Pulzar

CikkFesztivál hír

Már 60 ezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált

Létrehozva 2020. március 23.
Stílus Progressive House, House
    0.00

Már 60 ezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált

Szombaton délután indult el a „Maradj otthon! Fesztivál" Facebook oldala. Az eseményt mára már 60 ezren követték, a résztvevők száma percről-percre folyamatosan nő.

„A „MARADJ OTTHON!" virtuális fesztivál alapítója 50 szervező, hazai fesztiválok, klubok, események házigazdái. Velük közösen mindent megteszünk azért, hogy a hazai művészeket mozgósítsuk és együtt elérjük, hogy a közönség tartsa be a szabályokat és maradjon otthon. Évente több millióan járnak hazai fesztiválokra, koncertekre. A rajongókat a kedvenc előadóik tudják a leginkább megszólítani, rájuk hallgatnak, ez a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL fő küldetése." – mondta el Lobenwein Norbert az akció elindítója.

Természetesen az akció célja az is, hogy a közönség odahaza is találkozzon kedvenc előadóival, így rendszeresen mutatnak majd be koncerteket, dj-szetteket, közönségtalálkozókat, melyeket a művészektől várnak.

Vasárnap este 8-kor a MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL első koncertjét Járai Márk otthonában adja.
Hétfőn este 7-kor indul a Maradj Otthon Challenge: minden este más művész, más sztár az otthonában beszél arról, hogy hogyan tölti ezeket a napokat és a szabályok betartására buzdítja a rajongókat. A kihívás hétfőn Majkával indul, a keddi házigazdát majd tőle tudják meg a követők.

https://www.facebook.com/maradjotthonfesztival/
Esemény: https://www.facebook.com/events/209226760406914/




A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL alapítói:

A38 Hajó, Akvárium Klub, B.my.Lake, Balaton Sound, Bánkitó Fesztivál, Barba Negra, BME Egyetemi Napok, Budapest Park, Búgócsiga, Campus, Dürer Kert, East Fest, EFOTT, Egerszeg Fesztivál, Erőd Klub, Etyeki Piknik, Expresszó, FEZEN, FEZEN Klub, Fishing On Orfű, Grand Café Szeged, HALL, Hangár Music Garden, Helynekem, Keresztury Dezső VMK, Kobuci Kert, Kölcsey Központ Pécs, Lovarda Debrecen, Madách Imre Művelődési Központ, Magneoton, Millenáris Park, MOL Nagyon Balaton, Művészetek Völgye, Paloznaki Jazz Piknik, Papp László Aréna, Pécsi Est Café, Petőfi Kultúrtanszék, Petőfi Rádió, RepTár, Rómer Ház, Shop Stop, STRAND Fesztivál, Sziget Fesztivál, SZIN, Szombathely Városháza, Telekom VOLT Fesztivál, Tiszavirág Fesztivál Szolnok, Trafo Club Gödöllő, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, VIBE Fesztivál, Víztorony, Zsolnay Kulturális Negyed

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

Ajánlott letöltések

  • [2011-05-31] Dandy - Ikrek elötti TSapongas

    Dandy immár a 7. Ikrek éjszakájára készülve a szokásos nagy trackválogatás közepette kapott ihletet, hogy ezzel a remek kis mix-szel lepjen meg minket és Titeket! A mixben a rá jellemző korszakok és stílusok kavalkádja jelenik meg, ami egy tökéletes egységet alkot.      

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó