Pulzar

CikkFriss

Visszatért Budapestre az A38 Hajó

Létrehozva 2014. február 3.
Stílus Dance, House, House
    0.00

Visszatért Budapestre az A38 Hajó

A január elején elvontatott A38 Hajó egy hónapos révkomáromi műszaki ellenőrzés és felújítás után február 2-án visszatért erdeti, budapesti állomáshelyére. A kulturális központ, koncerthajó és étterem 2014. február 11-én, kedden nyílik meg újra: az elmúlt évben megszokott keddi élőzenés klubest, a Random Trip nyitja meg a 2014-es idényt. A menetrend szerinti dunai hajójárat is ettől a naptól fogva köt ki újra az A38 Hajón, a Petőfi híd budai hídfőjénél.

Január elején sok szó esett a sajtóban arról, hogy Révkomáromba vontatták az A38 Hajót, a tízévente egyszer esedékes parti szemlére, illetve szárazföldi fenéklemez- és bordaellenőrzére. Az ezerötszáz tonnás, 1968-ban épült, majd 2003-ban átalakított hajó vizsgálata és felújítása a tervek szerint, határidőre befejeződött, így az A38 február 2-án megszépülve és felújítva tért vissza megszokott helyére, a Petőfi hídhoz.

A jelentős technológiai kihívásokat is jelentő műveletsor elvégzése többtucatnyi ember egyhavi megfeszített munkája volt – mindezekből aránylag levés látszik a felújított hajón, ugyanis a javítások többségét a közönség számára nem látható helyeken, a víz alatti fenéklemezeken, a külső héjat a koncertterem falától elválasztó ballasztkamrákban és bordákon vagy például a horgonyművön végezték. Ami érzékelhető változás, hogy újrafestettük a koncerttermet, a vendégterek egy részét, teljesen felújítottuk a lámpaparkot, kissé feljavítottuk a hangrendszert, illetve áthelyeztük a tetőterasz színpadrészét – ez utóbb igazán nyáron lesz fontos, amikor végre a fellépő zenekarok igényei szerint kialakított színpad várja a művészeket és a közönséget. Ezzel párhuzamosan megújult a tetőterasz hangszigetelése is.

 

A február 11-i „újranyitó bulin” az A38 Hajó heti élőzenés klubja, a Random Trip jelentkezik idei első koncertjével. A Random Trip egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene huszon-harmincéves generációjának legnagyobb nevei fordulnak meg minden kedden a budapesti A38 Hajón. A koncertsorozat vezéregyéniségei Delov Jávor, a Turbo dobosa, valamint DJ Q-Cee, a Vinyl Warriorz lemezlovasa, akik körül minden alkalommal változó társaság zenél. Rendszeresen fellépnek többek között a Brains, Akkezdet Phiai, The Carbonfools, Zagar, Ivan & The Parazol, Supernem, United, Hősök, Fábián Juli & Zoohacker, Irie Maffia és a Quimby tagjai.

 

További infó, jegyvásárlás

http://www.a38.hu/hu/program/random-trip-hu-43

A hajó januári eleji elvontatásáról és révkomáromi kiemeléséről az A38 hivatalos fotósa, Somay Márk készített nagyszerű fotósorozatot. Az anyagból rendezett, 28 képből álló kiállítás február 4-től február 28-ig tekinthető meg az MVM Magyar Villamos Művek székházának aulájában (1031 Budapest, Szentenderi út 207-209.).

Forrás: A38

Fotó: Somay Márk

Még több friss

  • A State of Trance két estére visszatér Rotterdamba 2027 februárjában

    Armin van Buuren "A State of Trance (ASOT)" nevű rendezvénysorozata 2027. február 26-án és 27-én visszatér a Rotterdam Ahoy arénába két éjszakára, amire Armin van Buuren egy 5 órás szettel készül. Valamint 5 színpad várja a rajongókat, ahol a trance szcéna krémje fog fellépni.
  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó