Pulzar

Morphosis

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Caribou

    A minden újabb megjelenésével saját hangzásvilágát folyton megreformálni igyekvő formáció a krautrock ritmusaiból, az elektronikus pszichedéliából és néhol tört-, néhol hipnotikusan monoton ütemű dobokból építkezik, létrehozva ezzel egy buja, örvénylő zenei panorámát.
  • 9b0

    pár kontroller, egy laptop, egy hangkártya és néhány saját fejlesztésű szoftver szükséges 9b0-nak ahhoz, hogy a hangot zenévé alakítsa akár a studióban, akár a színpadon. egyedi, folyton változó hangzását hosszú évek óta tartó evolució formálja ma is, stílusok helyett inkább hangulatokban gondolkodik. egy-egy setjében egyidőben vannak jelen korai breakbeat hatások úgy, mint mai postdubstep mozzanatok. első, error című albumán is tetten érhető ez a felfogás. live act koncepcióját 2007-ben próbálta ki először élesben, amit azóta folyamatosan fejleszt, állandóan változtat és bővít.
  • Desyn Masiello

Zenei stílusok

  • Hip-hop

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Experimental

    Kísérleti elektronika.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó