Pulzar

CikkFriss

INOTA Focus: RADIANCE

Létrehozva 2024. augusztus 15.
Stílus Deep House, House
    0.00

INOTA Focus: RADIANCE

A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.

Az INOTA Fesztivál tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legsikeresebb eseményeként jött létre a maga közel 20 ezer látogatójával - a szervezők, a budapesti NVC és Centrum Production kollektívák azonban már akkor sem egyszeri alkalommal számoltak. 

Idén júliusban az INOTA projekt egyszer már visszatért a szocialista korszak egyik legfontosabb ipari létesítményébe egy teltházat produkáló kétnapos, reggelig tartó kísérleti elektronikai és techno meneteléssel, amiben Berlintől Torinóig, Tbilisitől Koppenhágáig látták vendégül a legaktuálisabb dj-ket és live acteket.

Hogy beálljon az egyensúly, 2024 nyarának végén az audiovizuális paletta másik végébe mártják az ecsetet a szervezők: a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a nagyszabású vizualitás kerül középpontba az INOTA Focus: RADIANCE eseményen, az erőművet gyakorlatilag egyetlen hatalmas kiállítótérré változtatva.

Természetesen ezúttal is nemzetközi alkotókkal dúsuk a művészek köre, akiket kifejezetten úgy válogatott ki a kurátori csapat, hogy a már önmagában is látványos rozsdaövezetet gondolkodásra serkentő művek lepjék el. Videó teaser itt.

Természet és misztérium, jelen-élmények és jövőfilozófiák

A generatív művészetével világhírűvé vált 404.ZERO alkotópárosa például a méreteivel már önmagában is letaglózó Turbinacsarnok oldalát vetíti meg: Kristina Karpysheva és Aleksandr Letsius jövőbemutató alkotásai rendre túllépik a hagyományos vizuális minták határait, egyedi és lenyűgöző műveket létrehozva.

Érkezik Franciaországból a Sorbonne-i mesterképzési diplomával rendelkező MILKORVA, akinek TIDAL ECHOES című magával ragadó, mozgó vizuális installációja impresszionista festők hatására és személyes vizuális értelmezésen keresztül ragadja meg a tengerparti tájak esszenciáját. Paul Kusnierek hangmérnökkel közösen rögzített terepmunkája során egy érzéki utazásba kapcsolódhatunk be, amely megérinti a néző valóságérzetét, illetve elgondolkodtatja a természet és a technológia kapcsolatáról.

A barceloniai MAREO a hűtőtornyok belsejét béleli ki vakító misztikumával, a különböző régiókat összekötő Duna előtt tisztelegve, ami itt az élet metaforájaként jelenik meg, mint a fény és energia folyamatos áramlása, ami áthalad az idő és tér korlátain.

a Hollandiából érkező Helen Blanken HELIOTROPE installációjának mozgó pengéit a Nap felé forduló-burjánzó növények ihlették, a szlovákiai AUSGANG Studio pedig az evolúció egy magasabb rendű formáját idézi meg és gondolkodtat el minket a nem túl távoli jövőnkről. 

De velünk lesz a számos művészeti ágat keresztező BORIS ACKET is, aki olyan jelentős intézmények és fesztiválok után állít ki Várpalota mellett, mint a Velencei Biennálé, a Dark Matter Berlin, az Amsterdam Dance Event, a Paris Fashion Week vagy a MUTEK MX.

Hazai frontról is töprengésre alkalmas installációkat vehetünk majd szemügyre. Battha Gáspár holografikus vásznán a szemlélődő is hatással lehet a képkeretben zajló történésre; Nagy András László és a Mumush Electric Team NEXUSH nevű projektjét a a mikorrhizális gombák hálózatai ihlették, sőt, talán keltették is életre; a LIGHTSPRAY VISUAL régi írásvetítőket hasznosít újra, azaz tuningol fel magas fényerejű izzókkal, így festve meg monumentális felületeket.

Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes pályázók installációi szintén az INOTA Focus: RADIANCE program részei lesznek.  Egy rég elhagyott hőerőművet fesztiválhelyszínné varázsolni nem kis teljesítmény, de annak, aki igazán hisz magában, ez sem akadály: ezt a helyszínt megtölteni fényekkel egy olyan #higgymagadban story, amit az Ersténél is támogatnak.

Alessandro Cortini olyan helyekre visz, ahol nem sűrűn járunk

Természetesen a progresszív, izgalmas zenék sem hiányozhatnak a nyárzáró élménycsomagból. 

Az erőmű brutalista stílusú színháztermébe érkezik szombaton a Nine Inch Nails billentyűseként is ismert olasz zeneszerző, ALESSANDRO CORTINI, akiről egy YouTube-kommentelő azt találta mondani: messzi csillagzatokba sisteregve visszhangzó, szívbemarkoló melódiái olyanok, mintha altatódalok lennének egy kozmikus szűrőn átküldve. Pénteken pedig az intenzív, műfaji határokat feszegető zenéjéről ismert SØS GUNVER RYBERG lép fel ugyanitt egy földöntúli vizuállal kísért műsorral.

A színháztermi ülős koncertek mellett hazai és külföldi dj-k sorával zárhatjuk rövidre a hosszú nyarat a szabad ég alatti Ligetben és az erőmű egykori éttermében, a technoklubbá váló Kantinban.

Ha vasárnap, akkor családi nap

A vasárnap pedig idén is. a családosoké: már délután 4-től várják a gyerekeket a szervezők a Ligetbe nekik szánt programokkal, kreatív tech-, hang-, és fény workshopokkal, szabadtéri játékokkal és ügyességi feladatokkal. Este pedig még megtekinthetőek lesznek a fényinstallációk is.

Facebook-esemény ITT, jegyek pedig ITT kaphatók.

Az INOTA Focus: RADIANCE esemény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa örökség része; főtámogatója az Erste és a Nemzeti Kulturális Alap.

https:/​/​inotafestival.hu/​

Ajánlott lemezek

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó