Pulzar

CikkFesztivál hír

Teltházas volt a szombat a Szigeten

Létrehozva 2018. augusztus 12.
Stílus Trance, Progressive House
    0.00

Teltházas volt a szombat a Szigeten

A Mumford and sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget.

„Szombat este 10-kor le kellett állítanunk az aznapi jegyeladást, gondoltunk azonban azokra, akik már elindultak és nem értesültek a jegystopról, számukra félretettünk néhány tucatot" – mesélte Kádár Tamás főszervező, aki elmondta, 90 ezer főben maximalizálták a napi látogatószámot. Mint arról már korábban beszámoltak a szervezők, a Sziget hétfői napjára, azaz 13-ára már elővételben elfogytak a jegyek, és Kádár szerint érdemes a keddi jegyeket mielőbb beszerezni, mert esélyes az is a teltházra. De addig nézzük, mit kínál kedvenc fesztiválunk vasárnapra!

„Hello lányok" nyitja vasárnap este a Dan Panaitescu Nagyszínpad programját a Halott Pénz zenekar, majd a Kaleo után Liam Gallagher lép színpadra. Az Oasis balhés testvérpárjának másik fele két éve már fellépett a Szigeten, most Liamen a sor, aki tavaly As You Were címmel adott ki szólólemezt. Lana Del Rey és Lykke Li után Dua Lipával folytatódik a popdívák uralma, akinek szakítós slágereitől hangosak a rádiók.

Wolf Alice noies-os, kissé grunge ízű zúzásához a Mastercard Színpad by A38 sátrát vegyük célba, de ugyanitt pogózhatunk a Slaves punk duó energikus koncertjére és az őrületes fordulatszámon pörgő King Gizzard & The Lizard Wizard buliját sem érdemes kihagyni: a formáció csak a tavalyi évben öt lemeznyi dalt adott ki, a pszichedelia, a folk, a punk és a szörfös garázszene hullámain száguldva.

A Világzene Színpadon ma este egy izgalmas kollaborációt csíphetünk el: az Amsterdam Klezmer Band a hazai Söndörgővel paktált le, ennek az eredményeként született meg a Szikra c. közös lemez. Az ötlet a holland zenekartól érkezett és a lemezanyagot is ott rögzítették. A kész anyaggal tavasszal közös európai turnéra indultak, ennek állomásaként pedig most a Szigeten is bemutatják 12 dalnyi szerelemgyereküket.

A Bacardí Arénában ma este az indiai felmenőkkel büszkélkedő KSHMR pörgeti electro house lemezeit, akit szólóprojektje debütálásakor nem más, mint Tiësto konferált fel az Ultra Music Festiválon, őt követően pedig Tujamo német electro house producer slágereire rázhatjuk, aki már Steve Aokival és Chris Lake-el is jegyez közös sikerszámot.
Te mit szeretnél még mindenképp megtenni az életed során? A „Before I Die" fal ezt a kérdéskört boncolgatja, ahová a szigetlakók vágyaikat, reményeiket véshetik fel, így létrehozva egy végtelen bakancslistát. Az ötlet Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művészhez kötődik, aki munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Leghíresebb műve a „Before I Die" fal az évek alatt körbeutazta a világot és az egyének gondolatai, itt megosztott vágyai által válik különleges műalkotássá. A Szigeten hatodik éve oszthatják meg itt gondolataikat a látogatók, idén minden nap 12 és 22 óra között. Ebben az évben a feliratokat egy érdekes videó projekt egészíti ki: itt a szitizenek 10 másodperces videóüzenetekben vallhatnak álmaikról, terveikről, melyek kivetítőn keresztül lesznek láthatóak zárás után.  

Ajánlott lemezek

  • Budai & Vic - B With U

    Szeptember 15-én jelent meg az I Love Deep Records kilencedik kiadványa.
  • Új Budai & Vic megjelenés!

    A Discoteca Music norvég kiadó gondozásában jelent meg Budai & Vic All Night Long című maxija. Az eredeti verzió mellett 3 remix is helyet kapott a digitális kiadványon.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó