Pulzar

Nikola, Magyarország kiválasztott zenei producere és DJ-je

Nikolát második alkalommal kérték fel a Winter Music Conference zenei fesztiválon való fellépésre, Miamiban

Nikola, a Nite Force DJ csapat egyik tagja, tavaly fébruárban, a világhírű Defected kiadónál, első magyarként jelent meg egyik zenei alkotásával. A magyar zeneipar képviselői 10 évnél is régebben próbálnak bejutni produkcióikkal a Defected kiadóhoz. Mindeddig ez senkinek sem sikerült.
 
A londoni Defected kiadó első ízben szerepeltetett magyar zenei producert alkotói között. Nikola, a Nite Force egyik DJ tehetsége, tavaly februárban jutott be a kiadó ranglistájára, mivel a zenei mixek készítése mellett zenét is ír. A kiadó segítségével megszerzett nemzetközi népszerűsége meghozta gyümölcsét egy WMC fellépés keretén belül.
 
A Miamiban évente megrendezett Winter Music Conference -WMC- zenei fesztiválon a „No Sugar Added” bulisorozaton léphetett fel Nikola. A zeneipar vívmányait 5 napon keresztül felvonultató rendezvénysorozat volumenét a tavalyi év számadatai is hűen demonstrálják: 1910 művész és DJ; 62 ország 3.552 hivatalos delegáltja, illetve több mint 70.000 érdeklődő látogatta a közel 500 programot. A konferencia évről évre bebizonyítja, hogy a zene, mint a világ legelérhetőbb művészeti formája képes áthidalni gazdasági, földrajzi és társadalmi különbségeket.
 
A 2010-es év elején, Nikola újabb zenei alkotással jelent meg a Defected kiadónál. A második nemzetközi kiadónál való szereplés, illetve a külföldi fellépései híven tükrözik nemzetközi elismerését.
Ez évben jubileumi, 25. alkalommal rendezik meg az eseményt Miamiban, március 23-a és 27-e között, ahol Nikolának már hét fellépése lesz. Hagyományteremtő módon, a korábban említett „No Sugar Added” bulisorozaton mindennap rezidens fellépő lesz, továbbá két másik felkérésnek is eleget tesz. Az egyik Tom Novy és Jerry Ropero kiadójától, az Interlabel-től érkezett, míg a másik megkeresés D.O.N.S. menedzsmentjétől jött, a „Midnight Beats” esten való fellépésre, amely a WMC egyik nagyszabású hivatalos bulija.

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó