Pulzar

Művész

Prince Paul

Prince Paul

Prince Paul több, mint két évtizedes karrierjét a sikeres mellett leginkább a termelékeny szóval jellemezhetnénk.

Legendák keringenek arról, hogy hány lemez létrejöttében vett részt, és ezek körülbelül mekkora helyen férnének el. Persze mindez már nem annyira meglepõ, ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy a „Herceg” saját bevallása szerint úgy ’76-’77 környékén hallott elõször olyan zenét, amit hip-hop-nak lehetett nevezni, valahol Brooklyn és Long Island között, útban a nagymamájához. A Block Partyk világa a hip-hop igazi bölcsõje volt, és Prince Paul sokat tett azért, hogy az általa is jól ismert különbözõ stílusok és törekvések végül egy mûfajjá forrhassanak össze. Valószínuleg kedvezõen hatott esélyeire és képességeire, hogy kamaszkorában Busy Bee-vel az oldalán hallgathatta Afrika Bambaataa szetjeit, ráadásul eredeti díszletek között. Pályafutását a sokak által elsõ igazi hip-hop formációként számontartott Stetsasonic DJ-jeként kezdte, majd késõbb a Boogie Down Productions-nél, a Gravediggaz-ban, MC Lyte és Big Daddy Kane producereként kamatoztatta tehetségét. Az igazi áttörést a De La Soul „3 feet high and rising” c. albumának produceri munkái és értük járó elismerések jelentették. Attitud és siker így járhat kéz a kézben anélkül, hogy késõbb le kellene tagadniuk egymást. Emberünk a mikrofont sem veti meg szerencsére, de ilyenkor is megfelelõ partnereket választ, például RZA személyében. 1997-es debütáló albuma a „Psychoanalysis: What Is It?” örök darab, de a ’99-ben Automator-ral létrehozott Handsome Boy Modelling School-ról is éppen eleget hallhattunk ahhoz, hogy egy élõ fellépés kihagyhatatlan alkalomnak tunjön.

Archív partyajánlók

  • [2006-02-11] Swatch This!
    @ Citadella, Budapest

    Két partiszervezőcsapat összefogott azon cél érdekében, hogy egy színvonalas, zenei stílusokban gazdag bulit hozzanak össze Budapest tetején! Fellépnek többek között: Princec Paul, Dj Vlad, B.L.I.M

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó