[Friss] A Casino Bangkok és a Dystopian együttműködésének köszönhetően Budapesten lép fel az éppen aranykorát élő berlini techno kollektíva két meghatározó előadója. Elsőként a műfaj veteránjának számító Ø [Phase] mutatkozik be szeptember 4-én, majd egy hónappal később, október 2-án a fiatal tehetség, Alex.do.
Bővebben
[sajtóközlemény] A budapesti A38 Hajó már régóta több, mint egyszerű szórakozóhely. A nagyon gazdag programot, évi nyolcszáz koncertet, színházi előadást, kiállítást, fesztivált, irodalmi estet és filmvetítést tartó dunai klub szeptember 1-én tartott sajtótájékoztatót. A sajtótájékoztatón az őszi idény programjai mellett elsősorban a gazdag és szerteágazó kulturális együttműködéseket emelték ki. Az A38 Hajó lényege, hogy igyekszik minél szorosabban együttműködni a hazai kulturális élet szereplőivel. Ennek bizonyítására a sajtótájékoztatón részt vett Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője, Horváth Gergely, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV főszerkesztője, Tulik Ágnes, a Talentométer könnyűzenei tehetségkutatót támogató Szerencsejáték Zrt. szóvivője, illetve Weyer Balázs, a WOMEX világzenei vásár szervezője.
Bővebben
[Fesztivál hír] A világ legnagyobb klub fesztiválja, az Amsterdam Dance Event (ADE) ma napvilágra hozta az október 14. és 18. között fellépő előadók második körös névsorát.
Bővebben
[Friss] A fesztiválszezon végével csak a nyárnak van vége, a bulinak nincs: a rövid idő alatt a város egyik legkedveltebb klubjává vált Akvárium őszi és téli szezonja megannyi kiemelkedő programot kínál, amivel felhőtlenül lehet végigtáncolni a telet. Jön a Marina and the Diamonds, Dub FX, Hernan Cattaneo, Dj Krush, Oliver Koletzki, Âme, Elliphant, Rangleklods, Ed Rush és John Mayall. 2015-16-os szezonban több mint 500 élő és elektronikus zenei programmal készül az Akvárium Klub.
Bővebben
[Fesztivál hír] Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND - Nagyon Zene Fesztivál és a B.my.Lake. A két nyárzáró fesztivál 131.000 vendéget vonzott a Balatonra, a MOL Nagyon Balaton keretében rendezett programokon pedig idén 600.000-en vettek részt.
Bővebben
[Fesztivál hír] Három évvel ezelőtt indult útjára a MOL Nagyon Balaton, amely a Balaton Régió legfontosabb, kisebb és nagyobb eseményeit gyűjti csokorba. A rendezvénysorozat indulásával egy időben két, ma már meghatározónak számító esemény is debütált. Zamárdiban szerdától indul a Strand és a B.My.Lake és jön a siófoki FolkFeszt is.
Bővebben
[Fesztivál hír] Eddigi történetének legjobb fesztiválját tudjuk magunk mögött. Hétfőn hajnalban véget ért a 23. Sziget. Megdőlt a napi- és heti rekord is: összesen 441 ezer látogató volt az egy hét alatt. Az összefoglaló anyag megírása után, a Sziget végeztével azonban egy tragikus esemény árnyékolta be a fesztivált.
Bővebben
[Fesztivál hír] Richie Hawtin és Sven Väth egy színpadon a B my Lake Fesztiválon!
Világviszonylatban is csak ritkán fordul elő, hogy a techno két legendás alakja, Richie Hawtin és Sven Väth közvetlenül egymás után lépjen fel egy fesztiválon. Magyarországon pedig mindez még soha nem fordult elő - és jó eséllyel nem is fog többször.
Bővebben
[Fesztivál hír] Robbie Williams és Avicii után a Kings of Leon is teltházas bulit adott a Szigeten, péntek után szombaton is 90 ezren voltak a Fesztiválköztársaságban.
Bővebben
[Fesztivál hír] Hatalmas tömeget vonzott a Sziget eddigi legnagyobb sztárja. A Robbie Williams koncert napján késő estére elfogytak az aznapra kiadható napijegyek. A Szigeten 80 ezren voltak, a látogatók zöme Robbie koncertjét nézte, ahol megtelt a nézőtér.
Bővebben
[Friss] A Love Parade és a Mayday több évtizedes hagyományának köszönhetően a techno zene teljesen átitatta az európai partykultúrát, néhány évnyi szünet után pedig újra lesz techno ünnep Budapesten a műfajban legendának számító fellépőkkel.
Bővebben
[Fesztivál hír] Augusztus 10-én a Sziget történetének eddigi legnagyobb sztárja, Robbie Williams melegíti be a Fesztiválköztársaság lakóit, de jön a Florence and the Machine, Avicii, Ellie Goulding, az alt-J, a Kings of Leon, Martin Garrix és megannyi más zene és nem zene a javából. A szervezők rekordlátogatottságra számítanak. És idén várják a kezdetek óta számított 7 milliomodik látogatót is.
Bővebben
[Fesztivál hír] Augusztus 7-ig kaphatók a kedvezményes árú jegyek a nyár legjobban várt elektronikus zenei fesztiváljára.
Bővebben
[Friss] Dave Clarke múlt héten pénteken ünnepelte White Noise rádió műsorának 500. adását, melyet világszerte sugároznak. Mint kiderült, ennek örömére elkészített egy válogatásalbumot is, ami 11 tracket tartalmaz.
Bővebben
[Fesztivál hír] Hét nap talán már elég, hogy felfedezzük a Sziget minden titkát és programját. Sőt, most avatott szakértőktől kaphatunk tanácsot, hogy milyen, nem zenei programokra érdemes még készülnünk a Fesztiválköztársaságban. Felcser Máté, Marsalkó Dávid, Vitáris Iván és Kama videókban ajánlja a Sziget legszínesebb kulturális programjait.
Bővebben
[Fesztivál hír] Félidejéhez érkezett a nyári szezon és ezzel együtt a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat is. A szervezők csütörtökön, a Művészetek Völgye keretében tartott sajtótájékoztatójukon arról számoltak be, hogy az események minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlottak és már most majdnem 400.000 vendéget vonzottak a Balaton Régióba.
Bővebben
[Fesztivál hír] Már csak ezen héten lehet olcsóbban Sziget jegyet kapni, július utolsó napjával lezárul az elővételes időszak. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a tavalyihoz hasonló tempóban fogynak a jegyek – mondják a szervezők. Mint ismeretes, tavaly a bérletek a Sziget előtt egy héttel elfogytak.
Bővebben
[Fesztivál hír] A világ legnagyobb club fesztiválja, az Amsterdam Dance Event (ADE) szervezői nyilvánosságra hozták az idei rendezvényen fellépők, első körös listáját.
Bővebben
[Friss] A zenei technológiában végzett kiemelkedő munkájáért Richie Hawtin tiszteletbeli doktori címet kapott a Huddersfiled-i Egyetemtől.
Bővebben
[Friss] Jay Lumen az ibizai Space nagytermében headlinerként pörgethette a lemezeket. A buli olyannyira jól sikerült, hogy az est folyamán megdőlt az idei szezon addigi rekordja és a vendégek száma átlépte a bűvös 4000 főt. Ezzel a bulival többek között Richie Hawtin Enter partisorozatát is beelőzte.
Bővebben