Pulzar

Jay Lumen: No.1 dalok és turné minden kontinensen.

Év végi visszatekintés Jay Lumen szenzációs eredményeire.

Jay Lumen a 2013-as esztendőt is önmagát felülmúlva zárta. Az idei évben hihetetlen módon 2 No.1 dalt is szerzett, a megjelentetett 6 Top10-es track mellett. Ezen felül folyamatos világjáró turnéjával, Antarktisz kivételével minden kontinensen játszott számtalan alkalommal. Íme egy kis visszatekintés részletesebben.

Amikor Jay Lumen neve bárhol a világon felmerül, mindenki azt találgatja, hogy üstökösszerű pályafutásának vajon mi lesz a következő mérföldköve. Jay annyi, addig áttörhetetlennek tűnő falat döntött le és addig el nem ért célt tudhat maga mögött, hogy már eddigi eredményei is felülmúlhatatlannak tűnhetnek. Nos 2012 decemberében körülbelül ugyanezekkel a szavakkal vártuk a következő esztendőt ám Jay idén is túlszárnyalta saját eddigi eredményeit.

2013. év végi áttekintés

 

Jay Lumen dalai:

 

Jay csak az idei évben két No.1 dalt és hat Top10-es dalt is szerzett.

Az első No.1 track még januárban látott napvilágot „Get Yaa” címmel és több, mint három hónapon át vezette a Beatport techno toplistáját. Így tehát az évindítás idén is szenzációsan sikerült. Ezt követte öt Top10-es kislemez, majd októberben 1-én megjelent Jay Lumen meglepetése a „Nobody”. Ez a szerzemény amellett, hogy alig három nap leforgása alatt a Beatport tech house eladási listájának No.1 pozíciójára ugrott, Jay egy teljesen új dallamos, kissé mélyebb, deep houseba hajló oldalát mutatta meg.  Sikerült tehát ismét meglepni a közönséget, méghozzá zajos sikerrel, hiszen a Nobody 2 hónapon keresztül vezette a tech house chartot, de amellett, hogy megelőzte Jamie Jones, Nic Fanciulli, Booka Shade, Technasia, vagy Umek dalait, a Beatport összesített, stílustól független listájában is lehagyott szinte mindenkit, hiszen itt is a legjobb három dal közé jutott.

Egy underground zenei dallal tehát a legnagyobb elektronikus zenei online áruház toplistáján Jay Lumen megelőzte a legnagyobb sláger előadókat is. Olyan neveket utasított maga mögé, mint Steve Aoki, Nervo, Avicii, Hardwell, vagy Axwell és még hosszan sorolhatnánk.

Egy Ausztrál rádió műsorvezetője élő adásban, egyenesen az underground elektronikuszene diadalának nevezte a dalt. Ahogy fogalmazott: „A minőségi elektronika és egy fiatal tálentum, le tudta győzni a milliós médiagépezet által támogatott populáris előadókat. Végre megnyíltak a fülek és a szívek, ezt pedig Jay Lumennek köszönhetjük.”
A Nobody, mely egyébként a jelenlegi legnépszerűbb deep house kiadó, az OFF Recordings égisze alatt jelent meg, a mai napig a Beatport tech house chartjának Top10-ében szerepel.

 

Az ezután következett „No Money No Honey” kislemezzel együtt így Jaynek 2013-ban összesen 8 Top10-es kislemeze volt. Ez abszolút egyedülálló teljesítmény még nemzetközileg is.

Ahogy 2012-ben attól volt hangos a média, hogy Jay Lumen első magyarként saját kiadvánnyal büszkélkedhet Adam Beyer legendás Drumcode kiadójánál (az EP-t egyébként Gary Beckkel karöltve készítette), úgy idén is behúzhatott egy nem kisebb nevű kiadót a diszkográfiájába.

 

2013-ban Jay Lumen, „Raw Basses” című dala megjelenhetett Luciano méltán világhírű Cadenza kiadójánál. A szerzemény a Vagabundos névre keresztelt és mára legendássá vált válogatássorozat idei epizódján kapott helyet.

Nem mellesleg nemrég kaptuk a hírt, hogy Jay Lumen tavaly szerzett „Get Ready” című kislemeze a mai napig világszerte több, mint 25.000 példányban kelt el és azóta is vásárolja a hallgatóság. Ez hazánkban - csak összehasonlításként - jelenleg 12-szeres platinalemez és/vagy 25-szörös aranylemez lenne. Ezzel Jay hazánk pop - rock énekeseit és előadóit is túlszárnyalta, hiszen napjainkban ilyen eladási adatokat még ők sem képesek generálni.



Jay Lumen fellépései:

 

Ahogy azt már fent említettük az idei esztendőben Antarktisz kivételével Jay minden egyes kontinensen megfordult világjáró turnéjával.

 

Az év elejét mindjárt Franciaország legendás klubjával a párizsi Rex klubbal kezdte, majd folytatta a bulik felpörgetését, Ukrajnában, Skóciában, Angliában, Németországban, hogy végül még az év elején eljusson az Egyesült Államokba, ahol a világhírű SPACE Miami színpadáról táncoltathatta meg a közönséget. A Space DJ pultjában korábban olyan nevek fordultak meg, mint Richie Hawtin, Marco Carola, Loco Dice, Luciano, Ricardo Villalobos, Adam Beyer és még sorolhatnánk. Ezúttal Jay Lumen és Christian Smith vezényelték az estét egy remekbe szabott buli keretében.

 

Jay Lumen – SPACE Miami / USA videó :  KATT

Jay idén játszhatott Berlin és a világ talán egyik legjelentősebb klubjában a TRESOR-ban, melynek mindkét termében pörgette a lemezeket így összesen több, mint 4 órát játszva. Erre a Tresorban korábban egyetlen DJ esetében sem volt példa, ám ez alkalommal a közönség egész egyszerűen követelte, hogy Jay a másik terem táncterét is felfűtse.

Jay idén játszott London mindkét világhírű klubjában, az EGG-ben és a PACHA-ban is.

 

Természetesen az Ibizai fellépések 2013-ban sem maradhattak ki. Ezúttal Jay átszerződött a világ legnagyobb klubbjaként aposztrofált PRIVILEGE csapatához és első alkalommal a Get Physical est meghívottjaként, majd másodszor headlinerként, tehát elsőszámú nemzetközi sztárként állhatott a lemezjátszók mögé.

 

Jay ismét elvarázsolta a közönséget Spanyolország talán legismertebb klubjában az EL ROW-ban is, ahol szintén minden alkalommal teltház előtt zenélhetett.

 

2013-ban, Jay két héten át turnézott Ausztráliában, a kenguruk és koalák földjén. Az 5 állomásos turné során Sidney és Melbourne, Adelaide és Cairns városa is sorra került, plusz New Caledonia szigete is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor Jay Lumen fűti fel a hangulatot.

 

Jay idén turnézott Kolumbiában, Thaiföldön, Finnországban, Szlovéniában, Olaszországban, Csehországban, de eljutott ismét Mexikóba és Peruba is.

 

Jay Lumen - Lima/Peru videó :   KATT

 

A várakozásnak engedve egy szintén két hetes USA turné is bekerült Jay Lumen naptárába. Az állomások Boston, Chicago, Los Angeles és Detroit voltak, majd a turné végül ismét a legendás SPACE Miami színpadán záródott (lsd. foto). Jay ezúttal a Techno Loft est headlinere, tehát kiemelt sztárvendége volt.

 

A szervezők számára itt vált leginkább egyértelművé, hogy Jay Lumen neve mennyire fajsúlyos a nemzetközi e-zenei szcénában, hiszen a jelentős kapacitással bíró klub mindkét elektronikuszenei terme teljes teltházzal dübörgött. Jay szettje olyannyira lenyűgözte a közönséget, hogy a klubvezetés szó szerint nem engedte kiállni őt a pultból így egy több, mint 4 órás techno szett kerekedett az este végére, melyet a tömeg ovációja és tapsa kísért. A tulajdonosok és a szervezők egybehangzó véleménye alapján Chris Liebing mellett Jay Lumen a második olyan DJ a SPACE-ben, akinek a szettje annyira elragadta a közönséget, hogy egyszerűen nem akartak a Space Terrace külső helyszínére átvándorloni. Szinte szó szerint inkább nyomorogva, ám óriási hangulatban bulizták végig a 4 órát a benti Techno Loft nagyteremben. A Terrace csak akkor telt meg, amikor már egész egyszerűen bent fizikai képtelenség volt több embernek elférni.

 

2013-ban Jay Indiában is turnézott három állomás keretében, melyek Mumbai, Delhi és Bangalore voltak. Az új generációs zenei üstökös turnéjáról nem csak a magazinok, de a helyi MTV (Music Television) is beszámolt mind egy TV műsor keretében, mind pedig Twitter oldalán. Jay Lumen-t egyértelműen az egyik legnagyobb nemzetközi sztárként fogadta a közönség és a média egyaránt.

 

Kész csoda, hogy mindezek mellett jutott ideje hazánkban, Magyarországon is játszani, azonban mint tudjuk, Jay soha sem hanyagolja el hazai rajongóit.

 

Idén a rengeteg klubrendezvény mellett ismét játszott a legnagyobb hazai fesztiválokon, mint például a Balaton Sound, a Sziget, a Fridge Fesztivál, vagy az idén bemutatkozó Be My Lake.

 

Jay Lumen – SZIGET Festival 2013 videó : KATT

 

Nos, egy ilyen szenzációs eredményeket taglaló éves áttekintés után mit is mondhat a szerző? Igen, végre van hazai világsztárunk. Köszönjük és további sok sikert Jay Lumennek!

https:/​/​soundcloud.com/​jay-lumen-official

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó