Pulzar

CikkFriss

DUPLA BULIVAL ÉRKEZIK BUDAPESTRE FRITZ KALKBRENNER ÁPRILISBAN

Létrehozva 2015. február 9.
    0.00

DUPLA BULIVAL ÉRKEZIK BUDAPESTRE FRITZ KALKBRENNER ÁPRILISBAN

A tavasz egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvénye kétségkívül Fritz Kalkbrenner budapesti dupla fellépése április 16-án és 17-én az Akvárium Klubban!

Bármit is tesz le a zenei szcéna asztalára az utóbbi években Fritz Kalkbrenner, azt biztosan siker övezi. Napjaink egyik legkeresettebb elektronikus zenei előadóját a kilencvenes évek végén kerítette hatalmába a techno hordozta energia, majd néhány év partizás után saját zenék gyártásába kezdett. Hangját ismerhetik a Forms & Shapes kiadványról 2003-ból, Sasha Funk Bravo című albumáról, vagy Monika Kruse-os közös munkáiból, esetleg Alexander Kowalskival való együttműködéséből.

A nemzetközi sikert a 2008-as év és a Berlin Calling című filmhez készült Sky and Sand hozta meg, melyet bátyjával, Paul Kalkbrennerrel közösen szerzett.
2010-re produceri munkássága beérett és megjelentette első szerzői albumát, aHere Today Gone Tomorrow-t, mellyel végérvényesen kilépett bátyja árnyékából. Ezt követte a Soul Mates, majd a Sick Travellin' olyan toplistás slágerekkel, mint a Little by Little, vagy a Get a life.

2014-ben a Ways Over Water című albumával világszerte meghódította a kritikusokat, 2015 elején pedig a Void című EP kivétel nélkül a rádiók játszási listáinak élére került.

A hihetetlen zenei karriert befutott berlini tehetség áprilisban a Ways Over Waterturné keretein belül tart dupla bulit a budapesti Akvárium Klub NagyHalljában.Fellépését hatalmas érdeklődés övezi, mire a legnagyobb bizonyíték az, hogy az április 17-ei rendezvényre alig egy hét leforgása alatt az összes jegy elfogyott!
Április 16-ra a jegyek korlátozott számban megvásárolhatóak az Akvárium klubban, vagy online az alábbi linkre kattintva :http:/​/​akvariumklub.hu/​program/​54d6ad7a0e327902af148222

További információ: www.akvariumklub.hu
Jegyek: http:/​/​akvariumklub.hu/​program/​54d6ad7a0e327902af148222
Facebook esemény: https:/​/​www.facebook.com/​events/​397893657046022/​?fref=ts

Archív partyajánlók

  • [2008-11-06] EletroCherry 1.
    @ Gödör Klub, Budapest

    Ha valaki azt gondolná, hogy a pár éve a táncparketteket is elöntő, elektronikával spékelt nu-jazz kizárólag az angolszászok, a japánok és a finnek kiváltsága - nos, a francia Sayag Jazz Machine erőteljes és rafinált dzsessze alaposan rácáfol e tévhitre.

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó