Pulzar

CikkFesztivál hír

Két nagyszínpad a Telekom VOLT Fesztiválon

Létrehozva 2015. április 1.
    0.00

Két nagyszínpad a Telekom VOLT Fesztiválon

Pontosan 3 hónappal a nyitás előtt már majdnem teljes a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi sztárkínálata és egyszerre 5 színpad 137 fellépőjét jelentették be a szervezők. Egy igazán különleges, innovatív megoldással is előrukkoltak a VOLTosok: egymással szemben két nagyszínpad épül a Lővérekben, így délután 3-tól reggel 6-ig szünet nélkül váltják egymást a zenekarok és DJ-k: amikor véget ér egy koncert, máris kezdődik a következő. Kedvezményes jegyek április 10-ig kaphatók.

A nemzetközi fesztiválpaletta leginkább eklektikus zenei programját minden bizonnyal a VOLT mondhatja magáénak. Ez az a fesztivál, ahol jól megfér egymás mellett egy színpadon, egy napon akár a Motörhead és David Guetta is. A VOLT ettől olyan színes, nyitott és szerethető, amilyen…

A mára szinte teljesnek mondható nemzetközi mezőny további nevekkel erősödött: érkezik még a keményvonalas, lendületes és feszes tempójú, de néhol őszintén érzelmes rockzenében utazó belga Triggerfinger, a két tehetséges és ambiciózus osztrák elektronikus zenész-producer alkotta Klangkarussell, visszatérő vendég Sopronban a félig magyar származású kanadai szupersztár, Tiga, az ugyancsak osztrák lounge-művész, Richard Dorfmeister, a drum ‘n’ bass élvonalából Sigma, a huszonéves berlini DJ-producer, Wankelmut és a párizsi drum'n'bass- és electro house alakulat, a Dirtyphonics is. A nem mindennapi mezőnyben fellép idén nyáron – a korábban bejelentett - Slash, a Motörhead, David Guetta, Fatboy Slim, a Bastille, John Newman, a Rise Against és a Parov Stelar Band is.

A nívós nemzetközi kínálat mellett a legtöbb hazai produkció a VOLT-on áll színpadra: 137 zenekar és 89 DJ alkotja a Telekom VOLT Fesztivál zenei programját. A hazai headliner-sorban Ákos mellett a Quimby, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Punnany Massif és a Brains szerepel, de ugyancsak a dupla nagyszínpadon koncertezik majd a Halott Pénz, a Wellhello, a Kiscsillag és a Supernem is.

A hazai produkciók között olyanok is szerepelnek idén, akik ritka vendégei a VOLTnak. Érkezik az idén 70 éves Hobo, az Európa Kiadó, színpadra lép A Dal című verseny idei győztese, Boggie és ugyancsak a Dalból Dallos Bogi. A Telekom VOLT Fesztiválon évek óta nagy sikerrel működő borfesztivál színpadán elsősorban a jazz, a népzene és a cigányzene a főszereplő. Itt lesz Palya Bea, Sena és a Budapest Bar is. Természetesen rengeteg “elsőbálozó” zenekarral is találkozhat a közönség, illetve a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyének 9 szereplője is szerepel a programban.

Két nagyszínpad

Egy igazán egyedi ötlettel is előáll a Telekom VOLT Fesztivál szervezői csapata. Két nagyszínpad épül a soproni Lővérekben, egymással szemben, közös küzdőtérrel. A jellegzetes, robotokat formáló Telekom Nagyszínpaddal szembe költözik a Petőfi Rádió – OTP Junior Nagyszínpad. Ezen a két színpadon délután 3-tól reggel 6-ig egymást váltják a zenekarok és DJ-k: amikor véget ér az egyiken egy koncert, máris kezdődik a következő a másik színpadon. A színpadok környékére pedig látványos építmények, bárok és más látványelemek kerülnek.

Indul a VOLT Fesztivál InterCity

Egy évre szóló megállapodást kötött a Telekom VOLT Fesztivál és a GySev. Ennek eredményeként áprilistól naponta közlekedik a főváros és Sopron között a VOLT Fesztivál IC.

Kedvezményes jegyek április 10-ig kaphatók, országszerte.

VOLT Fesztivál bérlet, VOLT-Sound és VOLT-Strand kombinált bérlet, valamint napijegyek egyaránt, országszerte kedvezményesen kaphatók április 10-ig.

www.sziget.hu/​volt/​

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

Ajánlott videók

  • Madox @ I Love Deep Szilveszter 2010

    Töltsd te is Madoxszal és barátaival az év utolsó éjszakáját az I Love Deep Szilveszter 2010 rendezvényen.
  • I Love Deep Szilveszter 2010

    2009. december 31. csütörtök I Love Deep Szilveszter 2010 Hotel Royal - Royal Club Jimpster (Freerange Records - UK)| Budai | Vic | Nigel Snorter | Madox | Lank | Skiz | Nova | Rony Breaker | Blatti | Bios jegyelővétel december 30-ig: http://www.ticketportal.hu vagy http://www.heavenstore.hu

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó