Pulzar

Nina Kraviz

Nina Kraviz egy fiatal és rendkívül tehetséges énekes, dalszerző és DJ, aki mostanában Moszkvában futtatja a péntek éjszakai partikat az orosz főváros egyik legfelkapottabb klubjában, a Propagandában.

 Nina első 12”-e Greg Wilson B77 kiadójánál jelent meg. Ezen a kiadványon még mint Myspacerocket közreműködője mutatkozott be. Az első attackot gyorsan követte a Voices Remix Project, Jus Ed labelénél, az Underground Quality-nél, míg végül megérkezett az első szóló munkája, a First time EP is. A következő nagy lépéssel egyenesen a Rekids-hez igazolt a Pain in the ass című 12”-essel, majd egy B oldalas muzsikával Efdemin új kiadójánál, a Naifnál is letette névjegyét. A 2009 decemberében megjelent “Im Gonna Get u” igazi bombasiker lett, s innentől szinte mágnesként kezdte vonzani magához a rajongókat és a felkéréseket a világ minden tájáról. Nina koszos, mély groove-jai megtöltötték táncoló tömeggel egyebek közt a legendás Panorama bart, a Fabricot, a Fuse-t, a Goa-t és a Space-t is. Legutóbb Okainnak remixelt, a Scream című track Nina Kraviz-féle verziója a Tsuba Records egyik legjobban fogyó zenéje, de jó példa a sajátos zenei világára a Moses, mely Sascha Funke-val közös munkájának gyümölcse, ami a híres BPitch Controllnál jelent meg.

Aktuális partyajánlók

Archív partyajánlók

  • [2018-12-08] Bónusz Electronic Music Festival 2018
    @ HUNGEXPO

    BÓNUSZ Electronic Music Festival 2018 ( start: 19:30, end: 08:00 )
  • [2015-10-16] Electronic Beats Festival Budapest
    @ Akvárium Klub

    A Telekom Electronic Beats Festival október 15-én, 16-án, 17-én és 18-án új köntösben, több napos eseménysorozattal tér vissza Budapestre, hogy vibráló programokkal töltse meg a város legkülönbözőbb helyszíneit.
  • [2015-04-25] HYPERSPACE 2015
    @ HUNGEXPO

    2015.04.25. HYPERSPACE 205 - 20th anniversary pre-ceremony - Hungexpo - Budapest
  • [2014-08-18] B my Lake Festival 2014
    @ Club Aliga

    B My Lake Festival néven egy vadi új, elektronikus vonalra kihegyezett fesztivált kaptunk 2013-ban a Deadcode gondozásában a Balaton partján - egész pontosan Balatonaligán - igen masszív kárpótlást ígérve azoknak, akik esetleg nem jutottak el a Balaton Soundra vagy épp egy kicsit 'undergroundabb' elektronikus ütemekre vágynak, vagy csak simán igazán karakán nyárzásársra vágynak.
  • [2013-08-05] Sziget Fesztivál 2013
    @ Hajógyári Sziget

    Az idei sziget fesztivál megrendezésére augusztus 5-12 között kerül sor, ahol a -1. napon ismét magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.
  • [2012-06-29] Hideout Festival
     

    Horvátország tengerpartja az utóbbi években egyértelműen felkerült a nyári látogatásra erősen javallott party helyszínek közé, szinte nem is tudnánk olyan hétvégét kiválasztani, amikor ne futnánk bele egy–egy nagyobb fesztiválba az országba történő látogatásunk során. Ha szemezgetni támadna kedvünk, melyiket is válasszuk 2012-es nyaralásunkra, az alábbi listát kell tüzetesen megvizsgálnunk: Inmusic, Hideout, Garden, ElectricElephant, Seasplash, Soundwave, SunceBeat, Stop MakingSense, Outlook, Dimensions.
  • [2011-02-18] Nina Kraviz
    @ Beat, Budapest

    Nina Kraviz egy fiatal és rendkívül tehetséges énekes, dalszerző és DJ, aki mostanában Moszkvában futtatja a péntek éjszakai partikat az orosz főváros egyik legfelkapottabb klubjában, a Propagandában. Hamarosan a magyarországi partiarcok is elmerülhetnek a jégről pattant menyecske egyedien vibráló zenei világában egy remekbe szabott Made Inn est keretében…

Kapcsolódó cikkek

Zenei stílusok

  • Acoustic

  • Pop

  • Folk

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó