Pulzar

CikkBiográfia

Őstehetség a láthatáron: Dubaa

Létrehozva 2011. április 4.
Stílus Minimal, House, House, Tech-house
    0.00

Őstehetség a láthatáron: Dubaa

Dubaa ereiben vér helyett is hangjegyek csörgedeznek, és a house ritmusára ver a szíve. A két lábon járó muzikalitás egy ifjú magyar DJ/producert takar, aki a világ talán leggyorsabban beinduló karrierjével büszkélkedhet, hiszen mindössze 4 hónapja – egészen pontosan 2010 novemberében - kezdte el a zeneírás rejtelmeit elsajátítani, amikor az első szerzeménye megjelent, méghozzá nem is akármilyen kiadónál, hanem a Soulman Music-nál! A kollégák és barátok az első megdöbbenésükből felocsúdván igyekeznek egyengetni az útját a fiatal művésznek. /Dubaa először egy ’a’-val írta a nevét, ám a névazonosság miatt megduplázta a szóvégi hangzót, így a másik megjelenése már ezen a néven került kiadásra a Soundtribe Rekords égisze alatt./

 Térjünk kicsit vissza az első megjelent zenére! A Deep Flat című szerzemény egy Soulman kompiláción jött ki idén február 25-én, amit a jó barát és kolléga, a szintén hatalmas adag tálentummal megáldott Paul Mad állított és mixelt össze. A 11 trekkes album második felvétele Dubaa fülbemászó dallamú, lüktető deep house darabja. Az ámulatba ejtő sebességgel elsajátított tudást nem rejtegeti véka alatt emberünk: alighogy megállapodott a Beatporton az első zenéje, már meg is jelent a következő eresztés, a Smooth Road EP. A Soundtribe Rekords gondozásában piacra dobott kiadvány mindkét zenéje saját szerzemény, valódi deep house gyöngyszem. 

Az már a fentiekből is jól látszik, hogy Dubaa nem törekszik a gyors sikerre, nem célja a világ meghódítása, hiszen a deep house nem az a műfaj, amiből gyorsan lehet kiugró sikereket kovácsolni, mert ahhoz vájtfülű közönség, kifinomult szépérzék szükségeltetik, ami sajnos nagyon messze áll a közízléstől, a kommerciálistól. Nem is baj, talán éppen így van jól. Dubaa sikere így még nagyobb eredménynek tekinthető, hiszen a visszajelzések a nemzetközi és hazai porondról egyre-másra érkeznek. Mindemellett Prescott-tal és Slide-dal is elkezdett dolgozni, így jó okunk van feltételezni, hogy hamarosan ebből a felállásból is születik majd néhány remekbe szabott zenei megfejtés. Saját műsorban is tetten érhetjük Dubaa világát: a NugenFm-en Reelow-val és Stadlerrel futtat közös show-t Virgin Voices címen. Ha pedig valaki szeretné Dubaa zenéit meghallgatni, akkor azt megteheti az alábbi linkeken:

https://www.beatport.com/en-US/html/content/release/catalog/?contextType=artists&contextName=Dubaa&contextEntityId=181780

https://www.beatport.com/en-US/html/content/release/detail/336603/Soulman%20Mix%20IV%20Paul%20Mad%20Selection

Kétséget kizáró bizonyítékkal pedig a Smooth Ep-re érkezett visszajelzések szolgálhatnak arra nézve, hogy emberünk nagyon is jó úton halad. Íme, néhány vélemény a sok közül:

1., KyneticS - "Love this release! great deep tracks, my fav is Smooth Road. support!" - 5/5

2., Dennis A – „Good release! Thanks”

3., John P. - "Great release ...full support by westradio.gr !!! Many thnx !!!" - 5/5

4.,  Sasha Le Monnier- "Dubaa is a nice house groove here for the warm up sets" 

5., Jason Polytechnic Records –  „good stuff!”

6., D-phrag – „Lindi is warm and mellow, like it”

7., Ryan Sullivan  – „Smooth Road is nice and groovy, will play it out. Lindi will be good for my deep, chilled sets. Thanks for sending.”

8., Dpen – „Lindi is nice!!”

9., Madox – „good tracks.thanx.”

10., Goyes – „Cool :)”

11., Moti Brothers – „Cool! ez egy jó ep! jó mind a 2 zene!”

Szöveg: MMagdiVAMP

Még több biográfia

  • Domyan Aka Collective Machine – sikerszéria itthon és külföldön

    Saját útját járja mostanában Domyan, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar DJ/producer. Igaz, eddig sem másokat majmolva táncoltatta a közönségét: egyszerűen csak önállósította magát, és szólóban folytatja a munkát, miután a közelmúltban kivált a NoCrew formációból…
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • RAMON TAPIA aka EL CARLITTO

    Ramon Tapia alias El Carlitto egy chilei zenész és egy holland nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatal korában még senki nem gondolta volna, hogy az antwerpeni lemezboltos srác trackjei egyszer olyan kiadóknál jelennek majd meg, mint a Great Stuff, a Monique Musique, a Yellow Tail vagy a legendás Striclty Music.
  • LAUHAUS (NL) Remote Area / Soweso

    Az amszterdami származású Lauhaus ma már Hollandia egyik legkeresettebb producere és dj-je.
  • Welcome to Masomenos

    A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • MARCO BAILEY BIO

    Marco Bailey, polgári nevén Marco Beelen több mint másfél évtizede tekintheti hivatásának a lemezlovaskodást, melyhez páratlanul termékeny produceri munkásság is kapcsolódik.
  • DOMINIK EULBERG BIO

    A kora reggeli órákban Dominik Eulberg-et általában egy tó partján lehet megtalálni, egyedül áll ott, a teleszkópjával felszerelve. Ott, ahol senki sem zavarja, a hobbijának él: madarakat figyel. Amikor pedig a szenvedélyes ornitológus épp nem a tollas barátait követi, a komputere mellett üldögél és techno zenéket alkot.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó