Pulzar

Crookers

A duo 2003 óta létezik, és a kemény, de mégis dallamos akkor még kevesek által ismert fidgettel írták be magukat az underground köztudatába.

Olyan számok mint a „Knoobers” vagy a „Mad Kidz” egy új fiatal generációt képviseltek és teljesen eltértek az addig megszokott hangzásoktól. De amivel sikerült átlépniük saját korlátaikat azok a remixeik voltak. Minden electro buli alapkelléke lett a „Thunderstruck”(AC/DC), és a „Fancy Footwork” (Chromeo) remixük. A tágabb közönség is egy Kid Cudi átdolgozásra figyelt fel, a „Day N’ Night” című szám remixe egy csettintésre világsztárt csinált belőlük. Minden bulin feltették, rádiók, zenetévék sugározták, és saját bevallásuk szerint ömleni kezdtek a felkérések zenészektől, hogy nekik is csináljanak „olyan slágert, mint a „Day ’N’ Night”.”

Ezután világkörüli turné következett, miközben dolgoztak a debut albumukon, ami végül idén márciusban jelent meg feltöltve vendégzenészekkel: Soulwax, Kelis, Róisín Murphy, Miike Snow, Drop the Lime, Kid Cudi mind közreműködött. A lemezt jól fogadták mind a kritikusok, mind a közönség és csak tovább növelte az olasz srácok hírnevét.

 

Archív partyajánlók

  • [2014-05-08] Final Festival 2014
    @ Budapest Park

    Közeledik a szemeszter vége. Csak sikerült túlélni ezt az évet is. A legtöbb érettségi tárgy már letéve. Ha meguntad a sablonos átlag-bulikat, ha úgy érzed, hogy többre vágysz. Ha szerinted megérdemled, hogy az egész év fáradalmait méltóképpen ünnepeld meg. Ha nem elégszel meg a már magukat is szétunó tucat-lemezlovasokkal, akkor eljött a te időd: FINAL FESTIVAL 2014 (MÁJUS 8-10.)
  • [2013-11-23] Fridge Festival 2013
    @ HUNGEXPO

    Visszatér a Fridge fesztivál Budapestre!? Az igazi téli sportparádé, irgalmatlan sok műhó és az ősz legnagyobb bulija? Nem hangzik rosszul, pláne ha az éjszakai szórakozásról a legjobb zenekarok és DJ-k gondoskodnak majd. Budapest, azon belül pedig a Hungexpo ad otthont a BudapestFridge Fesztivál feltámadásának, úgyhogy helyszűkétől biztosan nem kell tartani a hangulat pedig eddig is garantált volt minden évben!
  • [2011-10-15] Telekom Bónusz Fesztivál 2011
    @ HUNGEXPO

    2011. október 15-én, szombaton, újra jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, az idén új névre keresztelt TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL.
  • [2011-06-29] Volt Fesztivál 2011
     

  • [2010-08-20] Crookers
     

    Ha azt mondjuk Bot és Phra nem biztos, hogy mindenkinek beugrik kikről is van szó. De ha a CROOKERS nevet említjük, már mindenki jól tudja, hogy arról az olasz electro duóról van szó akinek fellépésére már évek óta ki vannak éhezve a hazai electro és fidget rajongók.
  • [2010-07-08] Exit fesztivál
    @ ÚJVIDÉK - (Novisad) Szerbia-Montenegro

    The Chemical Brothers, Faith No More, Placebo, Ricardo Villalobos, Klaxons és David Guetta az Exit Fesztiválon!

Kapcsolódó cikkek

  • Végleges a Bónusz fellépők névsora

    A kör bezárult: az utolsó nevekkel is kiegészült a 2011. október 15-i TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL fellépőinek a névsora. Az immár teljes line-up értelmében a HUNGEXPO négy óriási arénájában több, mint 40 külföldi és hazai művész fog színpadra lépni.

Zenei stílusok

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Electroclash

  • Electro

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó