Pulzar

Megjelent Zack Marullo Pumpydum EP-je a Soundtribe Rekords-nál!

Amióta tavaly decemberben napvilágot látott Chris Drifter Soundtribe-válogatása, mindenki teljesen rágerjedt a "Zack-pumpára".

Sorban kapta a kiadó A & R menedzsere (Chris Drifter) és maga a szerző is a visszajelzéseket, hogy ez a zene milyen elképesztő! Pedig a Pumpydum félig-meddig "poénból" született, egy olyan spontán felindulásból, melynek hátterében egy igazán triviális motiváció állt: Zack Marullo DJ-ként szerette volna használni az egyik kedvenc trekkjét, de nem létezett olyan muzsika, amit jól rá tudott volna tenni. Fogta hát magát, és "összedobta" ezt a lehengerlő tech house darabot. Akkor még ő sem sejtette, hogy ez a felvétel mekkora hatást fog gyakorolni mindenkire.
 
Több kiadó is megkereste azzal, hogy vállalná a megjelentetést, de végül a brit Soundtribe Rekords-ra esett a választás. A Pumpydum ezzel elindult hódító útjára: előbb a decemberi kompiláción feltűnve ejtette rabul a közönséget és a sok-sok művészkollégát, majd a március 22-ei megjelenéssel már az idei Winter Music Conference résztvevőit kívánja meghódítani. A Pumpydum EP ugyanis a világ legrangosabb, Miamiben megrendezendő elektornikus zenei seregszemléjén (éppen ezekben a napokban) képviseli a Soundtribe Rekords-ot! A kiadványon ráadásul olyan kivételes tehetségek remixei hallhatóak, mint maga Chris Drifter, Domyan, Ramone, Reelow, D-Slide & Doxx, Looks Like 22. Az eredeti mellé egy "killer" dub verziót is csatolt Zack Marullo, ami sokak szerint vastagon az idei év egyik legmasszívabb trackje. Erről tanúskodik a sok elsimerő visszajelzés, valamint Mypromopoolon elért előkelő helyezése is... 
 
Itt bele is hallgathattok valamennyi felvételbe:
 
Mypromopool
 
Beatport
 
Ez a "pumpa" már csak arra vár, hogy felpezsdítse a táncparketten állók vérét. Keressétek a Beatporton és a nagyobb zenei letöltő oldalakon!
 
 

Archív partyajánlók

  • [2017-10-14] Upment! - All night breakbeats
    @ Kikötő

    Upment! - All night breakbeats w/ Sackraff, S-Pekt
  • [2017-07-22] Upment! Terrace • The open air breakbeat show
    @ Kikötő

    Lassan már egy hónapja, hogy az Upment! OpenAir minifesztivál keretein belül kivonultunk a Duna partra. Hatalmas buli volt, de most visszahajózunk a Kikötőbe, ahol útnak indítjuk az Upment! Terrace-t. Most is mint mindíg a középtempójú tört zenéké lesz a főszerep! Délután 4-től este 10-ig melegítünk a klub hangulatos teraszán, majd az este kiteljesedése képp 10 óra magasságában levonulunk a klubba, ahol éjfélig fognak pörögni a táncosabbnál táncosabb breakbeatek. A terasz show-t itt Facebook videó streamen is tudjátok majd követni!
  • [2015-09-26] BLING BLING ◆ S-PEKT
    @ Instant, Budapest

    A BLING BLING Budapest sorozat hatodik installációja, ahol a basszus-orientált műfajok széles repertoárja (trap, twerk, electro-house, dubstep, moombahton, breakbeat) kerül ismét terítékre.
  • [2014-06-07] ★TILOS MARATON 2014★ Éterre kell!
    @ Dürer kert, Budapest

    A TILOS MARATON a Tilos Rádió adománygyűjtő eseménye – tudomásunk szerint a legnagyobb hazai ingyenes fesztivál – június 6.-14-ig tart, minden nap délután 4-től hajnalig a Dürer Kertben!
  • [2010-06-29] BEACHATTACK Flip-flop festival
     

    Ami télen hó nyáron.... tenger, wakeboard... de egy nem változik: mégpedig a buli reggelire, ebédre és vacsorára.....
  • [2010-05-23] MNML special with MEAT KATIE
    @ A38, Budapest

  • [2010-05-22] Sabotaz Graffjam
    @ Esso Disco - XIX. Vas Gereben utca 4.

    SABOTAZ team szervezésében ismét megrendezésre kerül a SABOTAZ Graffjam. Célja, hogy széles körben felvonultassa a hazai graffiti szintér szereplőit.
  • [2010-04-10] Krafty Kuts és A-Skills
    @ Merlin, Budapest

    Április 10-én kétszereplős, szörnyeteg funk szettet hoz Krafty Kuts és Featurecast a Merlinbe.
  • [2009-12-29] VJ Centrum
    @ Tűzraktér, Budapest

    A VJ Centrum egy stúdió, mely Magyarország első vj műhelyeként működik. Olyan központi helyként funkcionál, ahol workshopokat, előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket, technikai bemutatókat szervezünk. Ezen felül teret szolgáltat kreatív, egyedi látásmóddal rendelkező „médiaművészek”, alkotócsoportok bemutatkozására, egyéni projektek átbeszélésére, elemzésére, kivitelezésére és vj oktatásra.
  • [2009-11-13] Tom Middleton a Merlinben
    @ Merlin, Budapest

    November 13-án a hipnotisták régi jóbarátja, Tom Middleton látogat másodjára a Merlinbe. Lesz itt fénykardozás, az új Hypnotizer maxi elővillantása, szakállcsavarás, Tiffany-lámpa lengetés, papírfecni mottók skandáltatása és az összes jedi trükk, ami miatt annyian szeretjük a sapkás csodabogarat. Úszunk majd a szívderítő deephouse melódiákban, felemelkedünk egy csipetnyi elementáris electroval, majd halászunk véletlenszerű pop-bootlegek zavarosában, hogy utána újra és újra végigjárjuk az egész utat. Tom sosem volt egy skatulyába húzható figura, és ezen az estén pláne szabadjára engedjük határtalan fantáziáját, amolyan jó Hypnosis-os hagyományoknak megfelelően!
  • [2007-06-16] Autorun 18
    @ Dandy Music Club - Kecskemét, Kecskemét

    Júniusban a nyári hangulatot erősítve könnyed szórakozást kínál az AUTORUN CREW, hazai vendégfellépőkkel. Az este a már klasszikussá vált zenei összetétel szerint zajlik, miszerint a NuSkool Breakbeat és a Drum and Bass kedvelői is megtalálják a számításukat.
  • [2007-06-16] NapHold Minfeszt 2007
    @ Püspökerdei Játszótér

    Idén is megrendezésre kerül a szabadtéri és teljesen INGYENES mégis karitatív (a bevétel része az erdõé) és immáron már lassan 7 éves múltból táplálkozó és tavaly is több ezer embert partyztató Greencode-ból átkeresztelõdött SikztahDotCom gyermek a NAPHOLD MINIFESZT gyõrben.

Ajánlott lemezek

  • Tom Nyk & John Wolf - Move EP

    Az újdonsült Producer páros igazán jónak tudhatja le az október hónapot mivel 2010.10.27-én megjelent a legújabb albumuk, ami a Move címet viseli.

Zenei stílusok

  • Twerk

  • trap

  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Breaks

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Electro

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó