Pulzar

CikkFriss

DEADCODE & FRIENDS Club Tour 2015

Létrehozva 2015. szeptember 22.
Stílus Progressive House, House
    0.00

DEADCODE & FRIENDS Club Tour 2015

Óriási sikerrel indult a DEADCODE országos klubturnéja, a DEADCODE & FRIENDS, amelynek eddig mindkét állomása teltházzal zajlott.

Az Akváriumban megtartott szezonnyitóra már megelőzően is hatalmas volt az érdeklődés, aminek eredményeként éjjel be kellett zárni a kapukat, hiszen nem fértek be többen a helyszínre. Ugyanez megismétlődött szeptember 19-én Sopronban, ahol szintén akkora volt az érdeklődés, hogy a hajnali órákban kellett leállítani a Central Palace-ba való beléptetést.

A turné pedig folytatódik: Október 3-án Szegedre érkezik a DEADCODE & FRIENDS, a Sing Sing-be, majd az azt követő héten, október 17-én a pécsi Amper Klubba. Október 22-én Győrbe veszik az irányt a fiúk, a Club Vertigo-ba, november 14-én pedig a veszprémi Expresszóban folytatják az útjukat. A turné hangos lezárásaként végül a DEADCODE & FRIENDS visszatér Budapestre, ahol egy New Years Eve Special keretében fogják búcsúztatni a 2015-ös évet a Hungexpo-n.

A különleges vizuál mellett, amely végigkíséri a turnét, a DEADCODE & FRIENDS így idén is az egyik legerőteljesebb sorozata lesz a klubszezonnak, amely végigjárja az ország legnívósabb klubjait.

DEADCODE & FRIENDS Club Tour 2015:

2015.09.12. Akvárium Klub - Budapest
2015.09.19. Central Palace - Sopron
2015.10.03. SingSing - Szeged
2015.10.17. Amper Klub - Pécs
2015.10.22. Club Vertigo - Győr
2015.11.14. Expresszó - Veszprém
2015.12.31. NYE Special – Budapest

www.deadcode.hu/​deadcodeandfriends
www.facebook.com/​deadcodeproduction

Archív partyajánlók

Még több friss

  • A State of Trance két estére visszatér Rotterdamba 2027 februárjában

    Armin van Buuren "A State of Trance (ASOT)" nevű rendezvénysorozata 2027. február 26-án és 27-én visszatér a Rotterdam Ahoy arénába két éjszakára, amire Armin van Buuren egy 5 órás szettel készül. Valamint 5 színpad várja a rajongókat, ahol a trance szcéna krémje fog fellépni.
  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó