Pulzar

Művész

Julia Carpenter

Julia Carpenter

A profi teniszezőből az ország egyik legelismertebb lemezlovasává vált Julia Carpenter feltűnése után igen rövid idő alatt átszabta a hazai éjszakai élet térképét. Vagány, szabadon szárnyaló, mégis átgondolt stílusa, eredeti és szerethető egyénisége hihetetlenül népszerűvé tette határokon innen és túl egyaránt. Ő volt az első hazai palettán, aki a house, progressive house mellett szettjeibe beépítette a ma igazán trendi EDM, fesztivál stílust.

A legfiatalabb DJ generáció körében munkássága példaképpé emelte őt, így a folyamatos turnék, fellépések mellett hétközben saját DJ iskoláját, a Julia Carpenter DJ Academy-t vezeti és folyamatosan képzi, támogatja a feltörekvő tehetségeket.
Julia 2005-ben kezdte pályafutását, majd 2011-ben elnyerte az “Év felfedezettje” díjat. Kiemelkedő fellépője a legjobb hazai fesztiváloknak; így a Balaton Sound, Sziget Fesztivál, EFOTT és Hegyalja Fesztivál rendszeres fellépője. Évről-évre színpadra áll a legnagyobb
, magyarok által a horvátországi Pag-szigeten megrendezésre kerülő külföldi partinyaraláson; a Beachattack-en. A 2014-es fesztiválszezont már februárban elindította, hiszen több ezer magyar fiatal előtt állt többedik alkalommal színpadra a Snowattack sí-, snowboard és zenei fesztiválon a franciaországi Puy St. Vincent-ban. 

Karrierje során olyan neves külföldi sztárokkal állhatott egy pultban, mint: Laidback Luke, Fedde le Grand, Axwell, Sebastian Ingrosso, Alesso, Paul Van Dyk, Bingo Players, Afrojack, Otto Knows, Pete Tong, Nick Warren, Sarah Main. Évek óta rezidens lemezlovasa a budapesti éjszaka legmeghatározóbb klubjainak: Rio, Club Play, Symbol Budapest. Julia Carpenter & Friends elnevezésű saját partysorozata, amely a legnívósabb helyszíneken kerül megrendezésre és több ezer igényes szórakozni vágyó fiatalt vonz. Évente több alkalommal játszik Ibiza és világ egyik legjobb klubkában, a Amensia Ibiza 5000 fős vasárnapi partiján, míg 2013-ben meghívást kapott Európa lejobb zenei fesztiváljára, a Tomorrowland-re is.

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Party kétezer méteren

    Január végén ismét egy kiválló francia síterep, Puy Saint Vincent ad otthont Európa egyik legnagyobb, végnélküli partykkal tarkított sí-, és snowbord fesztiváljának, a Snowattack-nek. Több mint 3500 fiatal, a nemzetközi és a magyar elektronikus-zenei élet sztárjai, őrületes sport programok: ez vár mindenkire január 26. és február 2. között.

Biográfiák

  • Jay Lumen

    Mindannyiunk Jay Lumenjét senkinek sem kell bemutatni. Hazánk nemzetközileg legsikeresebb szóló DJ/Producere folyamatosan ontja magából az eredményeket. Napról – napra újabb és újabb falakat dönt le, mind DJként, mind producerként.
  • Andrewboy

    DJ, akit az afterpartik tettek igazán elismertté és innen sikerült országos hírű névvé válnia.

Zenei stílusok

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó