Pulzar

CikkFesztivál hír

Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön

Létrehozva 2019. február 18.
Stílus House
    0.00

Bréking: a Prodigy új lemezével a SZIN-re jön

Egy újabb világsztárral bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora: a hazai közönség Szegeden hallhatja először élőben a Prodigy legújabb albumának dalait és természetesen ott lesznek a brit csapat ismert slágerei is. A szervezők három hazai koncertet is közzétettek: jön Majka, a Cloud9+ és a The Biebers. A SZIN augusztus 28-31 között lesz Szegeden, a Tisza-parton.

Az idei SZIN nemzetközi sztársorára jellemző, hogy legfrissebb albumaikat a szegedi fesztiválon mutatják be először élőben a hazai közönségnek. A Clean Bandit - az ismert dalok mellett - a 'What is Love?' hanganyagát hozza, a szívtipró Alvaro Soler a nagy slágereket a tavaly napvilágot látott Mar De Colores című lemez dalaival dúsítja.

A most bejelentett headlinert a hazai közönség már jól ismeri, ezúttal azonban olyat hallhatunk Szegeden, mint még soha. A Prodigy ugyanis a No Tourists című, tavaly évvégén napvilágot látott stúdióalbum dalait itt mutatja be először Magyarországon. Az új lemez egyrészt hozza a megszokott Prodigy zenei világot, de felkerültek kísérletezőbb dalok is. Az biztos, hogy a SZIN - nem csak ezért - kihagyhatatlan lesz idén augusztusban, amikor meghallgathatjuk azt, amiről a kritika így írt: „... tömény pörgés az elejétől a végéig, kegyetlen jó ütemekkel, földbe döngölő dobokkal és mély basszusokkal." Mindezt egyedi, látványos show-elemekkel tálalva.

A hazai fronton is beerősített a SZIN. A tavalyi, sokat cikkezett koncertje után ismét a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadára lép az ózdi hős, Majka. Szintén a Tisza-parti bulin lép fel a nagy fesztiválkedvenc, a Cloud9+, illetve a szegedi közönséget is megpörgeti a fesztiválhangulatban igen erős The Biebers.

Kedvezményes bérleteket még február 28-ig lehet kapni, mindössze 19.990 forintért, a szegedi IH Rendezvényközpontban vagy akár kényelmesen otthonról a fesztivál weboldalán, a www.szin.org-on.

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó