Pulzar

Cikk

Hello trance, hello techno!

Létrehozva 2014. november 6.
    0.00

Hello trance, hello techno!

Milyen lehet az, amikor egy tapasztalt trance producer/dj visszakanyarodik az alapokhoz és a trance esszenciáját, techno alapokra ülteti? Egy borús, esős napon kiderül.

Vidovenről számos fórumon és oldalon olvashattatok nemzetközi megjelenései és hazai fellépései kapcsán. Kis hazánk legnagyobb trance rendezvényein vendégszerepelt és publikált már számos kiadványt aránylag nagyobbnak mondható külföldi kiadóknál. Most úgy alakult az élet, hogy visszakanyarodik az alapokhoz, és új alteregóval, de az évek produceri tapasztalatával erősítve szólítja meg a techno nemzedékek nemzetközi és hazai közönségét.

VDN System első trackjének köszönhetően egy három kiadványról szóló szerződést írhatott alá az amerikai Lunary Records-nál, melynek első állomása az “On a dark rainy day”. A kiadványon egy remix szerepel az original track mellett, melyet az ugyancsak trance berkekben ismert holland származású, de Amerikában tevékenykedő Phynn készített, aki nem mellesleg a kiadó tulajdonosa és alapítója. Ezeddig a Lunary Records és a Phynn név is csupán a trance rajongóknak csenghettek ismerősen, ugyanis a kiadó feje csak idén kezdett el a techno felé kacsintgatni. Az új elképzelésekhez és új projectbe a kiadó legtehetségesebb producereit szerette volna bevonni, melynek nyomán került szóba a kiadó A&R menedzserénél Vidoven neve, aki már akkor bőven dolgozott techno projectjén. Így értek össze a szálak és a született meg a szerződés melynek első gyümölcsét itt hallhatjátok.

https://soundcloud.com/vdn-system/vdn-system-on-a-dark-rainy-day-preview-lunary-records

“A techno mindig szívügyem volt, de a trance-ben találtam meg igazi önmagam. Azonban az ember mindig változik és ez a változás utolért engem is, így visszakanyarodtam az alapokhoz, ahonnan minden indult.” – mondta VDN a stílusváltással kapcsolatban.

Az “On a dark rainy day” esetében VDN le sem tagadhatná, hogy hosszú éveket töltött trance berkekben. Habár nem a klasszikus trance jegyeket hordozza a zene, mégis érezhető benne az az effekthasználat és hangzásbeli esszencia, melyek a trance meghatározó elemei. Ez az zene a két stílus igazi örömgyermekeként fogható fel, hiszen dinamizmusa és “grúvissága” a technoé, azonban a visszafogott dallamossága és atmoszférája a trance-é.  A kiadvány November 3-án jelent meg digitális formában, de már a hivatalos megjelenés előtt pörgette az original verziót Joseph Capriati, a közkedvelt olasz csődör. Várjuk VDN System következő megjelenéseit is, hiszen ha ezt az egyedien vegyes vonalat viszi tovább, akkor egy újabb színfolttal gazdagodhat tartósan a magyar techno kultúra.

 

Itt tudjátok támogatni az előadót:

http:/​/​btprt.dj/​1wXRP8g

https:/​/​www.facebook.com/​vdn.system.official

Archív partyajánlók

  • [2008-11-21] Kollektiva Klub
    @ Merlin, Budapest

    Az Ed Bangeren túl is van élet a francia elektró-szcénában, bizonyság erre a Kollektiva novemberi klubestjének vendége, aki Busy P-ék árnyékában avanzsált az egyik legfelkapottabb párizsi dj- producerré. Most végre a magyar partiközönség is átélheti a hamisítatlan és egyedi gettóhouse- acidrave-elektróhiphop őrületet á la Don Rimini.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó