Pulzar

CikkFriss

Csakazértis FESZT!Eger!

Létrehozva 2017. április 27.
Stílus Electronica, Electro, House, Electroclash, Trip-hop, Dubstep, Jungle, Acid
    0.00

Csakazértis FESZT!Eger!

Budapest-Eger és vissza fesztiváljáratot is indít az évadnyitó FESZT!Eger, ami június 1-én rajtol majd a Music Hungary zenei-szakmai konferenciával.

Aki addig sem tud várni, annak itt egy kis tavalyi emlék: https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=b8DtGQHrDu8

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy pár év alatt egy olyan szerethető kis fesztivált hoztunk létre, amit a fellépők és a szakma és a látogatók is örömmel fogadnak minden évben" – kezdte a FESZT!Eger sajtótájékoztatóját Tóth Tibor, a fesztivál főszervezője. Mint elmondta, a siker egyik záloga maga a helyszín, egy lélegzetelállítóan egyedi hely, több mint 40 éve használaton kívüli - a természet által visszahódított - bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában, ami nem mindennapi a hazai fesztiválpiacon. A másik fontos érték, hogy a fesztivált felvezeti a Music Hungary konferencia, ahol a szakma színe-java találkozik évente, s folytatja egy pohár bor mellett az eszmecserét a fesztivál ideje alatt. És nem utolsó sorban sokat jelent a tágabb környezet, Eger, ami látványaival, vendégszeretetével és természetesen zamatos nedűivel szívesen látogatott célpontja fiataloknak, családoknak és idősebbeknek egyaránt.

A FESZT!Eger a hosszú nélkülözés utáni fesztiválokra kiéhezett fiatalok számára is egy üdítő színfolt, hisz' ez a rendezvény - idén Pünkösd hétvégéjén, június 1-jén - nyitja a fesztiválszezont. Az idei felhozatal pedig újra a legjobb hazai zenekarokból válogat. Három színpadon három nap alatt 30 fellépő, a magyar pop-rock színe java szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A nyitónapon - csütörtökön - például a Fran Palermo és a Punnany Massif koncertjén lötybölhetjük a rozéfröccsöket, aztán – a teljesség igénye nélkül – lesz Vad Fruttik és Kiscsillag, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartell, Halott Pénz, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, PASO, Honeybeast...és sokan mások.

Egy praktikus újítással is készül a FESZT!Eger. Csábítva a fővárosi fesztiválozókat idén már egy Budapest-Eger-Budapest járatot is indít. A bulibusz délután indul a fővárosból és hajnalban hozza vissza a fesztiválozókat. Emellett egy környezettudatos megoldást is kínál az utazásra a FESZT!Eger. Az Oszkár telekocsival karöltve lehet majd közösen autókázni Egerbe. Az Oszkár és a Feszt!Eger egy közös játékot is indít, melynek lényege, hogy páros fesztiválbelépőt sorsolnak ki azok között, akik az Oszkár vagy a fesztivál FB oldalán kirakják az „Én @Oszkár telekocsival megyek" posztot.

A másik újdonság a fesztiválon, hogy bemutatták hétfőn a fesztivál „bárkáját" az egri Dobó téren, amit egy zenés megmozdulás is kísért. A felmatricázott Barkas Eger különböző pontjain fog feltűnni a fesztiválig. A szervezők és az Eger Hírek egy nyereményjátékot is hirdetett ehhez kapcsolódóan, amiben a résztvevőknek fényképet kell készíteniük az autóval és feltölteni a Facebookra #feszteger hashtag-gel. Sorsolás a rendezvényt megelőző héten lesz, ahol a szerencsés versenyzők napijegyekkel gazdagodhatnak.

A Music Hungary szakmai konferenciával indít tehát június eleji fesztiválhétvége. A hazai szakma legnagyobb összejövetelén több izgalmas téma kerül majd terítékre. Elsőként az átalakuló rádióspiacot járják majd körbe az iparág képviselőivel. „Hollywoodba magyar zenét? - A filmipar, mint példa és lehetőség" címmel ígérkezik majd egy izgalmas beszélgetés, majd a Showbusiness az élőzenében témakört vitatjuk meg több magyar híresség társaságában. Egy másik panelben beszélgetést hallhatunk a könnyűzenei exportprogramokról Magyarországon, de terítékre kerülnek az NKA források és jövőkép is.

Miután a fesztivál a Pünkösd időszakra esik, az idelátogató nem csak a fesztivál okán szórakozhat a hétvégén, de Eger is bőséges programokat kínál fiataloknak, családosoknak, idősebbeknek egyaránt. A FESZT!Eger időpontjának nagy előnye az is, hogy Pünkösd hétfőjén átpihenhetjük a hétvégét és nem kell a buliforgatagból egyből átlépni a szürke hétköznapokba...

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó