Pulzar

CikkFriss

A Budapest Parkban még tombol a nyár

Létrehozva 2015. szeptember 3.
Stílus Psychedelic Trance, Goa
    0.00

A Budapest Parkban még tombol a nyár

A Budapest Park nyáron a főváros fesztiválközpontja: a honi pop-rock krémje itt ünnepelte lemezbemutatóját, születésnapját vagy éppen búcsúzott közönségétől, s a legtöbb külföldi fellépő is itt örvendeztette meg hazai rajongóit a nyári szezon alatt. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén szeptembertől sem áll meg az élet: egyedülálló koncertekkel és egy zárófesztivállal teszik fel a koronát az idei nyárra.

A Budapest Park immáron negyedik szezonját tapossa, idén április óta túllépték a 300 ezredik látogatót is. Sőt mi több, a szeptember 4-ei Kiscsillag koncertre várható a Park eddigi történetének egymilliomodik látogatója is, akit egy 2016-os egész szezonos bérletettel ajándékoznak majd meg.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen addig még hátra van egy eseménydús szeptember, olyan bulikkal, mint a Modestep erőteljes drum and bass DJ set-je szeptember 3-án, s azon a hétvégén a Kiscsillag és a Quimby fogja uralni a Parkot. A két kultikus és karizmatikus zenekar koncertjére nem csak napijegyeket, de bérletet is válthatunk, a rajongók legnagyobb örömére, megelőlegezve ezzel kissé a hó végi fesztiválhangulatot.

Ha itt a hónap első vasárnapja, irány a Pöttömkert! Május óta a kicsik, a még kisebbek és a szüleik vehetik birtokba Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét minden első vasárnap, ahol kézműves foglalkozások, gyerekjóga, kendo bemutató, mondókás móka és gyerekzenekarok tesznek a gyerkőcök kedvére. Az idei utolsó Pöttömkertben a szüreti játékok lesznek a fókuszban, a kiscipő alá valót pedig Rutkai Bori bandája húzza majd.

„Hány kép fér még bele a nyárba?” – kérdi a költő és a válaszért a Wellhello tér vissza a már biztosan teltházas fellépésével szeptember 10-én a Park színpadára, hogy ismét #elnöki bulit csapjanak, ahol csápolhatnak a selfie botok és villoghatnak a csókok insta effektben.

Szeptember 12-én a ’90-es évek egyik legnagyobb showmanje, a svájci DJ BoBo készül lenyűgözni a retro szerelmeseit, hazai sztárokkal kiegészülve és olyan aranylemezes slágerekkel felfegyverkezve az estére, mint a Freedom, a Somebody Dance with Me vagy a Love is All Around. Ám közel sem DJ BoBo lesz az egyetlen nemzetközi sztár a Park színpadán: szeptember 18-án az osztrák Parov Stelar Band, az electro-swing feltalálói érkeznek hozzánk egy teltház gyanús koncertre a „The Demon Dairies Tour” turnésorozattal, hogy végképp elkoptassák tánccipőnket.

Öt nagylemez után határozatlan időre a The Carbonfools úgy döntött, pihenőre vonul és leteszi a lantot, ám előtte a srácok egy hatalmas koncerttel köszönik meg rajongóiknak az elmúlt éveket, szeptember 16-án: „Zenekarként és egyénileg is sok nehéz helyzeten és rengeteg csodálatos élményen vagyunk túl. Mi szerencsésnek érezzük magunkat, hogy egy ilyen hosszú menetben folyamatosan aktívak és pozitívak maradtunk. Most azonban egy olyan periódus következik, amiben a koncertezés szünetel és önmagunkra figyelünk, átgondoljuk a múltat és remélhetőleg rátalálunk arra az útra, amin tovább szeretnénk haladni”- üzeni a teljes zenekar.

Itt tartja a Republic is 25 éves jubileumi koncertjét szeptember 19-én, ahol három órás ünnepi bulival tisztelegnek a múlt, a barátok, a rajongók és egymás előtt. A múltidézés mellett pedig felcsendül „Rajzoljunk Álmokat!” című dupla aranylemezes albumuk pár dala is. Az ingyenes koncertre máris betelt a regisztráció.

És máris elérkeztünk a Park záró hetéhez, ahol halk ajtóbecsukás helyett egy igazi fesztivállal, a Kapuzárási Piknik fesztivállal búcsúztathatjuk kedvenc szabadtéri szórakozóhelyünket négy napon át, szeptember 23 és 26 között. És ha már fesztivál, természetesen a nyár legnépszerűbb fesztiválzenekariból áll össze a Kapuzárási Piknik line-upja. Különleges látványt ígér a Halott Pénzből Marsalkó Dávid pikniknyitó, teltházas esélyes koncertjükre: Az idei második parkos koncertünkre extra műsorral készülünk, hogy méltóképpen zárjuk le életünk eddigi legjobb nyarát. Látványban és a dallistával is az a tervünk, hogy az eddigi Halott Pénz koncertek fővédnöke legyen.”  Azonban a további napok is bővelkednek hallani- és látnivalóban: az idén kerek évfordulóját a Sziget nagyszínpadán ünneplő Irie Maffia család koncertjén például garantált az egész nézőteret megmozgató tánc és a magasba emelkedő kezek.

A Kapuzárási Pikniken tartja 15. születésnapját a hiperkarma: „Úgy érzem, hogy ezzel a koncerttel nem csak a zenekar 15 éves fennállását ünnepeljük meg, hanem
a barátságunkét is, ami összetartott bennünket, még a legsötétebb időszakokban is. Sok próbát kiállt és azt hiszem, mindannyiunk számára fontos barátság ez"-
Meséli Bérczesi Robi, énekes, a csapat pedig arra buzdítja rajongóikat, maguk is osszák meg egy fotó formájában a zenekarral kapcsolatos emlékeiket Instagramon vagy Facebookon a
#hiperkarma15 taget használva.

Az abszolút zárónapon pedig egy hamisíthatatlan Punnany Massif koncerttel enged minket útra Farkas Roland ”Wolfie”, Felcser Máté ”RendbenMan” és csapatuk, mellyel jó eséllyel ismét megtöltik Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét. A négynapos koncertdömpinget pedig – fesztiválhoz méltóan – egy karszalagba sűrítve megkaphatod, de adott koncertre szóló napijegyek is lesznek a nyár utolsó fesztiválján.

Mert bár a naptár szerint már ősz van, a Budapest Parkban még közel egy hónapig nyári hangulat uralkodik, kiszakítva minden belépőt a hétköznapok karmából, a legjobb zenei aláfestéssel.

Részletes programtábla:

2015.09.03. Modestep (UK), Cloud 9+
2015.09.04. Kiscsillag, Bagossy Brothers Company
2015.09.05. Quimby, Ék zenekar
2015.09.06. Pöttöm Kert
2015.09.10. Wellhello, Odett
2015.09.11. Magna Cum Laude, Elefánt
2015.09.12. Dj Bobo (CH), UFO, Dj Náksi, Dj André, Dj Dominique, Erős vs Spigiboy
2015.09.16. The Carbonfools, Soulclap Budapest
2015.09.17. Brains
2015.09.18. Parov Stelar (A), Passed
2015.09.19. Republic 25. jubileum
2015.09.23. Halott Pénz, Mongooz and the Magnet
2015.09.24. Irie Maffia, Fran Palermo
2015.09.25. #hiperkarma15, Szabó Benedek és a Galaxisok
2015.09.26. Punnany Massif

Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó