Pulzar

CikkFriss

Sorra vonultatja fel a világsztárokat az Akvárium Klub

Létrehozva 2018. szeptember 20.
Stílus Minimal, House
    0.00

Sorra vonultatja fel a világsztárokat az Akvárium Klub

Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel rukkolt elő az őszi-téli időszakra, mind elektronikus zenei vonalon, mind élőzenében világszínvonalú fellépők köveik majd egymást a színpadokon. Emellett idén is a klub ad otthont a CAFé Budapest egyes programjainak, köztük a Budapest Ritmo-nak, illetve itt tartják majd a BUSH záró buliját is.

Budapest egyik legnépszerűbb klubja minden idők egyik legerősebb programjával kezdte meg a 2018-as őszi klub szezont. Sorra jönnek majd a hazai és a nemzetközi világsztárok, hogy megtöltsék az Akvárium víz alatti termeit.

Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub már szeptemberben sem finomkodik, érkezik Ed Rush, ismét jelentkezik a Plastic, ezúttal Rebekah-val, a Next Level 4. születésnapi buliján fellép a Herobust, de itt lesz Joris Voorn és Tantrum Desire is. Erős kezdés után még erősebb a folytatás: jön  Deborah De Luca, a GusGus, majd ugyanazon az estén Hernan Cattaneo, október végén fellép Worakls, novemberben Adriatique, decemberben pedig a Chase & Status, a Dubfire és a már hagyományosnak mondható Pre-NYE a Kollektiv Turmstrasse prezentálásában. 

Nemzetközi koncertekből sem lesz hiány, október elején érkezik a Son Lux, fellép az Uriah Heep, a Frank Turner & The Sleeping Souls, a Kraak & Smaak, Alex Claire, az August Burns Red, illetve több név igazolt már 2019-re is: fellép az Akvárium Klubban a You Me At Six és a Night Lovell. Az A38 szervezésében érkezik majd a black metal színtér egyik legeredetibb produkciója, a Zeal & Ardor, a színpadi rocksztár-elektronika egy legnagyobb neve, a The Glitch Mob, 2019-ben pedig a Perturbator és az Enter Shikari.

Az Akvárium Klub és a CAFE Budapest együttműködésének köszönhetően idén is az Akvárium szolgál majd helyszínéül az egyes könnyűzenei koncerteknek. A CAFe Budapest és a Hangvető szervezésében október 5 és 7 között az egyszeri találkozások és felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo foglalja el az Akvárium Klub termeit. Szintén a CAFe Budapest keretében érkezik október 9-én a KisHallba a dél-afrikai gyökerekkel rendelkező, amerikai–jamaikai származású Masego. A VOLT Lokálban pedig az évek óta saját terekkel, vidéki helyszínekkel és stabil projektekkel működő szabadzenei underground közegből összesen hat formációval találkozhat a közönség a Downtown Café keretében.

Természetesen magyar koncertekből sem lesz hiány. Itt mutatja be legújabb lemezét a Trillion, közös koncertet ad a Bohemian Betyars és a ParnoGraszt, fellép majd a Bagossy Brothers Company, születésnapi koncertet ad a Kelemen Kabátban, közösen lép fel a Platon Karataev és a Deep Glaze, de lesz Blahalouisiana, Groovehouse, Péterfy Bori & a Love Band és Konyha lemezbemutató is. A BUSH záró eseményén fellép a Fran Palermo és a Golan. Novemberben megugráltatja a kockás inges lányokat a FISH!, fellép a New Level Empire, itt ünnepli 10. születésnapját a Compact Disco, érkezik a Nagy-Szín-Pad! verseny győztese, az Apey & the Pea és dupla koncertet ad a Szabó Balázs Bandája.

Az Akvárium Klub harmadik terme, a VOLT Lokál szeptemberben szintén megnyitotta kapuit, minden péntek és szombat este a legjobb zenékkel es vadiúj party-sorozatokkal várja a bulizni vágyókat.

További információ: akvariumklub.hu

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó