Pulzar

Hiánypótló kezdeményezés indul a hazai bakelitkultúra életben maradásáért

Az idén húszéves Syrup kollektíva és az underground lemezlovasok közkedvelt helye, a Nemdebár összefogott, hogy hiánypótló online eseménysorozatával a bakelites lemezlovasokat támogassa.

A „Save The Vinyl DJs” online sorozat egy hónapon keresztül húsz mixet tesz közzé, amivel a platform nélkül maradt DJ-knek biztosít megjelenési lehetőséget. A fellépők ezzel a nemcsak az online reflektorfényt kapják meg, de az Edenred jóvoltából anyagi támogatásban is részesülnek.

 

A Syrup Club és kollektíva 2001-ben formálódott meg Veszprémben, tagjai azóta is a hazai elektronikus underground elektronika ikonikus alakjai: nem csoda, hogy legújabb, Nemdebárral közös kezdeményezésük központjában is a bakelitkultúra megóvása áll. „A járványhelyzetben eddig látott hazai kezdeményezések leginkább egy-egy klub, szórakozóhely megmentésére fókuszáltak, így hiánypótló módon most megfordítjuk a gyakorlatot: a zenészek segítségére segítünk a legnehezebb időkben.” – fűzte hozzá Mesterházy Ákos, a program egyik kulcsfigurája. A kezdeményezésben húsz, szakmai stáb által kiválogatott mixben főszerephez jutnak azok a fizikai lemezekkel zsonglőrködő előadók, akik a minőség mellett a sokszínűségben is példaértékű múlttal rendelkeznek a hazai underground szcénában: a felsorolásban a jazztől kezdve a trip hopon át az electroig a legtöbb műfaj képviselteti magát olyan kultikus keverők személyében, mint Suhaid, Dj Galactic Jackson, Tolo & Falcao, PO:TI, vagy Dj Török, aki még a VHS kazetták idején kezdte és istápolta a szakmát.

 

A Save The Vinyl DJs névre keresztelt projekt 2021. január 18-án startol, és egy hónapon át minden hétköznap este 20:00-tól a Nemdebár Facebook- és Youtube csatornáin egy-egy felvétellel jelentkezik. A fellépők teljes listája a syrup.hu weboldalán érhető el. A fellépők anyagi támogatásáért az Edenred Magyarország felel, aki széles körben beváltható juttatási kártyákkal segíti a fellépési lehetőségek nélkül maradt művészeket.

Még több friss

  • Balaton Piknik 2024

    Balaton Piknik – a MOL Nagyon Balaton kockás pokrócos utazó fesztiválja 2024-ben egy csodás helyszínre érkezik, a Tihanyi Piac Placcra! Az elmúlt években félig-meddig körbepiknikeztük már a tavat: Balatonboglárról indultunk, jártunk Aligán, Siófokon, Veszprémben, de az idei állomást már régóta várjuk!
  • Telekom Szelektor 2024

    Újabb tripla válogatáslemezre keresi a Telekom Electronic Beats az ország feltörekvő zenészeit
  • A DJ set és az élőzene találkozása - különleges hibrid műsorral érkezik a Parkba Carl Cox

    Carl Cox neve garancia a bulira. Munkássága megkerülhetetlen, az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.
  • TÖBB MINT TÍZEZREN FESZTIVÁLOZHATTAK INGYENESEN IDÉN NYÁRON

    A 2023-as év kedvezőtlen gazdasági hatásai jócskán kihatottak a magyarok költési szokásaira is, 96 százalékuk már év elején tervezett bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést, a legtöbben a szórakozásra, kikapcsolódási szántak kevesebb pénzt.
  • Hotelbuli 3.0 - Telekom Electronic Beats

    Hotelbuli 3.0 - Lakatlan balatoni szállodába viszi az év egyik legkülönlegesebb partyját a Telekom Electronic Beats A sci-fibe illő, brutalista Kék-tó Hotelt tölti meg élettel július 15-én a Telekomosok Fesztiváljának következő állomásán.
  • Dzsúdló, Follow The Flow, Necc Party és Techno Beach Festival is lesz hétvégén a Plázson

    Már csütörtöktől beindul a buli a Balaton homokos tengerpartján, hétvégén pedig igazi sztárparádé várható a Plázson. Dzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
  • Heineken Balaton Sound: négy nap megállíthatatlan pörgés

    Hatalmas sztárokkal, hajnalba nyúló partykkal, megújult látványvilággal, az elektronikus zenei műfajok változatosságával, pazar vízparti helyszínekkel és különleges VIP élményekkel indul a Heineken Balaton Sound, melynek névadó szponzora 10 év után ismét a holland sörmárka.
  • Ákos, Azahriah és a nyár első Boat Partyja a Plázson

    Igazán izgalmas hétvége következik a siófoki Plázson. Június 16-án, pénteken Ákos lép fel a Nagyszínpadon, a kikötőben vízre száll a nyár első Bahart x Plázs Boat Party hajója, a fedélzeten olyan előadókkal, mint Sikztah, Tamás Szabó és Fury. Másnap Azahriah veszi be a Nagyszínpadot, akinek a koncertjére már hónapokkal ezelőtt elkelt az összes jegy. Természetesen mindkét nap hajnalig tart majd az after, több helyszínen is.
  • Új ingyenes fesztivál startol - a Magyar Telekom szervezi

    A Telekomosok Fesztiválja néven egy különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom, amely június 1. és augusztus 20. között várja az érdeklődőket. Az ország különböző pontjain hetente megrendezett, egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további 2 vendéget is magukkal vihetnek a rendezvényekre. A vállalat célja, hogy a nehezebb gazdasági körülmények ellenére is biztosítsa az emberek számára, hogy élménydús nyaruk legyen.
  • Cercle invites Folamour

    A nem hétköznapi helyszínekre szervezett eseményeiről már jól ismert Cercle július elején Svájcba látogat.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó