Pulzar

CikkFriss

Hétvégén erős szezonba lendül a Cinema Hall is

Létrehozva 2019-09-26
    0,00

Hétvégén erős szezonba lendül a Cinema Hall is

Múlt hétvégén már újra hangos volt a Cinema Hall tere, de a java még csak ezen a hétvégén kezdődik el.

Jövőre már 10 éves fennállását ünnepelheti majd a Cinema Hall, Budapest bizonyítottan legnagyobb túlélő klubja. A Városligeti helyszínre költözés tavaly beváltnak bizonyult, lévén, hogy most ősszel újra ott találkozhatunk a széles mozivászonra vetített programokkal.

A nyári pihenő alatt a háttérmunkák nem álltak meg, és a kiváló programok összeszervezése mellett jutott idő a belső tér rendezgetésére, a hangtechnika felerősítésére, a fénypark kibővítésére, miközben a színes repertoár is megmaradt, ha csak nem tovább színesedett a palettán.

Ennek függvényében szeptember 27-én már egy színesnek mondható, de mégis sötét techno éjszakával tarthatunk a Cinema Hallba, ahol Sasha Carassi és Reinier Zonneveld lesz a fő attrakció. Ezt követő hétvégén már egyből két másik stílusból válogathatunk, mert jön a University Sztiloparti, másnap pedig a Goa.hu prezentálásában fellépő Astrix, ahol várhatóan életre kelnek a vizuális elemek.

Ezt követően az ősz egy történelmi pillanattal folytatódik tovább, amikor október 11-én a Cinema Hallba érkezik Berlin egyik legismertebb klubja, a Watergate Club, akik 10 éves fennállásukat és a berlini fal leomlásának 30 éves évfordulóját is megünneplik Budapesten.

Az októberi programot tovább színesíti a Next Level csapat három külföldis bulija, a szintén három különleges külföldi fellépőt elhozó Hungry Music Night, és a hónap végén a 18 éves fennállását ünneplő The Debut tradicionális Birthday & Halloween partyja.

A naptárban még egy további eseményt találunk november 9-re, ahol a Solomun féle Diynamic kiadótól Magdalena és az Undercatt páros érkezik bejárni a fedettpályás moziteret.

Így fest a helyzet szeptemberben, de érezhető, hogy itt még nagyon sok programot kapunk majd a következő hónapokban, melyeket már nagyon várjuk, csak előbb győzzünk eljutni a fenti eseményekre!

Addig bővebb infókat folyamatosan kaphatunk a klub közösségi oldalán.

Még több Friss

  • Végre itt a buli: beindul a Plázs Siófok!

    Bár a nagykoncertek még váratnak magukra, a Plázson tavaly felépült Arénában már hétvégétől beindul az élet. Június 26-án elstartol az idei Metzker Viktória & Friends sorozat, másnap, szombaton pedig Sterbinszky és Mynea szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyelőre a bulikban a Plázson is csak limitált számban fogadják a látogatókat, ezért nem árt mihamarabb beszerezni a jegyeket!
  • Nyit a Dürer Öböl a Lupán

    Budapest kultikus szórakozóhelye, a Dürer lett a névadója a Lupa-tó eddig Öböl Strand néven ismert részének. A közönség tavaly már megismerkedhetett a Dürer Öböl „tesztverziójával", ám idén a teljes partszakasz vendéglátását és programszervezését átvállalta a Dürer.
  • Cabrio stílusban nyit a balatonfüredi SunCity!

    Június 6-án ingyenesen nyitja meg teraszait Balatonfüred legnagyobb szórakozóhely komplexuma, a SunCity. Balatoni naplementével, koktélokkal, ínycsiklandó falatokkal és két sztár dj-vel, Yaminával és Metzker Vikivel indul a nyár!
  • Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok

    A pünkösdi hétvégén, május 29-én megnyílik a nagyközönség előtt a siófoki Nagystrand és természetesen a nyári Balaton-parti ellazulás epicentruma, a Plázs is. Bár a nagykoncertek még váratnak magukra, a hófehér homokos parton a napozástól, az aktív vízparti sportokon át a balatoni fürdőzésig számos lehetőséget nyújt a helyszín, természetesen a minőségi vendéglátóhelyekkel, változatos kínálattal, a hekktől a koktélokig.
  • Két hónap után véget ér a Maradj Otthon! fesztivál!

    Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál.
  • Zenék közös nevezőn: a Telekom Electronic Beats keresi a legjobb zenéket, amik az otthonmaradás alatt készültek

    A beküldött számokból pedig válogatás készül, nem is egy, hanem rögtön három.
  • Beszélgetés-sorozatot indít a MOL Nagyon Balaton

    Mi lesz a nyárral? Mi lesz a Balatonnal? Lesz-e lehetőségünk idén a klasszikus balatoni nyaralásra? - Ilyen és ehhez hasonló témaköröket körbejárva jelentkezik hetente a MOL Nagyon Balaton beszélgetés-sorozata. A házigazdák hétről-hétre más-más balatoni események főszervezői, a meghívott vendégek pedig ismert balatoni személyek, művészek, turisztikai szakemberek.
  • Nyílt levél 32 hazai klub, szervező és fesztivál összefogásában

    Kedves koncertre járók! Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, amely a hazai élőzenei helyszínek, fesztiválok, koncertszervezők összefogásának eredményeként született meg.
  • Billie Eilish Podcast - Telekom Electronic Beats

    “ÉLETEM NAGYON FONTOS IDŐSZAKÁT ÉLEM”; - MONDTA BILLIE EILISH A TELEKOM ELECTRONIC BEATSNEK ADOTT EXKLUZIV PODCAST INTERJÚBAN, TÖBBEK KÖZT ARRÓL IS BESZÉLT, HOGY MIKÉNT BIRKÓZIK MEG AZ EGYMÁSTÓL VALÓ TÁVOLSÁGTARTÁSSAL ÉS A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATÁVAL JÁRÓ FELELŐSSÉGGEL
  • Cercle invites ZHU

    Az elmúlt héten Indiából, a gyönyörűséges Jai Vilas Palotából jelentkező Cercle, március 2-án egy újabb lenyűgöző helyszínre települ ki.

© 2001–2020 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó