Pulzar

Massive Attack

A Massive Attack ma már egy leginkább önmagát definiáló, stílusok és trendek felett álló zenei márkanév és a mai popzenei univerzum egyik legizgalmasabb produkciója, ez nem is vitás.

A zenekart a bristoli Wild Bunch nevű hiphopkollektíva két tagja, Andrew Mushroom Vowles és Daddy G Marshall valamint egy ugyancsak bristoli graffitis srác, Robert 3 D Del Naja alakította 1987-ben (nem zenekartagként hosszú ideig a Massive Attack produkcióiban szerepelt a később szólópályára lépő Tricky is).

Hiphop és soul elemekből vegyített zenéjükre a szaksajtó a triphop címkét ragasztotta, ráadásul az ugyancsak Bristolból induló Portishead megjelenésével hamar egyenlőségjel került a város neve, azaz Bristol és a sajtó által alkotott stílus/színtér, azaz a triphop közé. A Massive Attack első albumával, a Blue Lines című 1991-es nagylemezzel és az Unfinished Sympathy című, klipje miatt is emlékezetes kislemezzel villámrajtot vett - miközben a Öböl-háború idején a zenekar tiltakozásképpen levetette nevének második felét és csupán Massive néven szerepelt -, hogy aztán a 1994-es Protection című album még nagyobb sikert hozzon, nem is beszélve a korábbi albumoknál sötétebb világot felfestő 1998-as Mezzanine-ról, mely már egy sztárstátuszba emelkedett kollektíva munkája. A második lemez után Tricky már nem dolgozott a zenekarral és hasonlóképp távozott a Mezzanine megjelenése után a DJ, Mushroom is. A most megjelent 100th Window című albumot, mely majd három évig készült, már 3D egyedül készítette el, - bár a hírek szerint Daddy G ott lesz a turnén ám a hosszú egzisztencialista monológként hömpölygő lemezen közreműködik Sinéad OConnor és a Mezzanine albumról ismerős reggae-énekes, Horace Andy.

Zenei stílusok

  • Trip-hop

  • Breaks

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • DownTempo

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Max Factor

    Max Factor
  • Bergi

  • Marvin

    Az 1976-os gyártási évű Leányvári Jószef alias Marvin a Hairy művészek legfrissebb tagja. Szíve a pult mögött 90-130 bpm-re dobog, többek között a minimal, tech-house és deephouse frekvenciákon belül működik.
  • Isu

  • Fine Cut Bodies

    A Fine Cut Bodies név mögött egyetlen személy áll, Kevin. Zenei világa a minimál techno-tól a tánczenéken át az experimentál elektronikáig terjed, beleértve a dub, a headz, a broken beat, house, techno, electro, breakbeat, stb. irányvonalakat is.
  • c0p

    A Hazai elektronikus underground egyik fontos alakja, újságíró, DJ, grafikus.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó