Pulzar

Jay Lumen No 1 "Asteroid"-ája, dél-amerikai turnéján is "becsapódott"!

Jay Lumen legújabb "Asteroid" című dala immár a Beatport Techno listájának 1. helyén aranylik. A dal hatalmas sikert aratott Jay négy állomásos dél-amerikai turnéján is, ahol Guatemala, Chile, Uruguay és Paraguay teltházas tánctereit tüzelte fel.

Jay Lumen ismét alaposan megtáncoltatta Dél-Amerika Techno fanjait. Hatalmas várakozás előzte meg visszatérését a kontinensre, hiszen korábbi showi is rendre hatalmas sikert arattak.
Dél-amerikai turnéja ezúttal - közép-amerikai országként kicsit kilógva a sorból - Guatemalában kezdődött, ahol az Empire Music Festival-ra immár második évben hívták vissza. A fesztivál Techno stage-én Dubfire-el karöltve vállalták a headliner szerepet.

Ezt követte Chile, ahol ezúttal Concepcion városaban állt a lemezjátszók mögé. Mindenképpen szenzáció értékű hír, hogy Jay Lumen az első nemzetközi elektronikus zenei DJ, aki színpadra léphetett a városban. Ez olyannyira jól sikerült, hogy meg is telt a külön erre a célra bérelt rendezvényterem. A hangulat oly mértékben hágott a tetőfokára, hogy a biztonsági személyzet csak közel 1 óra alatt tudta kiüríteni a helyszínt Jay szettje után, aki zárásig játszott.

A folytatás Montevideo volt Uruguayban, ahol Jay-t visszatérő vendégként fogadták, ezúttal egy exkluzív klubrendezvény keretében, mely minden várakozást felülmúlt. Elővételben elkelt az összes jegy beleértve a színpadra szóló backstage VIP jegyeket is, mely igencsak megalapozta a hangulatot Jay 4 órás szettje alatt.

A turné utolsó állomása Paraguay volt, ahol Jay Lumen a P12 open air bulijának meghívott headlinereként állt a DJ pultba. A szintén 240 perces szett a közönséget reggelig utaztatta, nem csoda, hogy a napszemüvegek is előkerültek...

Ő maga így fogalmazott a turné kapcsán:

"Mindig nagy élmény Dél-Amerikában játszani, még akkor is ha már sokadszorra térek vissza. A közönség ezúttal is fantasztikusan fogadott mindegyik buli alkalmával, így nem lehet okom panaszra. Annak különösen örülök, hogy Chile, Concepcion nevű városában én lehettem az első nemzetközi elektronikus zenei fellépő, így általam veheti kezdetét a helyi Techno szcéna építése. Mindig jó érzés valami újat elsőként elindítani. Köszönöm a fantasztikus munķát minden szervezőnek és persze a csodás közönsegnek is! Ismét feltöltődtem és új élményekkel gazdagodtam. :)"

Persze mind a négy helyszínen felcsendült Jay legújabb "Asteroid" dala, mely saját Footwork kiadóján látott napvilágot. Az Acid elemeket sem nélkülöző track a világ szinte minden pontján felhangzott már Jay szettjeiben óriási sikerrel. Nem csoda hát, hogy a dal cikkünk keltekor a Beatport Techno listájának 2. helyét foglalja el. Arról nem is beszélve, hogy természetesen hamarosan vinylen is napvilágot lát.

Jay Lumen tehát továbbra is rója a légi mérföldeket. A közeljövőben elcsíphetjük Ibizán, Németországban, Angliában, Kanadában, Bulgáriában, Horvátországban, Beirutban, Franciaországban, és még hosszan sorolhatnánk. Aki pedig itthon szeretné meghallgatni az megteheti május 18-án, pénteken Nyíregyházán a FŐHE buliján és május 19-én, szombaton Sopronban a Secret Fusion rendezvényén.

https://soundcloud.com/jay-lumen-official

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Balaton Piknik 2024

    Balaton Piknik – a MOL Nagyon Balaton kockás pokrócos utazó fesztiválja 2024-ben egy csodás helyszínre érkezik, a Tihanyi Piac Placcra! Az elmúlt években félig-meddig körbepiknikeztük már a tavat: Balatonboglárról indultunk, jártunk Aligán, Siófokon, Veszprémben, de az idei állomást már régóta várjuk!
  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó