Pulzar

Művész

Kenny Dope

Kenny Dope

A háromszoros Grammy-jelölt Kenny Dope kétségtelenül napjaink zenéjének egyik legfontosabb figurája. Producer, remixer és DJ minőségében egyaránt a földgolyó élvonalában jegyzik nevét, az általa alapított Masters At Work kollektívát pedig a klubzene megújítójaként emlegetik.

Kenny egy puerto rico-i negyed multikulturális közegében nőtt fel a hetvenes évek Brooklyn-jában. Ez meghatározta zenei világát: salsa-muzsikus apja révén a latin ritmusok már gyerekkorától élete szerves részévé váltak, majd a nyolcvanas évek közepének new york-i underground klubjai ejtették rabul, ahol minden szólt a funktól és soultól kezdve a legkülönfélébb latin zenékig. Ezeken a helyeken született meg a hiphop és a house is, Kenny pedig a folyamat részese volt: Mike Delgado barátjával parti-sorozatot indítottak a környékbeli fiataloknak – ekkor született meg a név: Masters At Work . Miután a hatóságok véget vetettek a mulatozásnak, Kenny sudiót épített, elkezdett ütemeket faragni, s a siker nem váratott magára sokáig. 1990-ben első trekkjei egyikére felfigyelt a new york-i sztár lemezlovas, Louie Vega , aki közös ismerősüket, a később legendássá vált Todd Terry -t kérte meg, hogy hozza össze őket – a többi már történelem…

A páros a Masters At Work névnek új tartalmat adva elkészítette első közös produkcióját, rögtön a latin-jazz legnagyobbjainak közreműködésével – Eddie Palmieri és Tito Puente jammeltek Kenny Dope ütemeire. A lehető legjobb kezdést ennek megfelelő folytatás követte: egymást érték a remixfelkérések olyanoktól, mint Debbie Gibson , George Benson , Donna Summer , a Brand New Heavies , Madonna , Luther Vandross , Manu Dibango, Ray Charles vagy a Soul II Soul . Kenny hirtelen a pop-ipar kellős közepén találta magát, ami nem is csoda. Míg Vega a house és a dallamok irányából érkezett, Kenny a hiphop és a funk breakek univerzumának kincseit adta bele a közösbe. A végeredménytől világszerte megreccsentek a táncparkettek, ez pedig a popzenészek előtt óriási lehetőség volt arra, hogy berobbanjanak a klubok világába. Így a remixek sora tovább folytatódott, beleveszve a végtelen pophorizontba ( Michael Jackson, Björk , R. Kelly , Daft Punk , Jamiroquai stb…), nemkülönben az „underground nagynevek” rengetegébe ( Grooverider , Armand Van Helden , Incognito , Femi Kuti , Groove Collective , 4Hero , Amp Fiddler , Ursula Rucker stb…).

Kenny Dope-ot és a Masters At Work-öt persze nem azért szeretjük, mert popsztárokkal dolgoznak. Sokkal inkább azért tisztelhetjük munkájukat – különösen Kenny Dope-ét –, mert mindeközben számtalan más kiváló, néha teljesen underground kezdeményezést indítottak útjára. Létrehozták a MAW Records és a Kenlou kiadókat, amelyen közös zenéik mellett felfedezettjeik kaphatnak helyet. Eső nagylemezük a The Album (1993) is a MAW-on látott napvilágot. Kenny Dope saját zenéi számára a Dope Wax -et hozta létre, míg a Dopebrother címkén a '70-es évek szinte ismeretlen, de kiváló funk zenekarát, a Manzel -t hozta újra össze, és készített velük közös kislemezeket.

1995-ben Kenny egy kósza ötlete The Buckettheads néven megint nagyot szólt: a The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind) című szám világszerte a slágerlisták élére került, még a Billboard csúcsait is meghódította. Jellemző, hogy Kenny hamar véget vetett a projektnek, hogy folytatva a közös munkát Louie Vega-val létrehozzák a Nuyorican Soul formációt (1997). Elérkezett ugyanis az idő, hogy nagylemezt készítsenek példaképeikkel – így került a jazz, funk és soul elemektől roskadozó anyag zenészei közé Roy Ayers , Dave Valentin , George Benson, Jocelyn Brown , vagy Eddie Palmieri, akik Kenny Dope és Louie Vega szerzeményei mellett eljátszották a Bob James- klasszikus Nautilus t és egy Salsoul Orchestra feldolgozást is. Az albumot végül Gilles Peterson kiadója, a Talkin' Loud jelentette meg, s fogadtatása minden addigit felülmúlt – Dope és Vega ezzel véglegesen beléptek a halhatatlan zenészek sorába. Nagy álmuk, hogy lemezt készítsenek Fela Kuti -val, 1997-ben a mester halálával szertefoszlott – tiszteletére azonban elkészítették egyik legszebb kiadványukat, az A Tribute To Fela EP-t.

2002 a harmadik album éve volt, az Our Time Is Coming ismét lezárt egy korszakot – az albumon természetesen megannyi jazz óriás és soul díva szerepel, tánclépéseket tekintve pedig salsától a socáig bezárólag mindent nagyszerűen lehet rá gyakorolni.

Kenny a fentieken kívül aktív a hiphop és a reggae szcénában is: többek között Tony Touch -al működik együtt, alapjaira Shaggy , Johnny Osbourne is énekeltek, mixlemezei első osztályúak.

Munkakedve az utóbbi években sem csökkent: a skót funk-cézár Keb Darge -al független kiadót alapított Kay-Dee Records néven, hogy földi halandók számára megszerezhetetlen funk kislemezeket tegyenek közkinccsé; számtalan válogatást jegyez, például a patinás Verve kiadó megbízásából készült latin-jazz válogatás, a MAW Latin Sounds -ot. Produceri munkálatokat végzett George Benson lemezén (Standing Together, 1998), remixekből is készít évente vagy harmincat (pl. Jill Scott , DJ Gregory , Shirley Bassey , vagy a Blue Note kiadónak Bobby Hutcherson egy számát), mindemellett DJzik szerte a világon.

Kenny élő fellépési legendásak: tizenéves kora óta pörgeti a lemezeket, technikája előtt mindenki fejet hajt. Úgy mixel össze régi funkot, diszkót, hiphop-ot, soult, house-t, broken beatet és reggae-t, hogy az egy összefüggő egészet alkot – nem túlzás hát az állítani róla: ő a világ elsőszámú freestyle DJ-je.

Archív partyajánlók

  • [2004-12-30] Kenny Dope
    @ A38, Budapest

    December 30 -án régi álmunk válik valóra: vendégünk a legendás Kenny Dope , a Masters At Work alapítója New York-ból. A világklasszis DJ-producer először látogat Magyarországra.

Zenei stílusok

  • Goa

    A goatrance kialakulásának kezdetei az 1990-es évekre tehetőek, ám a kultúra sokkal messzebbre nyúlik vissza az időben, pontosan az 1960-as évek végére.
  • Hip-hop

  • Breaks

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó