Pulzar

9 program a kilenc éves Cinema Hall év végi őrületéből

A Cinema Hall is rákanyarodik az év végére, ahol a következő hetekben is széles elektronikus zenei választékkal várnak minket.

A Városliget mellett található harmadik Cinema Hall otthona mostanra teljesen beérett. Az idei szezon eddig kivétel nélkül sikeres eseményei legalábbis ezt bizonyítják. Elég csak megnéznünk a The Debut Halloween-t, vagy a hetekkel korábban már teltházas Hungry Music éjszakát, de a legutóbbi Diynamic Music fellépőkkel futó este is pazar hangulatban telt.

Közben a programokban helyet kapott a törtebb ütemű Next Level sorozat, psy stílusú zenei éjszaka, vagy a house klasszikus zenéire épülő esemény is, és a következő hetekben ez pontosan ebben a volumenben fog folytatódni, de már csak azt követően, hogy a Cinema Hall megünnepli 9 éves fennállását a budapesti klubéletben.

A Bécsi útról indult történelem és az év végi hajrá most összeforr és egy olyan, 2019-et kivezető programcsomagot kap a közönség, melyre vélhetően sokáig és sokan fogunk emlékezni! Pontosan így néz ki a következő néhány hét, legalábbis a 9-es szám jegyében, de további események még bőven bekerülhetnek a Cinema Hall eseménynaptárába:

- November 16-án a Next Level csapat Monsterland bulija négy külföldi vendéggel ígéri a város legjobb basszus zenei eseményét

- November 22-én jön a nagy 9 éves Cinema Hall ünnep, ahol Joris Voorn hosszú szettje biztosítja majd a kimerítő ünneplést

- November 23-án az elektronikus zenei mozi pszichedelikussá változik, ahol többek között az izraeli Darwish ad majd egy 3 órás szettet

- November 29-én a ROKOKO sorozat színes és mély zenei áramlatai búcsúztatják az őszt román barátjukkal, Raresh-sel

- December 6-án pedig már Nick Warren érkezik megnyitni a telet, de csak a maga forró hangulatával

- December 14-én a 9 éves születésnapban is közreműködő Budapest Calling csapat már Lane 8 és Patrice Bäumel társaságával tér vissza tánctérre

- December 27-én egy titkos helyszínű, különleges eseménnyel kezdődik meg az év utolsó hétvégéje, ahol az Afterlife kiadó eddig Magyarországon még nem hallott artistja, AE:THER kerül a középpontba és elő kerül a CODE 360 projekt és a Be Massive is, ami csak jót jelenthet!

- December 28-án a többször nagy sikerrel fellépő Anymood duó buliját élvezheti a közönség

- December 31-én pedig elérünk az év végpontjába, ahol a megszokott All Inclusive kivitelben történő szilveszteri forgataggal tarthatunk, idén a house klasszikusokra hangolva

A programokon való megjelenés koránt sem kötelező, de erősen ajánlott, amire a legjobb buzdítást a 18 éves The Debut szlogenje közvetíti felénk: „Érezd, Élvezd, Élj vele”!

Ajánlott lemezek

  • Dj Hell: Bemutatkozik a Gigolo új hangzásvilága az ELEVEN!

    A különc Dj Hell által közismert International Deejay Gigolo kiadó sokunk kedvence, ezért is indíthatták el azt az elektro hangzásvilágot amit a 90-es évek közepén Fischerspooner, David Caretta, Miss Kittin és The Hacker lemezes táskájából hallhattunk először.

Még több friss

  • A State of Trance két estére visszatér Rotterdamba 2027 februárjában

    Armin van Buuren "A State of Trance (ASOT)" nevű rendezvénysorozata 2027. február 26-án és 27-én visszatér a Rotterdam Ahoy arénába két éjszakára, amire Armin van Buuren egy 5 órás szettel készül. Valamint 5 színpad várja a rajongókat, ahol a trance szcéna krémje fog fellépni.
  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó