Pulzar

Jay Lumen élőben a legendás brit BBC Radio 1 rádióban

Jay Lumen első magyarként élőben játszott a méltán világhírű angol BBC Radio 1 csatornáján. 1 órán át pörgette a lemezeket a műsor host-jával B.Traits-el karöltve egy back 2 back formájában. Egy rövid interjú erejéig pedig beszélt közelgő terveiről és saját kiadója, a Footwork sikereiről.

Jay Lumen továbbra is sikert sikerre halmoz. Nem elég, hogy alig lehet követni turnénaptárát, hiszen Ausztráliától, Balin át, Belgiumtól, Németországon és Szerbián át, Hollandiától, Franciaországon és Görögországon át Spanyolországig mindenhol megfordult, és most csak a 2017-es esztendő eddig eltelt pár hónapját említjük nagy vonalakban. Emellett ugyanakkor a nemzetközi média is rendre méltatja tehetségét és munkásságát és ellátja őt kellő számú felkéréssel.

Folyamatos interjúi megjelentek már a világhírű DJ Magban, a Dancing Astronaut, az Ibiza-Voice, vagy az Earmilk hasábjain, de számos party TV és nemzetközi rádió is felkérte, elcsípte már egy-egy kérdéssor alkalmára.



Ezúttal nem kisebb rádió, mint a brit illetőségű BBC Radio 1 kérte fel egy rövid interjúra és egy 1 órás back 2 back élő mixre egyik méltán népszerű műsoruk házigazdájával, B.Traits-el.
Talán a BBC Radio 1 az a rádió, melynél azt mondhatjuk, hogy egy DJ számára "innen már nincs feljebb".
A BBC csoport (British Broadcasting Company) csak az Egyesült Királyságban 24000 alkalmazottat foglalkoztat és ezzel a legjelentősebb médiabirodalom a szigetországban.
A BBC Radio 1
pedig a leghallgatottabb könnyűzenei adó, mely világszerte elismert mind a könnyebb hangzást kedvelő közönség, mind az underground hallgatóság körében.

Nos Jay Lumen-t ebbe a rádióba hívták meg egy élő szett erejéig első és eddig egyetlen magyarként. Elmondhatjuk hát, hogy ezen a fronton is utat tör és nevet szerez kicsiny hazánknak.

Jay, egészen pontosan a csatorna egyik jelenlegi legnépszerűbb DJ host-ja, B.Traits meghívásának tett eleget, aki legutóbbi "Lost Tales" albumát is méltatta az interjú során és rendszeresen, nagy rotációban forgatja azt a BBC adóin. A meghívásból 1 órás back 2 back élő szett kerekedett masszív Techno ütemekkel, melyet Ti is meghallgathattok az alábbi link segítségével.

https:/​/​soundcloud.com/​footwork-official/​jay-lumen-b2b-btraits-on-bbc-radio-1-uk-cameleon-club-mix-29-04-2017

Az élő mix indításaként Jay néhány mondat erejéig válaszolt pár interjú kérdésre is, melyek egyre nagyobb és nagyobb sikerű Footwork kiadójára irányultak, mely jelenleg a világ 20 legjobb Techno kiadója között szerepel a Beatstats statisztikái szerint, ezen felül jövőbeni terveiről is említést tett. Többek között elmondta, hogy hamarosan megjelenik egy rendhagyó hangvételű kislemeze a legendás Green Velvet tulajdonában lévő Relief kiadónál is.

Az interjút és az élő mixet másnap egy remekbe szabott fellépés követte a londoni EGG-ben, mely ezúttal is igazán forró hangulatot hozott.

Ebbe itt nézhettek bele.

Nos tehát Jay Lumen és a BBC Radio 1 egy mondatban? Igen.

Jay egy újabb mérföldkövet tudhat maga mögött. Gratulálunk!

Ajánlott lemezek

Még több friss

  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.
  • Beton.Hofi hétvégén beveszi a Plázst

    Beindult az igazi nyár a siófoki Plázson, a fantasztikus nyitóhétvége után a Balaton buliközpontja egész nyáron jobbnál-jobb koncertekkel és bulikkal vár mindenkit. Ezen a hétvégén - június 3-án - Beton.Hofi és Pogány Induló veszi majd be a nagyszínpadot, akik mindketten most debütálnak a Plázson.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó