Pulzar

Művész

Kristoban

Kristoban

soundcloud.com/​kristoban

Archív partyajánlók

  • [2017-07-07] Alkotótábor 14.
    @ Szántód

    Az Alkotótábor gondolata 2003-ban született, majd egy évi szervezőmunka után 2004-ben megrendezésre került első találkozónk. A budapesti elektronikus zenei színtérből jól ismert, Kántor István, azaz Isu, valamint egy szintén a techno-house zenei vonalon tevékenykedő keszthelyi illetőségű testvérpár Béres Tibor és Tamás, alias Fiba és Wuki láttak neki a közös elképzeléseik megvalósításainak.. Az alapkoncepció a következő volt: elindítani egy olyan konferenciát, mely az ország minden tájáról egy helyre vonzza azokat a dj-ket, producereket, live-act-eket, amelyek hitelesen képviselték - abban az időben a még igencsak földalattinak számító - minimál, click-house, techno szcénát. A rendezvény helyszínéül kezdetekben a Keszthelytől mintegy 2 kilométerre lévő, erdészet által kiránduló-, és pihenőtisztásnak fenntartott Nagymező szolgált. Az első két év szerény látogatottsága után a tábor komoly fejlődésnek indult minden tekintetben, ami köszönhető annak, hogy közösségi jellege egyre erősebbé vált, valamint egy olyan alternatívát kínált a már említett stílusok fanatikus célközönsége számára, amelyet más rendezvény nem volt képes nyújtani.
  • [2016-07-08] Alkotótábor 13.
    @ Szántód

    Alkotótábor 13. 2016.07.08-09-10. Balaton/Szántód - Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ
  • [2015-07-10] Alkotótábor 12.
    @ Szántód

    Alkotótábor 12. Balaton/Szántód - Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ
  • [2014-04-19] TECHNODUB SEANCE VII.
     

    A dub technós oldalát, vagy ahogy tetszik, a techno dubos oldalát sötét klubokban és masszív hangrendszereken keresztül tanulmányozó sorozat hetedik szeánsza ezúttal az élő fellépéseket állítja a középpontba.
  • [2013-07-19] Alkotótábor 10.
     

    2013.07.19. - 07.21. | Alkotótábor 10. Romantic Kemping / Balatonkenese Gesztenye Fasor 1.
  • [2010-02-19] MoodCast Minimal Techno Est
    @ A régi Cökxpon Café Theater, Budapest

    Kedves Random Surprise Barátok,péntek este négy formáció egyesíti audio és vizuális erejét, hogy a Cökxpon pszichedelikus pincéjét még földöntúlibb hellyé varázsolja.

Zenei stílusok

  • deep

  • Dub Techno

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Ambient

    Az ambient stílus eléggé pontatlan meghatározás, mivel nem önálló zenei irányzat. Sok eltérő stílus keveredésének eredménye, így a jazz, az elektronikus zene, valamint a klasszikus és New Age-irányzatok egyaránt építőkövei lehetnek.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó