Pulzar

CikkFriss

Kapuzárási Piknik fesztivál a Budapest Parkban

Létrehozva 2016. szeptember 16.
    0.00

Kapuzárási Piknik fesztivál a Budapest Parkban

Egy karszalagnyi a nyár legjavából – Kapuzárási Piknik fesztivál a Budapest Parkban

A Budapest Parkban egészen szeptember végéig tombol a nyár, amit egy hatalmas fesztivállal, a Kapuzárási Piknikkel búcsúztatnak öt napon keresztül, a legnépszerűbb hazai zenekarokkal és egy izgalmas sztárvendéggel, a brit slágergyáros Example-lel szeptember 21. és 25. között.

A Budapest Parkban olyan, mintha állandóan fesztivál lenne: zörög a talpunk alatt a deszkapadló, felettünk a csillagok, kezünkben a hideg csapolt sör vagy egy jó fröccs, a színpadon a legnagyobb hazaiak és külföldiek váltják egymást nap, mint nap, mindeközben pedig ki sem tettük a lábunkat Budapestről, csak épp egy kicsit a hétköznapokból. Egy felejthetetlen nyár pedig nem érhet csak úgy véget, így öt napon keresztül gyűjthetjük még parkos élményeinket, melyben olyan előadók lesznek segítségünkre, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Brains, a Vad Fruttik, a Punnany Massif és Example.

De haladjunk sorban. A fesztivál nyitónapján, szeptember 21-én Péterfy Bori és a Love Band játszik szeret nem szeretet a színpadon. A zenekar itt mutatta be júliusban Szédülés című új lemezét, most pedig visszatérnek, hogy ezt az őszi estét is felforrósítják, amiben a karizmatikus Minda Endre (Black Bartók), Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag), Henri Gonzo (Fran Palermo), a fél Supernem zenekar és Egyedi Péter (Óriás), is segítségükre lesz. Sőt, utóbbi nemcsak egy közös zenélés erejéig tűnik fel a színpadon, az Óriással előzenekarként is gondoskodik a jó hangulatról.

A következő napon a Brains koncertjén vethetjük bele magunkat a tömegbe, akik élő drum and bass muzsikájukkal jobban megmozgatják a közönséget, mint bármilyen aerobic tréner, de, hogy biztos legyen a másnapi izomláz, előttük a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertjén kapkodhatjuk égig a lábakat.

Pénteken nem árt a szívek fölött a biztonsági öv, ugyanis a Vad Fruttik visz minket sötét mélyekbe és megváltó magaslatokba, a katarzis garantált. A Vad Fruttiknak ráadásul nem csak nyár, de Budapest évzáró koncertjük is lesz a mostani parkos fellépés. A ráhangolódásról a szívet tépő dallamok mesterei, az Esti Kornél játszik.

Szinte már hagyomány, hogy a Punnany Massif a nyarat a Parkban búcsúztatja. A csapat ráadásul idén pár fesztivált leszámítva csakis itt lépett színpadra, a nyarat pedig rendhagyó módon engedik útjára: elhívják az összes olyan előadót, akivel valaha is együtt játszottak, hogy egy őrületes estén idézzék fel a szezon legjobb pillanatait. A Punnany előtt a bájos Marge és zenekara melegít be.

Az abszolút „end showról" azonban Example gondoskodik idén. A neves brit producer, énekesnek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Changed the Way You Kiss Me, a What We Made vagy a Chasing The Sun, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik hatodik albumán, melyről ízelítőként nemrég mutatta be a Latert, így szeptember 25-én már erre is bulizhatunk. Example előtt JumoDaddy (Play Me Records, Monstercat) & Friends fűti fel a terepet, MC Kemon, Sena Sagadu, Lábas Viki, Horváth Boldi és egy meglepetés MC társaságában, az afterpartyról pedig Edo Denova és DJ Gomes gondoskodik. A legnagyobb nyárbúcsúztatón Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén.

További információk és jegyvásárlás: https://www.facebook.com/budapestpark/events

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó