Pulzar

CikkFriss

Idén is az Akvárium a Legjobb Nagy Klub

Létrehozva 2017. február 17.
Stílus Progressive House, House
    0.00

Idén is az Akvárium a Legjobb Nagy Klub

Megvédte tavalyi címét az Akvárium Klub a Budapest Nightlife Awards-on, hiszen házigazdaként a február 2-án tartott díjátadón ismét elhozta a Legjobb Nagy Klubnak járó elismerést. A rendezvényen a budapesti éjszakai élet és a vendéglátós szakma legjobbjait díjazzák, az Akvárium Klub pedig már másodszorra teheti ki a polcra ebben a kategóriában az I. helyért járó betonkockát.

Többszörös teltházas estékkel, hazai és világsztárokkal ugrik neki az Akvárium Klub a szezonnak.

A legjobb budapesti nagy klub a kitüntetéshez méltón, az erős 2016-os szezonzárás után ismét óriási lendülettel, hazai és világsztárokkal, valamint zsinórban három teltházas hétvégével startolt el 2017-ben. Járt itt Borgore, aki színültig töltötte a házat, de a Vad Fruttik is történelmet írt, hiszen a duplára is rádupláztak a NagyHall színpadán, mivel nemcsak az Originallal, de a kuriózumnak számító HighTech 2.0 show-jukkal egyaránt kétszer léptek fel a koncertteremben. Az elkövetkező hetekben, hónapokban sincs megállás: idén eddig már 15 programra kelt el az összes jegy elővételben, kezdve a szezonnyitó Kiscsillag koncerttől a Tycho-n és a Kensingtonon át a Szabó Balázs Bandájáig, valamint a Punnany Massif március végi koncertjéig. Utóbbi két zenekar szintén duplázik, így március 25-én és április 1-jén lesz még lehetőség mindkettejüket elcsípni a NagyHallban. Májusban pedig bizonyára sokak szívét megdobogtatja majd a frissen bejelentett új fellépő, Natalie Imbruglia akusztikus estje.

Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub 2017-ben is a megszokott színvonalú felhozatallal készült: egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal, bizonyítva ezzel is, hogy 2017-ben is megkerülhetetlen helyszínként áll a hazai szórakozóhelyek térképén. Februárban fellép Jan Blomqvist (amire már szintén minden jegy elkelt), és megtartják a szezon egyetlen trance partyját is a legendás egyiptomi formációval, az Aly & Filával. Érkezik még Zomboy, Matador, John Digweed és tavasszal visszatér Alle Farben és a Tosca is.

Számos magyar zenekar, mint például a Honeybeast, a The Biebers vagy a Szabó Benedek és a Galaxisok a víz alatt mutatja be legújabb albumát, csakúgy, mint az osztrák HVOB is a Silk turné budapesti állomásán. Itt lesz a Kelemen Kabátban forintos farsangja is, február 24-én, ami a báli szezon legnagyobb beöltözős bulijának ígérkezik. A műfajok sokszínűségéről most sem feledkeztek meg a szervezők, így a metál kedvelői is tombolhatnak majd az Asking Alexandria koncertjére, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a Clutch is az Akvárium Klubba került. Érkezik még a NagyHallba Dánia egyik legszerethetőbb női előadója, Agnes Obel, októberben pedig Fink fog visszatérni hozzánk az A38 Hajó jóvoltából.

A sok színes, stílusokon átívelő program közt tehát bárki könnyedén találhat magának valót a téli-tavaszi szezonban, az Akváriumban, de jobb, ha sietnek az érdeklődők, mert már most rohamtempóban kapkodják el a jegyeket a legtöbb tavaszi estére is.

További infó:

www.akvariumklub.hu

www.facebook.com/​akvariuklub

www.instagram.com/​akvariumklub

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával

    A Park és a Bladerunnaz egy rendkívül masszív nappali bulival indítja el az őszi szezont: 2026. szeptember 13-án, vasárnap a MaXXXimum Drum & Bass Daytime Rave keretében a stílus krémje költözik be a Budapest Parkba. A line-up nem simán erős, hanem a drum and bass történetének és jelenének egy olyan egyedülálló keresztmetszete, amely a stílus szinte minden fontos korszakát és irányzatát lefedi. A rendezvény igazi csemegének ígérkezik a hazai törzsközönség számára, hiszen a fellépők listája a legfrissebb újhullámos hangzásoktól a legsötétebb neurofunk alapvetésekig terjed, ráadásul a buli 15 órakor indul!
  • Padre Guilherme először Magyarországon

    Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban. Augusztus 20-án két egyedülálló nemzetközi elektronikus zenei produkció érkezik a Budapest Parkba: először lép fel Magyarországon Padre Guilherme, aki a techno energiáját és a szakrális zene mélységét ötvöző, határokat feszegető hangzásvilágáról ismert. Az estét tovább színesíti a német Klangphonics, akik akusztikus hangszerek és elektronikus zenei elemek kombinációjával teremtenek különleges koncertélményt.
  • FÉNYERŐMŰ: ismét megnyílik az ország leglátványosabb kiállítótere az Inotai hőerőműben augusztus 13-24. között

    A tavalyi sikerre való tekintettel a nagyszabású, természetesen új vizuális alkotások már az INOTA Fesztivál előtt is láthatóak lesznek a több mint hetven éves ipari létesítményben, ahol a jövő elképzelései egy letűnt korszak gigantikus díszletei között öltenek formát.
  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó