeleníteni ezeket a színfoltokat. Ezért létrehozzák a Világfalut, ahol egy helyre koncentrálják az eddigi Világzenei Színpad, a Roma Sátor, az Afro-Latin Színpad és Hungarikum Falu helyszíneken fellépő művészek legjavát. Emellett a látvány, a kísérő programok és a szolgáltatások kínálatának felfejlesztésével is próbálják a Világfalut még vonzóbb pontjává tenni a fesztiválnak.  Ugyanezt a célt szolgálja, hogy az Európa nevű színpadban forr össze a korábbi Holland- illetve a Mambo (olasz) színpad, kiegészülve immár más európai országok, otthonukban népszerű, de a határaikon túl még kevésbé ismert zenekaraival. És új megoldásként egy közös helyszínt, - de azon belül tematikus napokat - kapnak az ír és a blues zenék.

Az Art Zóna is olyan újdonság, mely a Sziget Fesztiválköztársaság művészeti központjaként próbálja meg egy helyre tömöríteni, a különböző képzőművészeti tematikájú, eddig is meglévő helyszíneket, azonban számos új elemmel is kibővítik. Ez a zóna, több mint száz művész számára jelent majd, bemutatkozási és közös alkotótáborozási lehetőséget, miközben a workshop-okon a közönség is kipróbálhatja a tehetségét.

 

A művészek más módon is kapcsolódhatnak a fesztiválhoz, hiszen a Sziget idén is nemzetközi pályázatot hirdetett a látványvilágot színesítendő, melyre különböző installációkkal várják alkotók és alkotói csoportok jelentkezését, sőt ezúton keresik a Fesztiválköztársaság „szabadságszobrának” megálmodóját is. Mindemellett a már korábban megismert köztéri „szobrok”, és különleges közvilágítási megoldásokból is jóval több várja a látogatókat, de itt-ott felbukkanó viráginstallációk is vonzzák majd a szemet, sőt egy hatalmas homokozó is lesz a Sziget közepén, benne a fesztivál idején is folyamatosan épülő gigantikus homokszoborral.

 

Szintén új elem a fesztiválon az Egyetemek Utcája. A Sziget ma Magyarország elsőszámú turisztikai attrakciója, így nem csoda, hogy a legtöbb fiatalt hazánkba csábító esemény immár az egyetemek fantáziáját is felkeltette. A hazai egyetemeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító helyszín célja, minél vonzóbbá tenni a külföldi diákok számára a hazai felsőoktatási intézményekben tanulás lehetőségét.

 

A Sziget Fesztiválköztársaság törekvése, hogy a környezetét adó Budapest vonzó tulajdonságait kihasználja, sőt ezeket széles körben hirdesse is a látogatói között. A Sziget idejére kiváltható City Pass-szal nemcsak a tömegközlekedési eszközöket használhatják a látogatók, de ingyenesen, vagy kedvezményesen vehetik igénybe a főváros egyes szolgáltatásait, a fürdőktől az állatkertig. Számos budapesti nevezetesség felvonul a rendezvényen „személyesen” is, az A38-tól a Budapest Parkig, a romkocsmáktól az Opera házig, a múzeumoktól a WAMP-ig, valamint a Szigeten is népszerűsítik majd a Budapesten egyre populárisabb „szabaduló” közösségi játékokat.

 

A tavalyi hatalmas siker után, idén már egész szezonban (májustól - szeptember végéig) forog majd a „Sziget Eye” nevű óriáskerék, a főváros szívében. Azonban a rendezvényre érkezőknek sem kell lemondaniuk erről a szórakozásról, mert a fesztiválra egy másik kerék érkezik majd.

 

A Sziget himnuszát idén az Ivan & the Parazol adja. A főszervező ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy minden évben más-más magyar zenekar, egy-egy számát választják ki, és azzal, hogy a globális Sziget kampány szerves részévé teszik a zenét is, megpróbálják a zenekar nemzetközi ismertségét növelni. http:/​/​www.youtube.com/​watch?v=xxXQttp-_sg

 

Jegyelővétel még a hónap végéig kedvezményes, részletek a www.sziget.hu oldalon

 

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó