Pulzar

CikkFesztivál hír

A közönség és a fellépők is szerették a Soundot

Létrehozva 2024. július 8.
Stílus House, Rnb
    0.00

A közönség és a fellépők is szerették a Soundot

Magyar szettel zárta az idei Heineken Balaton Sound Nagyszínpadának sztársorát Timmy Trumpet, aki felesége nagymamáját is felköszöntötte a színpadon. A fellépők nagyon szerették a fesztivált és úgy tűnik, a közönség is. Szombat estére az összlátogatószám átlépte a 100 ezret, de még később is jöttek az emberek a Q-Dance által celebrált EndShow-ra és a hajnal 6-ig tartó bulira.

Új elrendezésben várta idén a látogatókat a Heineken Balaton Sound. Már az új főbejáratnál kiderült, hogy nem a megszokott téren menetelhetnek a látogatók egyik helyről a másikra. A bejárattól egy fényoszlop vezetett a vízből kiemelkedő Balaton Sound elmaradhatatlan feliratára, a Heineken nagyszínpad egy derékszöget zárt be tavalyi önmagával, így a közönség is kapott a koncertek előtt a holdfényes Balaton látványából. A 400 m2-es ledfal most is pazar hátteret adott a Nagyszínpad show-jainak, és több kamionnyi effekt, a lángcsóvától a konfettiig, valamint többtucatnyi fénytechnika emelte a produkciók fényét. A Nagyszínpad új hangtechnikája is jól vizsgázott. Az irányított hangfalak javarészt csak a táncteret zengték be, távolabbra azonban már alig lehetett hallani, így a zamárdi lakosok panaszai is elmaradtak, sőt a Zamárdival szemben fekvő Balatonfüred polgármestere is köszönetet küldött a szervezőknek, hogy idén csökkent feléjük a hangerő.

Helyben azonban minden nagyon jól szólt, ezt a fellépők is elismerően nyugtázták, amúgy pedig nagyon élvezték az idei Heineken Balaton Soundot. Meduza, Purple Disco Machine és James Hype az első napon direkt hamarabb érkezett a backstage-be, hogy tudjanak még a fellépés előtt beszélgetni. Ők korábban is játszottak együtt és nagyon örültek a találkozásnak. Sok fellépő kért magyar zászlót a szervezőktől, amit lobogtattak is rendesen, James Hype pedig magyar focimezt is kért, igaz nem Szoboszlai vagy Ádám Martin felirattal, hanem a saját nevével. Marshmello teletöltötte a Nagyszínpad táncterét és egy korábban a Soundon játszott számára énekeltette meg rajongóit. Lost Frequencies a DJ pulton állva tapsolta meg a közönségét, akik közt ott volt John Newman is, aki a Nagyszínpad oldaláról nézte végig a Showt. Kalkbrenner elárulta, hogy nagyon közel áll hozzá Magyarország és Timmy Trumpet is hozta a magyar virtust. Volt a színpadon „szeretlek Hungary”, „köszönöm szépen” és „egészségedre”, ez utóbbit egy pálinkával kísérte le a trombitás sztár, aki hozott egy új számot is, de tolt Azahriah és Halott Pénz remixet is és a színpadon felköszöntötte a felesége nagymamáját is. A helyszínek közt nagy sikerrel mutatkozott be a Sound új, „divat közösségi tere”, a Fashion Hub, ami kora délutántól az éjszakába nyúlóan állt nyitva bárpultos, chillezős helyszínével.

"A Heineken Balaton Sound idén is fantasztikus hangulatban telt. A Heinekennel a fellépő sztár DJ-k mellett a fesztivál igazi főszereplőit, a közönséget is reflektorfénybe állítottuk a “Te vagy a party sztárja!” aktivitásunkkal. Napközben nagy népszerűségnek örvendett a Rádió 1-el közös stégünk, valamint a Heineken Chill Zone, ahol a kényelmes pihenés és feltöltődés mellett nagy csocsócsaták zajlottak, és a fesztivál látogatói a hordóba dobás nyereményjátékunkat is nagyon szerették. A lemosható heinekenes tetoválások népszerűsége töretlen. Este pedig a Heineken Balaton Sound Nagyszínpad előtt és a Rádió 1 Heineken Beach Clubban is hatalmas volt a buli. Köszönjük ezt a felejthetetlen négy napot, és koccintsunk a fesztivál minden sztárjára" - mondta el Lőrincz Barbara, a Heineken prémium márkáinak group brand menedzsere. 

balatonsound.com/​hu/​

Ajánlott lemezek

Még több fesztivál hír

  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.
  • Paul Kalkbrenner, Amelie Lens és Deborah De Luca is fellép a B MY LAKE-n

    Júliusban három napos elektronikus zenei sztárparádé a Velencei-tónál A tavalyi siker után idén is Velencén rendezik meg a B MY LAKE fesztivált. 2026. július 16. és 18. között három nap elektronikus zene, világszínvonalú látvány, szabad energiák és minden eddiginél komolyabb sztár fellépők, többek között Paul Kalkbrenner, Amelie Lens, Deborah De Luca, Sven Vath, Worakls, Adam Beyer és Joseph Capriati, mindössze fél órára Budapesttől – ezt ígérik a szervezők, akik másodjára hirdetik meg a Velencei-tó Északi Strandján a több, mint egy évtizede életre hívott, mára már klasszikusnak mondható elektronikus zenei eseményt.
  • Kruder & Dorfmeister: a bécsi downtempo legendái a SopronFesten

    A bécsi elektronikus zenei színtér egyik legmeghatározóbb duója, a Kruder & Dorfmeister visszatér Magyarországra. Július 3-án a SopronFest keretében a Lővérekben lépnek színpadra, ahol aznap többek között Azahriah, a Parno Graszt és Beton.Hofi koncertezik, másnap pedig a The Prodigy várja a közönséget.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó