Pulzar

Cikk

2012-ben ismét Talentométer

Létrehozva 2012. március 20.
Stílus Techno, House, Progressive House, Minimal, House, Drum &, Bass, Rock
    0.00

2012-ben ismét Talentométer

A tavalyi nagy siker után idén is megrendezzük és borászversennyel bővítjük az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. könnyűzenei tehetségkutatóját

 A 2011-es tehetségkutató sikere után 2012-ben ismét lesz Talentométer. Az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatójára immár hat műfajban, 2012. március 1.-jétől várjuk a nevezéseket a talentometer.hu honlapon. A március 31.-én záruló nevezéssel egy időben elkezdődött a közönségszavazás is, ami április 22.-éig tart. Újdonságként kibővítettük a versenyt, és az elődöntőkkel egy időben, május-június folyamán nem csupán könnyűzenei, de borászati Talentométerre is sor kerül, amelyen Magyarország legtehetségesebb és legjobb fiatal, 35 év alatti borászait keressük.

 
Hivatalos honlap
 
Hivatalos Facebook-oldal
 
Letölthető logó
 
„Hiszünk a tehetségben, hiszünk a szerencsében!” - ez volt az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutatója, a Talentométer tavalyi jelmondata. A 2011-es verseny bebizonyította, hogy a szlogen meglehetősen találó volt: az elképesztő, minden várakozásunkat felülmúló érdeklődés, a közel 650 nevező zenekar és előadó, a hónapokon át zajló, monstre válogatók, koncertek, zsűrizések, elő- és középdöntők mind-mind azt mutatták meg, hogy elemi igény van egy ilyesfajta tehetségkutatóra. Szükség volt tehetségre is, és szerencsére is. Az óriási mennyiségű nagyon színvonalas produkcióból rendkívül nehéz volt kiválasztani a döntőbe jutókat, és közülük is nehéz volt kiemelni bárkit is. Többek között ezért is döntöttünk a folytatás mellett: az első Talentométer bebizonyította, hogy a magyar könnyűzene utánpótlása elképesztően gazdag, sokszínű, változatos és nem utolsósorban – tehetséges. Nekünk szinte nincs is más dolgunk, mint az, hogy nyilvánossághoz juttassuk ezeket a produkciókat.
 
A tavalyi díjazottak, többek között a „fődíjas” Bambi Beatz, a világzene kategória győztese, a Góbé, illetve a Zeropozitive, az EtaP, az As We Fly Away, a Szkítia és még sok más zenekar (az időközben sajnálatos módon feloszlott For Notes kivételével) szép karriert futottak be, okosan használták ki a díjjal járó lehetőségeket, a fesztiválturnét, a fellépéseket, a klipforgatást vagy a stúdióidőt.
 
A tavalyi Talentométer minden szempontból hatalmas siker volt. Minden esély megvan rá, hogy az idei, 2012-es tehetségkutató legalább ekkora siker lesz. Okulva az elmúlt évi verseny tapasztalataiból, némi változtatással indítjuk útjára a sorozatot. Az öt műfajt kissé átalakítottuk, a korábbi rock/metál kategóriát kettébontottuk pop/rock és különálló metál kategóriára, illetve összevontuk az elő- és középdöntőket. Így egy rugalmasabb, gördülékenyebb és változatosabb tehetségkutató sorozatra kerül sor, amelynek első fázisa, a nevezési időszak a napokban kezdődött.
 
A megadott határidőig, március 31.-éig hat műfajban (pop/rock, metál, live act/elektronikus, világzene/népzene, hiphop/reggae/dancehall, dzsessz) várjuk a jelentkezéseket és nevezéseket.
 
A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet), fotót valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt várunk, amiket a nevezéssel együtt március elsejétől lehet feltölteni az e célra szolgáló online felületen, a talentometer.hu-n.
 
A március 31.-én záruló nevezések után a zsűrik által műfajonként kiválasztott, illetve a közönség álatal szavazással a döntőbe juttatott 10-10 (tehát összesen 60) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. A koncertsorozatot a június 17.-én tartandő döntő és gála koronázza meg, amelyen kiosztjuk a díjakat, és bemutatkoznak a döntőbe jutott zenekarok.
 
A műfajonként 3 tagú zsűrik tagjait az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. delegálja, elnökeik pedig az adott műfaj jelentős, elismert képviselői:
 
dzsessz: Harcsa Veronika, énekesnő
elektronikus/live act: Barabás Lőrinc, zenész (Barabás Lőrinc Eklektric)
pop-rock: Kovács Krisztián, zenész (Fish!)
metál: Vörös András, zenész (Superbutt)
hiphop/reggae: László M. Miksa, zenész (Ladánybene)
világzene/népzene: Pál István Szalonna, zenész (Magyar Állami Népi Együttes)
 
A döntőbe jutókra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, klipforgatás, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak.
 
A díjaknál elsősorban azt vettük figyelembe, hogy mire lehet szüksége egy pályakezdő zenekarnak karrierje elindításához. A díjak egyenként több százezer forint értékűek.

A győztes koncertjét professzionális audiovizuális technikával rögzíti az A38 Hajó, ebből 50 perces műsort készít, amit a televízió bemutat. A műsor első 10-15 perce egyfajta „út a döntőig”, amiben összefoglaljuk az előadó útját a győzelemig. A műsor fennmaradó 35-40 perce maga a koncert.
 
További díjak:
- stúdióidő az A38 Hajó professzionális hangstúdiójában, akár nagy térigényű felvételek készítésére is;
- koncert-videoklip felvétele, utómunkája az A38 Hajó professzionális technikájával;
- nyári fesztiválfellépések, műfajonkén illeszkedő fesztiválokra;
- fellépési lehetőség egy neves külföldi előadó előtt az A38 Hajón;
- professzionális demo-lemez elkészítése (esetleg teljes grafikai tervezéssel), illetve a fellépő kiajánlása az A38 kapcsolatrendszerébe tartozó nemzetközi ügynökségeknek;
- és sok más szakmai díj.
 
További információk a talentometer.hu, illetve a38.hu honlapokon. A borászversenyről hamarosan – egy sajtótájékoztató keretében - további információkkal szolgálunk a sajtónak.
 
További információ, sajtófotók, interjúlehetőség
Kozlov Sándor
A38 Hajó sajtókapcsolatok
06 30 948 48 34
kozlov@a38.hu
www.a38.hu
 
 

Archív partyajánlók

Még több friss

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó