Pulzar

Megjelent a Far East Movement új lemeze

A 2003-ban alakult, amerikai elektro-hiphop kvartett tagjai japán, kínai, koreai és fülöp-szigeteki felmenőkkel rendelkeznek.

 A Far East Movement első nagylemeze, a Folk Music 2006-ban jelent meg, erről került ki a Round and Round című kislemezdal, mely a Halálos iramban: Tokiói hajsza című film betétdalaként aratott sikert, s egyben be is futtatta a zenekart. Az igazi áttörést azonban a 2010-es Free Wired hozta meg, ami a Billboard rap slágerlista negyedik helyéig emelkedett. Május 21-én jelent meg új lemezük, a Dirty Bass, olyan vendégelőadókkal, mint Pitbull, Bill Kaulitz a Tokio Hotelből, Natalia Kills és YG. A lemez producerei között találjuk a The Stereotypes-ot, RedOne-t, Sidney Sampsont, és Martin “Cherry Cherry Boom Boom” Kierszenbaumot. A Justin Bieber közreműködésével készült Live My Life a megjelenés első hetében öt országban került az iTunes lista élére és világszerte 18 slágerlistán került be a Top 10-be, a dalhoz készült videót pedig már majdnem 4 millióan nézték meg a Youtube-on. Szintén ehhez a számhoz készített nagy sikerű remixet a Sziget Fesztiválon is fellépő LMFAO magasabbik tagja, Redfoo.

 
Web: http:/​/​www.fareastmovement.com/​

Archív partyajánlók

  • [2011-07-16] Bang Bang Open Air Fest
    @ Sólyomfészek

    Szabadteri buli Bp-tol 20 km-re 3 helyszinen 30 dj-vel! DUB PISTOLS dj set by Barry Ashworth Palotai, Bal, Fine Cut Bodies, Amb, Superman, Robot Rock, Anima dj set, Metha stb.....
  • [2008-06-06] Tabu in Progressive
    @ Tabu, Budapest

    Budapest legelegánsabb szórakozóhelye, a Tabu Lounge Club nyáron is, zavartalan nyitva tartással várja vendégeit, a legjobb bulikkal, hangulattal, partyarcokkal, és hűsítő italakciókkal. Ha nem szeretnéd az időjárás szeszélyeire bízni magad és inkább klimatizált helyiségben szeretnél bulizni, egy igényes helyszínen, akkor számodra tökéletes nyár következik.
  • [2008-05-11] ELECTRIC HOTEL
    @ Tabu, Budapest

    Az Electric Hotel 2006 augusztusában jött létre Magyarországon! Elsődleges cél a névtelenség, hiszen ismert magyar DJ-ket és producereket rejt a formáció! Ezért nem vállaltak nyilvános szereplést, ezidáig!

Zenei stílusok

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó