Pulzar

CikkFesztivál hír

B my Lake: világsztár dömping új helyszínen!

Létrehozva 2018. március 1.
Stílus Progressive Trance
    0.00

B my Lake: világsztár dömping új helyszínen!

Több, mint 20 világsztár részvételét jelentette be a B my Lake Fesztivál.

A 2018 augusztus végén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő elektronikus zenei rendezvény a Balaton egy újabb varázslatos helyszínén, Keszthelyen jelentkezik. A MOL Nagyon Balaton és a B my Lake szervezői arra számítanak, hogy a nyári szezon legvégén több tízezer hazai- és külföldi vendég érkezik majd az új helyszínre is.

„A MOL Nagyon Balaton eseménysorozat keretében 2013-ban életre hívott elektronikus zenei fesztivál, a B my Lake az elmúlt 5 évben a Balaton Régió több pontján is megfordult már, a balatonvilágosi Club Aliga kempinget kinőve Zamárdiba, a Strand Fesztivál szomszédságába települt át, az idei évben pedig a keszthelyi Zala kempingbe költözik, ahol a fesztivál kulisszája, hangulata a kezdeteket idézi majd egy vadregényes, vízparti kemping, amely a rendezvény stílusához, hangulatához leginkább igazodik.” – mondta el Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton főszervezője, aki azt is elárulta, az Európa-szerte egyre ismertebb és népszerűbb eseményre idén 50.000-nél is több vendéget várnak a Balaton nyugati részére.

A Budapestről az M7-es autópályán könnyen megközelíthető Keszthely városa még több szálláslehetőséget kínál az ideérkező fesztiválozóknak, ráadásul közvetlenül a fesztivál területén is lehet majd szállást foglalni.

„Az MOL Nagyon Balaton programsorozatunk tavaly már egymilliónál is több vendéget vonzott. Az idei koncepciónkban érhető leginkább tetten az a törekvésünk, hogy a Balaton Régió nyugati oldala is nagyobb figyelmet kapjon, s a fiatalok célpontja legyen. E célunk legfontosabb lépéseként örömmel adunk hírt arról, hogy a B my Lake fesztiválnak 2018-ban a nyugati medence legfontosabb települése, Keszthely ad otthont.” – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton másik főszervezője.

Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője kiemelte: „Elsősorban élményeket kell kínálni a Balatonra látogatóknak is. Az elmúlt évek forgalmi adatai is alátámasztják, hogy az élményszerzés kedvéért, egy-egy színvonalas program miatt a vendégek hajlandóak a főszezon után is útrakelni a tó partjára és új helyszíneket felfedezni. A több napon át Keszthelyen fesztiválozók augusztus végén is megtölthetik  a Balaton egyik klasszikus üdülőhelyét.  Reményeink szerint a koncertek szüneteiben felkeresik a város, sőt a vízparttól távolabbi területek látnivalóit” – mondta el a vezérigazgató.

A B my Lake 2018-ban tehát új helyszínen, de változatlan koncepcióval várja az elektronikus zene szerelmeseit: 4 napon át, 3 színpadon egyedülálló hang-és látványelemekkel zárja a nyarat: Richie Hawtin, Marco Carola, Maceo Plex, Tale of us, Amelie Lens, Chris Liebing, Marcel Dettmann, Kollektiv Turmstrasse, Sasha Carassi, Matador, Sam Paganini, John Digweed, Charlotte de Witte és még nagyon sokan mások!

B my Lake Fesztivál 2018

Balaton, Keszthely (Zala Kemping)

Augusztus 22-23-24-25

Részletes információk, elővételes jegyek, keszthelyi, valamint a rendezvény közvetlen területén található szálláslehetőségek hamarosan a fesztivál honlapján: www.bmylake.hu  

Facebook: https://www.facebook.com/BmyLakeOfficial/


Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó