Pulzar

Erick Morillo 4 és fél órás szettje után jöhet a 21. Cinematiné!?

Erick Morillo nagyot játszott a 20. Cinematinén, de már jön is a következő nappali esemény!

Hat évvel ezelőtt indult, ma pedig már túl vagyunk a 20. Cinematinén, melyre a legendás visszatérő, Erick Morillo tette fel az i-re a pontot, nem kevesebb, mint 4 és fél órás extra szettjével. A pünkösdvasárnap délutántól zajló eseményre felhívták a szervezők a figyelmet, hogy várhatóan nem tudják majd tartani az időrendi beosztást, mivel mindhárom fellépő, Ercik Morillo, N’to és Yaya is jelezte, hogy szívesen játszik majd többet, mint az előre megbeszélt időintervallum.

Szervező ilyennek nem áll ellen, ami így is történt, úgyhogy a francia és az olasz is ráhúzott kicsit, de azt senki nem gondolta volna, hogy az amerikai majd 5 órán keresztül szórakoztatja majd az ünnepi hangulatú közeget. Ercik Morillo viszont mindenkit meglepett és még így is úgy érezhettük, mintha maradt volna még pár órányi zenélés az öregben!

Ezzel a lendületes zenei tartalommal már a 20. Cinematinén vagyunk túl, melynek specialitása, hogy mindig új és új fellépőket hoz el a budapesti közönségnek. A múlt vasárnapi három fellépővel együtt már 51 vendég járt a Cinematinén, a szám pedig augusztus 3-án 53-ra fog emelkedni, amikor a 21. Cinematiné a house király Eelke Kleijn-t és a francia Rodriguez Jr.-t látja vendégül a nappali eseménysorozat.

Remek programnak ígérkezik ez is, ráadásul közös egyetértésben a Budapest Calling és Truesounds csapatokkal. Nem véletlenül az early bird jegyek extra gyorsan elfogytak, de van még azért pár kedvező jegy online!

A vészesen közeledő nyár közepi buliig kihagyhatatlan hallgatni való Eelke Kleijn naplementés szettje, anno 2015-ből:

https://www.youtube.com/watch?v=kDNS4iFRwg0&t=1416s

 

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó