Pulzar

CikkFesztivál hír

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Létrehozva 2019. június 30.
Stílus House
    0.00

Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.

„A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok alapján természetesen szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál. Az új helyszín arra vontakozóan is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel " – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója. 

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A headlinerek mindegyike, a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult, de ugyancsak tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára, amelyből az év végére film is készül. 

Újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa" projekt. Idén Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva. 

Négy napra teljesen megtelt Sopron és környéke. Az utcákon, tereken, éttermekben, kávézókban a megszokottnál jóval többen fordultak meg, a szálláshelyek pedig többszörös áron keltek el. A VOLT turisztikai jelentőségét mutatja, hogy szabad szobát Sopron környékén se lehetett már találni. 

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A VOLT egyik jelképének számít Ef Zámbó István Trabantja, amelyet a rendszerváltás huszadik évfordulóján a VOLTon készített a művész. Idén, a harmincadik évfordulón egy újabb Trabant alakult át Ef Zámbó keze alatt, amely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd. 

„Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek hozzánk biciklivel és feltűnően sokan hozták magukkal a gyerekeiket is. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a VOLT oldalán is megnézhető" – mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője. 

A Telekom VOLT Fesztivál a kezdetek óta törekszik arra, hogy ne lehessen besorolni a hagyományos zenei fesztiválok közé. Ezt a célt szolgálta idén a számtalan művészeti alkotás, amelyekkel a helyszínen lehetett találkozni. Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat. 

Nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért és ismét országos rekord született. A VOLT vendégei egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségben adtak vért. 

A 2020-as Telekom VOLT Fesztivál időpontja: július 1-2-3-4.

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

Archív partyajánlók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó