Pulzar

CikkFesztivál hír

„Már a jövő évi Szigetet szervezzük"

Létrehozva 2018. augusztus 15.
Stílus Drum and Bass
    0.00

„Már a jövő évi Szigetet szervezzük"

Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet.

„2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napoknak – ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Mostantól azonban hét napos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd' 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" – tette hozzá Kádár, aki korábban elmondta, hogy egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd' 1 milliárd forinttal többet költöttek idén, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik és már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.
Azért az idei Sziget sem szűkölködött zenei csemegékben, mint ahogy egyéb más műfajban is a legjobbakat hozta a a fesztivál, ami ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, mint például itt volt maga Borat, azaz Sacha Noam Baron Cohen, brit komikus színész, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre, és úgy érezte, nem hagyhatja ki a Szigetet. De akik felléptek, ők is jól érezték magukat: MØ például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a pasiját is elhozta, a War on Drugs ledöbbent, hogy milyen szuper a backstage vendéglátása, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után pedig úgy érezték, hogy szakmát kell váltaniuk és a backstage-ben beálltak bartendernek, koktélokat keverve és sört csapolva a helyi közönségnek. Mumford & Sons a koncertjük után megosztottak az Instán egy posztot: "Felébredve az elmúlt éjszakából – olyan volt, mint egy álom. Köszönjük @szigetofficial és köszönjük mindenkinek, akik megosztották velünk ezeket a pillanatokat. Szeretjük, amit csinálunk és nagyon hálásak vagyunk". Shawn Mendes ezt posztolta: "Ma este csordultig telt a szívem. Köszönöm Sziget!" Dua Lipa pedig így írt: "Az első nagyfesztiválos headline show-m. Micsoda álom!"

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet", azaz a környezettudatos akciója. „Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szemponból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők.  

Még több fesztivál hír

  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.
  • Hozd magad a Szigeten!

    Még valamivel több, mint 200-at kell aludni a Sziget első napjáig, de a fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából, minden nap akár más-más énünket is megélve.
  • Jövőre is kihagyhatatlannak ígérkezik a Sziget

    Az első körben majd’ negyven nevet jelentett be a Sziget a 2024-es fellépők többszázas listájából. A csomagban már most olyan headliner szintű világsztárok is sorjáznak, mint például a brit elektro egyik legaktuálisabb sztárja, Fred again.., az évek óta a DJ-világ élvonalába tartozó Martin Garrix, az Oscar-, Golden Globe és több Grammy-díjat is bezsebelő Sam Smith vagy a grime meghatározó ikonja, Stormzy.
  • Balaton Sound aftermovie by Pulzar

    Nézzétek meg az idei Balaton Sound csütörtöki napjáról készített összefoglalónkat, hogy kicsit újra érezhessük a nyarat így ezeken a téli hideg napokon. :)
  • Világsztárokat jelentett be 2024-re a Sound

    Többek között Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján. Európa legmenőbb beachfesztiválja a nyári szünidő legelején, 2024. július 3-6 között várja fergeteges parti hangulattal a látogatókat. Mostantól - a teljes bérlet mellett - napijegyekre és 3 napos bérletekre is lecsaphatunk, akár részletfizetéssel is.
  • Itt 2023-as Sziget aftermovie

    Nagy vízválasztó volt az idei év a Sziget történetében. A 2023-ra tervezett fejlesztések, a megújuló kényelmi szolgáltatások és az egyedi programfelhozatal és látványvilág miatti visszajelzések igazolták, hogy a Szabadság Szigete továbbra is kihagyhatatlan élmény. Ezt újra átélhetjük a most nyilvánosságra hozott aftermovie segítségével és a hamarosan induló újabb jegyakcióban be is biztosíthatjuk magunkat a jövő évi Szigetre, ami jeles alkalom, ugyanis a 30. lesz a kezdetektől számolva.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó